Fokozott rendőri biztosítás várható a hétvégén, szombaton vonul először utcára a szélsőjobboldali „önvédelmi” alakulat, a Magyar Gárda. A szervezet megalakulása erős felháborodást és félelmet keltett; a miniszterelnök a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészségtől kért fokozott figyelmet. Számos civil szervezet, párt nyilatkozott már a szélsőséges fekete seregről, egyedül Sólyom László államfő nem foglalt még állást az ügyben. Pedig a gárdisták avatására épp az elnöki hivatal közvetlen szomszédságában kerül sor.
Augusztus 25-én, szombat délután bont zászlót a Magyar Gárda. A szélsőjobboldali csoportokhoz köthető félkatonai egység – saját bevallásuk szerint – pártok és határok felett álló önvédelmi szervezet kíván lenni. A hétvégi avatáson ötvenhat gárdista veheti majd át oklevelét, belőlük áll majd a gárda keleti, közép-magyarországi és nyugati szakasza. (A szervezeti beosztás csak erre az alkalomra érvényes.) Augusztus végétől tervezik az országos toborzást is, aminek célja, hogy legalább egy szakasz felálljon minden megyében. Várhatóan a gárdának országos központja, de akár országos parancsnoksága is lesz. A gárdistáknak saját fekete színű egyenruha készült – rajta árpád-sávos pajzs. Ez többeket félelemkeltő módon a nyilaskeresztes egységekre emlékeztet. A gárda megalakulása ellen többen szót is emeltek, Sólyom László államfő egyelőre nem foglalt állást az ügyben, holott a gárdista-avatásra éppen a Köztársasági Elnöki Hivatal közvetlen szomszédságában kerül majd sor. A Magyar Gárda alapítói is az államfőhöz fordultak, mert szerintük az egyesületük elleni támadások „veszélyeztethetik alkotmányos jogaik gyakorlását”.
Az államfő nem reagál
– Sólyom László köztársasági elnökhöz gyakran fordulnak különféle szervezetek akár nyílt levélben is, de ez soha nem jelenti azt, hogy az államfő ezeket automatikusan kommentálja – mondta lapunknak a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője a Magyar Gárda nyílt levele kapcsán. Kumin Ferenc hozzátette egyébként, hogy a szervezet alapítóinak levele a hivatali postával még nem érkezett meg hozzájuk. Azt is elmondta, annak eldöntése, hogy egy szervezet törvényesen működik-e, nem a köztársasági elnök, hanem az ügyészség dolga. Kumin Ferenc közölte, sok rendezvényt, akár szélsőségesnek nevezhető demonstrációkat is tartanak a Szent György téren, de a köztársasági elnöknek nem kell kommentálnia az ilyen rendezvényeket csak azért, mert azokat hivatala közelében tartják.
Több szervezet tiltakozik viszont a Gárda fellépése és avatása ellen. A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete, a Bibó István Közéleti Társaság, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és az Antifasiszták Közösségét Tömörítő Magyar Antifasiszta Liga szombaton 14 órakor az I. kerületi Dózsa György térre vár minden békeszerető polgárt. Felhívásuk szerint „alig több mint hatvan éve egy szélsőséges párt szervezte paramilitáris gárda saját nemzete fiaira tört. Nem tehetünk úgy, mintha nem ismernénk a történelmet”. Kérik a parlamenti pártokat, ítéljék el határozottan az ideológiailag motivált paramilitáris szervezetek létrehozását. A Háttér Társaság a Melegekért, a Labrisz Leszbikus Egyesület, valamint a Regina Alapítvány a Magyar Gárda eskütételével egy időben a képviselői irodaház melletti Olimpiai parkaban fog tüntetni.
Politológusok a hallgatásról
Jó döntésnek nevezték a lapunknak nyilatkozó politológusok, hogy Sólyom László nem szólalt meg a Magyar Gárdával kapcsolatban, és nem válaszol arra a megkeresésre sem, amelyben a gárda szervezői fordultak hozzá az őket ért „támadások és rágalmak” miatt.
– A demokratikus intézmények, a nemzetbiztonsági szervek nyilván kiemelten figyelik a szerveződést, ami mindenki számára megnyugtató lehet – fejtette ki lapunknak Vasali Zoltán. A politológus szerint ez garancia arra, hogy a szerveződés nem jut el olyan szintre, ami már félelmet kelt a társadalomban. Mint mondta, a gárda ügye nem általános probléma vagy össztársadalmi kérdés, az emberek többségét nem érdekli, ezért Sólyom László jól teszi, hogy nem nyilatkozik. Ezzel együtt ugyanakkor jogos az a felháborodást és félelem, ami egyes csoportok, szervezetek részéről tapasztalható. Vasali az igazi kérdésnek azt tartja, hogy mennyire lehet korlátozni a szerveződés tagjainak jogait. Azt ugyanis túlzásnak tartja, amit a napokban Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke kifejtett; eszerint a magyar gárda tagjai nem kaphatnak vízumot az Egyesült Államokba. A politológus szerint az egyetlen lehetséges megoldás, hogy a társadalom kivárja, hogy a szervezet milyen tevékenységet végez, és akkor lépnek fel a gárda ellen, ha megsértik a demokratikus szabályokat. Vasali egyébként a magyar gárdát olyan vadhajtásnak tartja, aminek egyelőre túl nagy jelentőséget tulajdonítanak.
