Forrás: NOL

Népszabadság * Böhm Ágnes * 2007. augusztus 16.

A brit bojkott lehetősége miatt egyre több tiltakozás lát napvilágot. A New York Timesban és az International Herald Tribune-ban közzétett tiltakozást 57 Nobel-díjas írta alá. A magyar származású Avram Hershko professzor, aki 2004-ben kapott kémiai Nobel-díjat, lapunknak telefonon elmondta: Izraeli vagyok, ezért én nem lehetek objektív a bojkott kérdésében.

De ha nem lennék izraeli, akkor is ellenezném, hogy a politikát – amint most az angolok teszik – a tudománnyal keverjék össze. Felháborítónak tartom, hogy az izraeli tudósokat bojkottálják azért, mert nem értenek egyet az izraeli kormány politikájával. Ezzel csak maguknak és a palesztinoknak ártanak. Az izraeli tudósokkal, a tudományos élettel tartott kapcsolatból a palesztin tudósoknak előnyük származott, hiszen a tudományos együttműködés nemcsak az egyik félnek hasznos.

– A brit bojkott nemcsak Izraelt, hanem a tudomány szabadságát sérti – hangsúlyozta lapunknak Oláh György kémiaiNobel-díjas. – Néhány hónappal ezelőtt az amerikai kémikusok egyesületéből kizárták az összes iráni tagot. Erre olyan nagy volt a felháborodás, hogy visszavonták a rendelkezést. Véleményem szerint az egyén szabadságát, a tudósét is, fenn kell tartani, s ebbe semmilyen szervezetnek nem lehet beleszólása. Csak ritkán írok alá tiltakozó leveleket, de ez nagyon elfogult lépés a britek részéről, nemcsak Izraelre vonatkozóan, hanem általában is. Nagyon remélem, hogy visszavonják ezt a kezdeményezést. Hershko elmondta, hogy vannak, akik szerint ez antiszemita megnyilvánulás. Hozzátette, hogy az izraeli egyetemekkel való kapcsolatok megszakítását csak másodrangú egyetemek szorgalmazzák sem Oxford, sem Cambridge nem vesz részt benne. A tiltakozást viszont nagyon fontosnak tartja az izraeli tudós, ugyanis szerinte félő, hogy a bojkottal precedenst teremtenének. Oláh ugyanakkor nem hiszi, hogy túl sok hatása lesz a bojkottnak.

Haszan Dweik, a kelet-jeruzsálemi Al-Kudsz Egyetem palesztin elnökhelyettese lapunknak elmondta, hogy szerinte a bojkottból a palesztinoknak semmi előnyük sem származik. Kelet-Jeruzsálemben van, és – mivel a ciszjordániakétól eltérően a mi mozgásunk Izraelben nem korlátozott – eddig is jó kapcsolatokat ápoltunk az izraeli egyetemekkel. Én magam vegyész vagyok, és részt veszek a jeruzsálemi Héber Egyetem néhány tudományos programjában, sőt a Weizman Intézet egyik alapítványi kutatásában is.

Aaron Ciechanover izraeli Nobel-díjas, aki Hershkóval megosztva kapta a kémiai Nobel-díjat, s szintén aláírta a tiltakozó levelet, lapunknak elmondta, hogy a bojkottot értelmetlennek, ugyanakkor antiszemita megnyilvánulásnak tartja. – Ha tudósainkkal, az izraeli tudományos élettel szakítani akarnak, akkor – s ezt többen hangoztatják – szüntessék be az izraeli tudomány eredményeinek, a számítástechnika, a különféle gyógyszerkutatások gyümölcsének használatát is.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.