Puszta Dóra
„Elolvasása után sokáig fogunk gondolkodni”
Válogatás Márai Sándor Zendülők című regényének amerikai kritikáibólMárai Sándor: Zendülők/The Rebels. Angolra fordította George Szirtes. Alfred A. Knopf, 2007. március, 288 oldal, 24,95 dollár
Márai Sándor folyamatosan fiatalodik. Tizenkét évvel az után, hogy 1989-ben, nyolcvankilenc éves korában öngyilkosságot követett el, a Knopfnál megjelent Embers (A gyertyák csonkig égnek) című regényének első amerikai kiadása, amely magyarul a szerző negyvenkét éves korában látott napvilágot. Amerikában ez a regény indította el Márai karrierjét. Három évvel később jött a Casanova in Bolzano (Vendégjáték Bolzanóban), amit Márai negyvenévesen írt. Most pedig, hála George Szirtesnek, itt van az első angol fordítása a The Rebels (Zendülők) című negyedik Márai-regénynek, amely eredetileg a szerző harmincéves korában jelent meg. Ez a komoran mulatságos, háború-tépázta felnőtté válási történet, amelyben már jól látható a későbbi művek zsenialitása, olvasmányosabb és feltűnően ötletesebb, mint ahogyan a későbbi művek alapján várná az olvasó. 1930-ban persze Márai még nem élte át mindazokat a tragikus eseményeket, amelyek az ország életében és a magánéletében később bekövetkeztek.
A maga abszurd humora ellenére felnőtté válási történetként a Zendülők műfaja jól ismert az irodalomban és a filmművészetben is. Hollywood bővelkedik a tehetősebb társaik iránt érzett irigykedésbe belezavarodó csóró fiatalokban, az öncélú lázadókban, a szexualitással hadakozó szorongó kamaszokban, és csöppet sincs hiány a felnőttkori árulásba torkoló ifjonti kalandokban sem. Más lázadókhoz hasonlóan Márai alakjai is igyekeznek megérteni a szerelmet, a barátságot és a kettőt elválasztó homályos határokat. Ki kell bogozniuk a hűség, a kötelesség, az egyéniség, a társadalmi rang és a gazdagság megosztó erejének jelentését.
A művész, az író, a színész mint romboló vagy legalábbis kétes hatás felbukkan a későbbi Márai-regényekben is, akárcsak az elődök és a kortársak műveiben. Talán az 1918-as év tehet róla: a könyv átható lelki és testi betegessége (a szereplők között van ágyhoz kötött beteg, nyomorék, gránáttól sérült, őrült, tömeggyilkos) a húszas és a harmincas évek egyéb jeles regényeit juttatják eszünkbe: Thomas Mann A varázshegyét, Joseph Roth A Radetzky-indulóját vagy Robert Musil A tulajdonság nélküli emberét. Ez nyilván nem véletlen és nyilván nem csökkenti Márai érdemeit – ugyanazt a levegőt szívta, mint említett kortársai. 1942-re A gyertyák csonkig égnek című művével Márai kialakította sajátos stílusát. A regény a maga hosszú, örvénylő monológjaival, pszichológiai mélységével, egyetlen réges-régi árulás egymásra rakódó jelentésrétegeinek boncolgatásával egyedi és utánozhatatlan. 1930-ban azonban Márai egyszerűen még csak nagyon, nagyon jó könyveket írt.
Ám az ismerős motívumok vagy cselekményelemek feldolgozásakor is megmutatkozik írói nagysága. A Zendülők fő alakjai – a rokkant anya, a nagyratörő szegény fiú, az otromba színész, a frontról visszatért sebesült katona, a kíméletlen zsidó zálogos – mind élettől lüktetnek. Márai nyelve pedig helyenként egyenesen lélegzetelállító. Szellemessége minden oldalon átüt, és gördülékenyen vált a gonosz ironikusról a szívbemarkolóra.
Más íróktól eltérően, akiket szintén száműzetésbe kényszerítettek a XX. századi európai történelem borzalmai, Márai Sándor soha nem vált angol nyelvű íróvá, és részben ezért halt meg ismeretlenül. A négy évtized alatt, amíg szülőföldjétől távol élt, kizárólag magyar nyelven írt. Talán túl idősen távozott már – negyvennyolc évesen hagyta el Magyarországot -, vagy túlságosan kötődött az anyanyelvéhez.
