Vona Gábor a Jobbik nevű nem jobb, de szélsőjobbos pártalakulat vagy mozgalom elnöke felszólította az Amerikai Egyesült Államokat, hogy határolódjon el egyik szenátorának, a magyar származású Lantos Tamásnak a kijelentésétől.
Tom Lantos egyébként az amerikai Szenátus külügyi bizottságának elnöke. Mi másról is lenne szó, mint a Für Lajos (volt magyar hadügyminiszter) által is támogatott Magyar Gárdáról. Nekem pedig a klasszikus amerikai mozi, az „Ordító egér” jutott eszembe. Meg még néhány más dolog is.
Ugye a filmben egy kis állam hadat üzen az Egyesült Államoknak, a majdani vereség és a megszállást követő gazdasági fellendülés reményében (lásd Japán 1945 után). Pechükre győznek.
Na de komolyra fordítva a szót. Az árpádsávok és kettős keresztek igézetében égő Jobbik fél (ez mondjuk a nyúlra jellemző). Hogy mitől? Az Európai Unió másik tagállamától Romániától. A kánikula hatására kialakult bennük a Tiszáig tartó Nagy-Románia képe (nem mintha ez nem élne elevenen bizonyos román politikai és történészi körökben, de ez most nem tartozik ide, a hülyeség nem ismer határokat, nemzeteket). Magyarországot meg kell védeni (naná, ez hazafias kötelességünk).
A védelem záloga nem lehet más, mint egy önkéntesekből álló, nemzethű (fajtiszta?) gárda. Minek nevezzelek (kérdezhetnék a költővel együtt)? A Vasgárda az nem jó (nem is magyar kötődésű), a rohamosztag (SA) túl agresszívan hangzik, hát legyen Magyar Gárda. Egyenruhaként a fekete szín pont megfelelő, árpádsáv pedig csak a szív felett és nem karszalagként.
Az, hogy erről az ország jobb és nem Jobbik érzésű részének (többség) az jut eszébe, hogy valami hasonló szerelésben 1944-45-ben több tízezer embert meggyilkoltak, nos az csupán csak a liberális média mételye (gondolják Vonáék). Meg különben is a volt hadügyminiszter, Für Lajos elvállalta, hogy a Szent György téren felavatja a gárdistákat (na de mit szól ehhez a veje, Deutsch-Für?). Szóval Für szentesíti az eszközt.
Valami messzi országban, egy az anyaföldtől elszakadt személy, pedig sok belföldi idegenlelkűvel együtt ezt nehezményezi. Lantos szenátor, egyébként a Szenátus külügyi bizottság elnöke nyilatkozatot tett: a Gárda tagjai soha nem kaphatnak beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. Na erre Vonánál kiborult a bili. Felszólította az USA-t határolódjon el saját politikusától. Na de tudja Vona Gábor, hogy ki is az általa elítélt politikus? Ha nem tudja, akkor most olvassa el az alábbiakat és gondolkodjon el, ha meg tudja, akkor csak súlyosabb az, amit nyilatkozott.
Lantos Tamás 16 évesen a Szent István parkban, svéd védlevéllel élte túl azt az időszakot, amit a Magyar Gárdáéhoz kísértetiesen hasonlító egyenruhában pompázó nyilaskeresztes aktivisták tevékenysége fémjelez. Lantos, aki a híres embermentő Raoul Wallenberg mellett dolgozott (segített széthordani az üldözöttek számára készült védleveleket) közelről látta a terrort. Szóval ő Vonáékkal ellentétben, tudja miről beszél, amikor elítéli a Magyar Gárda nevű paramilitáris terroregység megalapítását. Hiszen a nyilasoknál is először csak egyenruha volt, a fegyvert csak később osztották ki.
Miután az USA-ba emigrált egzisztenciát teremtett, családot alapított, élt. Tette mindazt, amitől a fekete ingesek és árpádsávosok terrorja meg akarta fosztani. Amióta a Szenátus tagja következetesen lobbizik Magyarország érdekében, hogy a szuperhatalom támogatását biztosítsa hazánknak. Sokkal többet tett a magyarokért, mint amit (borítékolom) Vona Gábor és egész mozgalma valaha tenni fog. Így kellene hozzáállni tehát.
Történelem tanár vagyok. És az ilyen tájékozatlan, vagy félretájékozott fiatalok (Vona és társai, és ez a megjegyzés a jóindulatom kifejezése) locsogása arra késztet, hogy átgondoljam mit és hogyan is tanítunk mi a diákoknak? Szó esik-e arról, hogy nem csupán a nemzetközi politika, hanem bizony a magyar politikusok (mindenki az akkori konzervatívok és jobboldaliak egyaránt) rossz döntései és hozzá nem értése, vagy éppen a revíziótól való megigézettsége is oka annak, hogy országunk akkora, amekkora? Ki merjük-e mondani, azt, hogy hibáztunk mi magunk is? Vagy mindig másokra mutogatunk? (Ennek mondjuk nagy tradíciója van hazánkban.) Mikor hangzik el egy történelmi őszödi beszéd?
Azt hiszem Vona Gábornak és társainak kellene még egy javító vizsgát tenni történelemből. Én nem a Tiszáig nyomuló románoktól félek, hanem azoktól a nemzetrontó ordas eszméktől, amelyek már itt vannak és szédítik az embereket. Ezek miatt kicsi Magyarország.

