Hetek óta tudható volt, hogy a Jobbik nevű radikális szélsőjobboldali párt – tudják, az, amellyel a Fidesz a legutóbbi helyhatósági választáson 79 helyen indított közös jelöltet – augusztus 25-én rendezi meg a jobboldal egyik emblematikus alakjának közreműködésével paramilitáris pártszolgálatosainak avatóünnepségét a budai Várban. A Fidesznek hetek álltak rendelkezésére, hogy kifejtse, miként vélekedik arról, ha egy párt mellett olyan alakulat jön létre – amint ezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt szíves elmondani, tudják, az a Vona Gábor, akivel Orbán Viktor egy polgári körben tevékenykedett -, amelynek tagjai árpádsávval ékesített fekete egyenruhát hordanak, fegyveres kiképzésben részesülnek, s „lelkileg, szellemileg és fizikailag felkészítették őket egy olyan eshetőségre, amikor rendkívüli helyzetben szükség van az emberek mozgósítására”. Mondjuk olyankor, amikor egy párt elnöke, mint afféle vadászeb, puskaporszagot érez a levegőben. Tudják, éppúgy, mint Orbán Viktor. Pedig érdekes lett volna meghallgatni az elnök urat, már csak azért is, mert a Magyar Köztársaság Alkotmányának 66. § (2) bekezdése kimondja, hogy „politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog alapján nem hozható létre”.
Ámde a Fidesz, azonkívül, hogy fontosnak tartotta hangsúlyozni az egyesülési jog melletti elkötelezett kiállását, egy-két magányos kételkedőtől eltekintve, s az összes többi parlamenti párttal ellentétben mást nem talált lényegesnek elmondani ebben az összefüggésben.
Miután azonban ismertté vált, hogy a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus elnöke közös levélben fordult Gyurcsány Ferenchez, arra kérve a miniszterelnököt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy „állítsanak meg minden olyan politikai pártot, amely beszéddel, fegyveres fenyegetéssel vagy más eszközökkel faji erőszakra ösztönöz, a gyűlölet és a bigottság kifejezéseit használva”, a Fidesznek hirtelenjében sürgős mondanivalója támadt. Persze még mindig nem a Magyar Gárdáról, hanem arról, hogy „polgári értékrenden alapuló politizálásukból” fakadóan (miként hangozhatott ez angolul?) védeni fogják a hazai zsidóságot.
Orbán és Navracsics közös levélben sietett biztosítani a két rendkívül tekintélyes nemzetközi szervezet vezetőjét, hogy „a Fidesz nem engedi, hogy bármely honfitársunkat származása, vallási vagy egyéb identitása alapján hátrányos megkülönböztetés érjen. Mint ahogyan a tavalyi esztendőben határozottan léptünk fel a demokratikus jogaikkal élő békés tüntetőket ért rendőri brutalitással szemben, úgy a jövőben is ki fogunk állni minden társadalmi csoport mellett, amelyet fenyegetés ér…”
Akkor hát megnyugodhatunk.
Ami engem illet, hiszek Orbán Viktornak, ugyanis igazat állít, és nemes dolgot ígér. Mert valóban a Fidesz és holdudvarának valamennyi jogvédője teljes mellszélességgel kiállt a „békés tüntetőket ért rendőri brutalitással szemben”, de a levél mély őszinteséggel nem hivatkozik a Fidesz más múltbéli kiállására, minthogy ilyenre nem is volt példa sosem. Ugyanis akkor nem álltak ki, amikor az idei antirasszista felvonuláson a dunai alsó rakparton gyülekezőknek a felső rakpartról azt üvöltötték, hogy „zsidók, vegyétek le a cipőtöket”. Hallgattak, amikor a törvényhozás épülete előtt árpádsávos lobogók alatt összegyülekezve zsidóknak vélt közszereplők neveit skandálta a tömeg, s a neveket egy-egy cédulára írva szimbolikusan lámpavasakra akasztották fel azokat. Hallgattak, ámde minden további nélkül együtt demonstráltak velük, gyakorlatban is megjelenítve „az egy a tábor, egy a zászló” nevezetes orbáni jelszavát. De némák maradtak, amikor a Klubrádió élő műsorát érte támadás Debrecenben, s a zsidózó, cigányozó, buzizó csőcselék fizikailag bántalmazta a sajtó egyik munkatársát. Orbán Viktor, tudják, aki a Jobbik létrejöttét „bátorító szeretetével buzdította”, kódolt, de Európa ezen felén úgyszólván rutinból dekódolható módon szólt „idegenszerű” kormányról, máskor „bankárkormányról”, avagy „nemzetre rárontó, genetikailag kódolt baloldalról”. A Fidesz elnöke, tudják, az, aki nyíltan zsidózó, náci szellemiségű könyveket és hanganyagokat hirdető újságokat és rádiós műsorokat ajánlott hívei figyelmébe, kedvenceiként nevezve meg azokat, legutóbb az árpádsávos zászló védőangyalaként emelte fel szavát, polgári értékrendjével nem véve tudomást arról, hogy Magyarországon alig van olyan zsidó (és nem zsidó) család, amelynek emlékezetében az általa védelmezett lobogó ne mint a magyar történelem legtragikusabb és legszennyesebb korszakának félelmetes szimbóluma képződne meg. (Még akkor is, ha amazon volt, emezen meg nincs ott a nyilaskereszt.) Orbán Viktor, tudják, aki jobb szó híján életteret emlegetett, s akinek épp a kedvenc rádióműsorában nem jutott eszébe más magyar elköszönési forma, csak az, hogy „kitartás”, a néhány hete lezajlott budapesti melegvadászatot követően, amikor – hogy Orbán levelének terminológiáját idézzük – „egyéb identitása alapján” fizikailag bántalmaztak magyar (és külföldi) embereket, valamiért nem érezte szükségét annak, hogy felemelje a szavát a gyalázatos és szégyenletes utcai erőszakkal szemben. Még a hangosan skandált csasztuska sem zavarta a Fidesz elnökét és a neves jogvédőket: „Buzikat a Dunába, zsidókat meg utána!” S a minap atyai megértéssel figyelte a Fidesz ifjoncait, köztük a párt egyik frontemberét, akik szigorú és igényes zsűrit alkotva megjelenésre méltónak ítélték saját honlapjukon azt a plakáttervet, amelyen a mérhetetlenül szellemes és kacagtató „Kohnvergencia-program” szövege reprezentálta „a polgári értékrenden alapuló” jó ízlést.
Én tehát hiszek Orbán Viktornak, s bizonyos vagyok abban, hogy az elkövetkezendőkben bőven lesz módja nemes ígéretének megfelelően kiállni azok mellett, akiket „származása, vallási vagy egyéb identitása alapján hátrányos megkülönböztetés” ér, s – mint olvasható – „ki fogunk állni minden társadalmi csoport mellett, amelyet fenyegetés ér…”
Ennek előlegeként arra kérem Orbán Viktort, ne írja vagy mondja többé azt, hogy hisz a „magyarországi zsidóság egyenjogúságában”. Már hogyne hinne ebben, ugyanis a magyarországi zsidóság nem idegen test a nemzeten belül, amelyet egyenjogúsítani kell, hanem magyarok, akik magyarokként történetesen zsidóknak vallják önmagukat. Magyarok, miként azok a magyarországi katolikusok, Krisna-tudatúak, strandkabinosok, atomfizikusok vagy Fidesz-tagok is.
Ha ez utóbbiak magyarságát kívánná bárki is a jövőben megkérdőjelezni, megígérem: én ki fogok állni mellettük.
Gábor György