(Arthur Phillips: Veszélyes játékok. The New Yorker, 2007. április 7.)
?
A Zendülők tágabban értelmezett témája annak a társadalomnak az egyre sebesebb összeomlása, amely ellen a fiúk felsorakoztak. A felnőttek vagy a fronton vannak – az ezredes a vérontás élén, az orvos a napi rendszeres amputálások közepette -, vagy tanulmányok a groteszkről. A cipész, aki vért köp a fronton szerzett tüdősérülése miatt, társadalom és osztály természetéről szónokol. A nők – anyák és nagynénik – sivárak vagy ágyhoz kötött betegek. Ebből a bizarr társaságból a legvisszataszítóbb a városka hájas zálogosa, aki a boltjában sonkát zabál csillárok, gyertyatartók, zenélő órák közt – a városka letűnőben lévő hétköznapjainak földi maradványai között. A Zendülők egy ijesztően komikus regény, egy hosszúra nyúlt vicc, amelynek csattanója egy bohócjelmezbe bújtatott hulla.
A kommunizmus vége Márai azonnali reneszánszát hozta Magyarországon. Az 1990-es években A gyertyák csonkig égnek Olaszországban és Németországban is felkerült a bestsellerlistákra. Márait gyakran hasonlítják osztrák pályatársaihoz, Joseph Rothhoz és Robert Musilhoz, megfeledkezve a magyar szerző vállalt provincializmusáról. Musil és Roth kozmopoliták voltak, akiket jobban foglalkoztattak a modernizmus újításai, mint Márait. Az ő provinciális hangja kiteljesedik már a korai Zendülőkben, ami inkább kuriózum, mint klasszikus mű. A regényre jellemző a zord, elégikus pompa:
„A tavaszi holdnak az a sajátsága, hogy a tárgyakat, melyekre fénye esik, felpuffasztja. A tárgyak, házak, egész terek és városok teleszívják magukat a tavaszi holdfénnyel, megdagadnak, mint az emberi tetemek a vízben. A folyó sebesen úsztatott – végig a városon – ilyen tetemeket. Meztelenül úsztak, s messziről jöttek, a hegyek közül, apró hegyipatakokból, bekapcsolva útirányukat az összefolyások váltórendszerébe. Sebesen úsztak a tavaszi áradáson végig rendeltetési céljuk, a tenger felé.”
Ez a morbid esztétika – mely szerint minden út a feledéshez vezet – természeténél fogva korlátozza a regény lehetőségeit. Márai művészi vívmánya, hogy tehetsége reményvesztettsége keretein belül is virult.
(Christian Lorentzen: A bomlás művésze. The New York Sun, 2007. április 4.)
?
Akárcsak A gyertyák csonkig égnek, amely két idős férfi párbeszéde évtizedeken át hurcolt fájdalmáról egy elárult barátság miatt, a Zendülők főszereplői is – fiatal – férfiak. Ők is többnyire beszélnek, ám ők nem vissza-, hanem előre tekintenek, és a jövőre vonatkozó gyötrő félelmeiket fogalmazzák meg. A zendülők bandája tizenéves fiúkból áll, akik tanulmányaik végeztével szembesülnek jövendőjükkel: a háborúval.
Biztonsággal állíthatjuk, hogy ez az 1918-ban játszódó régimódi bildungsroman valamelyest kulcsregény is. Márai akkor lett felnőtt, amikor az első világháború éppen befejeződőben volt, és ezt a regényt 30 éves korában jelentette meg. Mindegyik fiú rettegi és gyűlöli az apját, aki elment a háborúba. A szabályoktól gúzsba kötött fiúk lopásokkal lázadoznak. A haláltól való félelmükben elképesztő fantáziálásba menekülnek, a lopott pénzt karneváli jelmezekhez hasonló öltözékekre költik, amelyeket szándékosan nem rájuk szabtak.
Márai olyan meggyőzően ábrázolja alakjait, hogy a történet végig feszült várakozással teli. Óvatosan lapozunk tovább, mintha olyan szobába nyitnánk be, ahol akaratlanul is veszekedés közepébe toppanunk, mert ezek a fiatalemberek, akik jó ismerőseinkké válnak, ezek a fiúk, akik a szemünk láttára próbálnak férfivá válni, csalódásra és még annál is sokkal rosszabbra vannak ítélve. Figyeljük, ahogy a banda kezd felbomlani és végül drámai, sőt melodrámai véget ér.