Hasonlóan nyilatkozott lapunknak Kiszelly Zoltán, aki szerint akkor kellene komolyan figyelni a szerveződésre, ha több ezer vagy tízezer tagja lenne, de néhány tucat ember nem indokolja ezt. Kiszelly utalt Sólyom László egy korábbi nyilatkozatára, amely szerint nem az intézményekkel van baj, hanem a szereplőkkel. Amíg nem igazolódik, hogy a résztvevők erőszakos cselekményekben vesznek részt, vagy magatartásuk, nyilatkozataik félelmet keltenek, addig nem lehet fellépni ellenük. Az elnöknek pedig akkor kell megszólalnia, ha a demokratikus rendet, az intézményeket fenyegetné veszély. Nem a napi vitákban, hanem alapvető kérdésekben kell megnyilvánulnia – mondta hozzátéve: ha most „farkast kiált”, az egyrészt nem tesz jót a tekintélyének, másrészt ezután mindenki odamenne hozzá, hogy ilyen vagy olyan szerveződésekkel kapcsolatban mondjon véleményt. Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás idején nagyon liberális szabályokat alakítottak ki a szervezetalapításban, így csak akkor lehet fellépni egy-egy tömörülés ellen, ha az a jogszabályokkal ellentétes tevékenységet végez. A Magyar Gárda azonban egyelőre nem csinált semmit – fogalmazott a politológus.
Készenlétben a rendfenntartók
Tafferner Éva, a BRFK szóvivője a Népszava megkeresésére közölte: szombaton három kiemelt rendezvény lesz a fővárosban, ebből az egyik a Magyar Gárda avatóünnepsége a Várban; a másik az antifasiszták ellendemonstrációja, míg a harmadik a melegek háttértársaságának rendezvénye az V. kerületi Olimpiai parkban. Elmondta, hogy mindhárom rendezvényttudomásul vette a rendőrség és a szervezőkkel egyeztették a részleteket, elvégezték az ellenőrzéseket. A programok ideje alatt folyamatos lesz a kapcsolat a szervezők és a rendőri biztosítás vezetői között. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a gyülekezési törvény fokozott betartására hívták fel mindegyik esemény szervezőit. A BRFK tájékoztatása szerint több száz rendőr fogja biztosítani a rendet; a biztosítási tervek már készülnek, az ezekhez szükséges egyeztetések még tartanak a társszervekkel. Tafferner Éva hangsúlyozta: a gyülekezési törvényből adódóan a rendőrségnek nincs lehetősége vizsgálni a rendezvény célját, így arra hivatkozva nem lehet betiltani egy adott megmozdulást.
Az egyesületek felletti törvényességi felügyeletet az ügyészség látja el, így a Magyar Gárda Egyesület (MGE) bejegyzését és működését is. Varga Jenő fővárosi főügyész-helyettes a Népszava megkeresésére elmondta: az MGE nyilvántartásba vételi kérelmét is megküldték annak idején az ügyészséghez, az alapítás iratainak vizsgálata során azonban nem merült fel olyan körülmény, amely alapján törvényi akadálya lett volna a társaság bírósági nyilvántartásba vételének. Varga Jenő hozzátette, hogy az egyesülési törvény alapján az ügyészségnek intézkedési kötelezettsége van a törvénysértő módon működő szervezetekkel szemben. Legsúlyosabb esetben akár az egyesület bíróság általi feloszlatását is kezdeményezhetik; ez történt például a neonácinak mondott Vér és Becsület Kulturális Egyesülettel is. A főügyész-helyettes szerint abban, hogy az esetleges törvénytelen működéssel kapcsolatos információk az ügyészséghez eljussanak, nagy szerepe van más állami szerveknek, így például a rendőrségnek és a nemzetbiztonsági szolgálatoknak. Varga Jenő egyúttal közölte: mindeddig nem érkezett olyan adat, amely alapján a vádhatóságnak lépnie kellett volna. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a napokban levélben kérte Kovács Tamás legfőbb ügyészt, hogy fokozott figyelemmel kísérjék a Magyar Gárda tevékenységét.
Népszava Online

