Végveszélyben a haza, élethalálharcát vívja a nemzet, még sosem voltunk ennyire lent – ez visszhangzik hónapok óta jobbról és szélsőjobbról, és persze születnek a charták és a gárdák, hogy megmentsék a szakadék szélén tántorgó magyart. Meg kell védenünk magunkat a kormány népirtó politikájától és a globalizációtól, nem szabad hagynunk, hogy kiárusítsák a maradék nemzeti vagyont, nem engedhetjük meg, hogy a magánbiztosítók a mi egészségünk árán gazdagodjanak meg, tehát: talpra, magyar! Vagy legalábbis talpig feketébe, némi kis árpádsávval csinosítva.
A haza egyébként mostanában valóban nincs túl jó helyzetben, ennek azonban nem a globalizáció az oka (az inkább segített rajtunk az elmúlt években), és nem is a kormány nemzetvesztő politikája, hanem éppen ellenkezőleg: az, hogy a Medgyessy- meg a Gyurcsány-kormány túl jó próbált lenni a nemzethez, és akkor is adott neki, amikor nem lett volna szabad. Ezt persze lehet rossz és káros vagy akár gyáva politikának is nevezni, de a jobboldali kritikusoknak (pontosabban az állandó gyalázkodóknak, hőbörgőknek, üvöltözőknek és ökölrázóknak) eszükbe sem jut nevén nevezni a dolgokat (magyarán hazudnak), ebből pedig az következik, hogy sokkal nehezebb kiutat találni azokból a problémákból, amelyek Magyarországot nyomasztják. Mert nemzeti önvédelemmel, bezárkózással, körkörös gyűlölettel egész biztosan nem fog menni. Ugyanis nincs mire bezárkóznunk. Ha a Fidesz főmezőgazdásza heteken keresztül verheti az asztalt, hogy zároljuk az uniónak egyszer már eladott gabonakészleteket, mert a magyar érdek ezt kívánja, akkor a következő, logikus követelés az lesz, hogy tiltsuk ki a magyar piacról az uniós mezőgazdasági termékeket, hiszen az sérti a magyar termelők érdekeit. Odáig mintha nem jutna el gondolatban semelyik érdekvédő, hogy ezen végeredményben csakis mi veszíthetnénk, hiszen a magyar mezőgazdasági export jóval nagyobb az importnál, tehát az ellenlépések jóval inkább bennünket sújtanának. Normális körülmények között természetesen nem mehetünk el idáig, csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy az érdek-, piac- és nemzetvédők gondolatmenete logikusan vezet a nettó öngyilkossághoz.
Ne jöjjön a multi? A külföldi tőke? Tessék megnézni a mostani bezzeg-gyereket, Szlovákiát, ott ugyanis éppen attól gyorsult föl annyira a gazdaság, hogy vörös szőnyeget terítettek a külföldi beruházók lába elé. Ha megvédenénk magunkat a külföldiek pénzétől és profitéhségétől, akkor nemigen volna mit eladnunk, és ha éhen nem halnánk is, de bezárkózva például igen gyorsan halálra fagynánk. Szóval nevetséges, amit a szélsőjobboldal előad, de az igazán megdöbbentő az, amit a jobboldal vezére ad elő. Hogy tudniillik egyfelől hangzatosan fellép a neoliberalizmus ellen, másfelől meg radikális adócsökkentést követel. Hogy értsük, miről beszél (anélkül, hogy ezt a fejére olvasnák): a neoliberalizmus központi eleme a piac és a versenyképesség. Gyalázza is mindkettőt Orbán Viktor rendesen. Csakhogy ha nem akarunk versenyképesek lenni és a nemzetközi piacon sikeresek lenni, akkor mi a fenének is kéne adókat csökkentenünk? Hogy a magyar nép többet költhessen magára? Ez szép és nemes elképzelés, csakhogy a csökkenő adóbevételek miatt a költségvetés újból fejre állna, az államnak még kevesebb pénze maradna arra, hogy állami kötelezettségeit teljesítse, az emberek a kisebb adók következtében többet költhetnének, ami az import megnövekedésével, vagyis a fizetési mérleg újabb elszabadulásával járna (hacsak le nem zárjuk a határokat, akkor viszont nem lesz áru a megnövekedett kereslettel szemben, vagyis kitör a valóban hatalmas infláció). Ilyen egyszerű ez, és ezt Orbán is nagyon jól tudja.
Ezzel együtt lehet az áhított német szociális piacgazdaságot példaként állítani magunk elé, csakhogy akkor a magas német adóterhelést is tudomásul kell vennünk hozzá, valamint azt is, hogy a németek éppen ennek a bizonyos szociális piacgazdaságnak a nyomasztó terhei és rugalmatlan korlátai miatt inogtak meg gazdaságilag az elmúlt évtizedben. A világ ugyanis nincs tekintettel a németek irigylésre méltó szociális biztonságára, a kínai, az indiai, a dél-koreai vagy az indonéz munkás (és tőkés) nagy ívben tesz rá, és a saját szociális bizonytalanságával, kizsákmányoltságával meg szegénységével leárazott termékekkel árasztja el a német, a magyar, az európai és az amerikai piacot. Ezt a folyamatot lehetetlen megállítani, és egyébként mélységesen igazságtalan is volna, ha a (gyorsan) fejlődő országoknak megtiltanák, hogy betegyék a lábukat és az olcsó árujukat a fejlett piacokra. Magyarán mindenféle szélsőséges gárdák fel-alá vonulhatnak a magyar utakon, hogy megvédjék a nem is tudjuk mit az idegenektől, de egy magát felelősségteljesnek gondoló, kormányzásra pályázó jobboldali erő nem tehet úgy, mintha nem tudná, miről beszél.
Azt akarom mondani, hogy hazudnak. Tudják, hogy fenntarthatatlan az egészségügy finanszírozása az eddigi rendszerben, mégis azt harsogják, hogy csináljanak mindent vissza. Tisztában vannak azzal, hogy a nyugdíjrendszerhez hozzá kell nyúlni, mégis pártelnöki szemrebbenés nélkül megismétlik a 14-ik havi nyugdíj ötletét, és minden esetleges szigorítást kapásból leordítanak a pályáról. Világos a számukra is, hogy mindenképpen rendbe kell hozni az államháztartást, de ahelyett, hogy a bírálhatóért bírálnák a kormányt, azért kárhoztatják nap mint nap, hogy spórolni akar (a fenét akar, kényszerül), és változatlanul azt követelik, hogy költsön többet egészségügyre, oktatásra, útépítésre, vasútra, honvédelemre, az önkormányzatokra, ugyanakkor sokkal kevesebbet szedjen be adóban a vállalkozóktól és a fogyasztóktól. Lehet másfajta magyar világot felkínálni, de a világból kilépni nem lehet. A magyar érdek ugyanis az volna, hogy európai ország legyünk, izzó belső konfliktusok nélkül. Ha nem sikerül megváltoztatni azt a magunkról egyre jobban kialakulni látszó képet, hogy nyugtalan, saját helyzetével, lehetőségeivel és korlátaival tisztában nem lévő ország vagyunk, akkor mindenki idegenkedni fog tőlünk, bizalmatlanná válik, és ez sokba fog kerülni mindannyiunknak. Ha Orbán és a Fidesz jobban tud a világhoz alkalmazkodni, mint a balközép kormány, akkor nyerje meg a következő választást. De azt hazudni, hogy a magunk képére formálhatjuk vagy legalább kizárhatjuk innen a világot, megfizethetetlenül sokba kerül.
Bolgár György