Márai egészen az élete végéig alkotott egy angol nyelvű országban anélkül, hogy műveit angolra fordították volna. A fordító, George Szirtes is menekült, aki gyerekkorában, 1956-ban került Nagy-Britanniába, és fordításában a Zendülők nyelvezete ennek megfelelően kissé brites. A Knopf sorozata pazar életművet tár elénk: hamarosan megjelenik két újabb Márai-mű: Eszter hagyatéka és Egy házasság portréja címmel, ami eredetileg három külön regény volt.
Márai Sándornak ma már van szobra Budapesten, de igazi emlékművet saját maga állított magának, minden egyes sorával.
(Michael Sims: Márai Sándor: Zendülők. Los Angeles Times, 2007. április 14.)
?
Márai Sándort nemcsak a művei, hanem a gerince is megkülönbözteti a korszak többi magyar írójától, akik közül alig akad, aki megúszta némi politikai szégyenkezés nélkül. Márai az elsők között ítélte el Hitlert (bár érdekes módon a művei a háború idején is megjelentek Németországban), és nem volt hajlandó szóba állni a kommunistákkal (hevesen támadta is őt a marxista kritikus, Lukács György), azt a polgári értékrendet védelmezve, ami csak mostanában lett ismét divatos.
Márai első novellája 15 éves korában jelent meg, és élete végéig folyamatosan alkotott. Több mint hatvan kötete látott napvilágot életében. Nincs még egy olyan magyar író, akinek ennyire javára vált volna a kommunizmus összeomlása. A budapesti könyvesboltok zömében ma külön Márai-részlegek vannak, és jelenleg a Nobel-díjas Kertész Imrénél is több könyve kapható. Amikor Nagy-Britanniában kiadták A gyertyák csonkig égnek című regényét, a hivatalban lévő magyar miniszterelnök, Orbán Viktor is megjelent a könyvbemutatón – ilyesfajta kormányfői megtiszteltetésről a magyar írók többsége még csak nem is álmodhat.
Kevéssel az előtt, hogy 1989-ben San Diegóban öngyilkos lett, Márai irányította A Garrenek műve: regény két kötetben című művének a kiadását. Ezt tekintette magnum opusának, a szülővárosában, Kassán (a mai szlovákiai Ko¹icén) élő Garren család történetét.
Akárhogyan is próbáljuk tagolni a Garrenek tevékenységét (az évek során különféle részek jelentek meg különféle kiadásokban), a Zendülők a családtörténet nyitánya. Először 1930-ban jelent meg önálló műként. Márai sok regénye memoárszerű, vagy (mint az előzőleg angolul megjelent regénye, a Vendégjáték Bolzanóban) erősen filozofikus jellegű. Itt azonban összes elbeszélői fegyverét beveti.
Az egy évtizeddel később született A gyertyák csonkig égnek Ferenc József keringőző Bécsének nosztalgikus felidézése, míg a Zendülők egy vidéki kisvárost mutat be, amely elszigetelődött ugyan a háborútól, ám mégis tele van a maga hadakozó és morálisan sérült egyéneivel. A fő ütközet itt a fiatalok és az idősek között zajlik, de még a kamaszok bandája sem bírja a könyv végéig.
Márai csak egy maroknyi színdarabot írt, de erős színpadiasságot oltott regényei többségébe. Alakjai vagy szűkszavúak, vagy végtelenül beszédesek. Márait vonzotta a jelmez és a szerepjátszás – a zendülő fiúk is rögtönöznek egy magánelőadást a városka színházában egy gonosz vándorszínész vezetésével, és ez az este majd sokba kerül nekik.
A jeles költő, George Szirtes elegánsan fordította le Márai szövegét. Márai stílusa, különösen kései munkáiban, végtelenül letisztult és szikár. Ez a tisztaság azonban megtévesztő. Elolvasunk egy mondatot, és tíz perc múlva töprengésen kapjuk magunkat: mit is akart ezzel mondani? A Zendülők elolvasása után is sokáig fogunk gondolkodni.
(Tibor Fischer: Magyar graffiti. New York Times Book Review, 2007. április 29.)
Válogatta és fordította
Puszta Dóra
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 34. szám
