Forrás: Népszava

Egy ideig úgy tűnt, a budakeszi kato­likus gimnázium szélsőjobboldali eszmékkel szimpatizáló igazgatóhelyettesé­nek ügye – amit elsőként a Népszava ismertetett – nyugvópontra jutott: a pedagógus felmondott, a kompetens egyházi testület nyilvánosan csóválta a fejét. A szélesebb nyilvánosság azonban arról már nem értesült, hogy az egyház félhivatalos lapja (a szerkesztőbizottság elnöke: Bíró László püspök) ezzel egy időben feltűnően indignálódott hangvételű írásban vette védelmébe az SS-egyenruhában pózoló budakeszi történelemtanárt. “A kultúrharc újabb fejezete. Mi nem történt a Prohászka Ottokár Gimnáziumban” címet viselő cikk szerzője egyházellenes hisztériakeltést kiált, mások mellett az én – e lap hasábjain megjelent – írásomban például az egyházat támadó tartalmat vél felfedezni. Az esetről kijelenti: “Aki megmarad a tényeknél, annak nyilvánvaló, hogy semmi nem történt, ami a boszorkányüldözést kiválthatta volna. … Maradt a sajtóhisztéria.” S “a hisztériakeltők lelke rajta, hogyan számolnak el önmagukkal mások alaptalan gyalázásáért”.

Én magam írásomban nem tettem mást, mint számba vettem a tényeket. Ismétlésképpen: az említett pedagógus egyfelől a náci alakulat “hagyományát őrző” fotót közölt magáról, ismerősei­ként pedig szélsőséges személyeket, illetve szervezeteket tüntetett fel (pl. Én is Gój vagyok, Árpádsávos Zászló, Pinochet, General Francisco Franco, Hezbollah, Revíziós Magyar Fesztivál, A Legyőzhetetlen Messerschmitt, Palesztin Felszabadítási Szervezet, Panzerkampfwagen, Egészséges Fejbőr, Wehrmacht, Imrédy Béla, Prónay stb.). Emellett ismertté vált az is, hogy nem is olyan régen a helyi lapban alig kódolt módon elevenítette fel a klasszikus antiszemita alaptoposzok némelyikét, azokat támadva, “akik nem a mienkkel azonos jogon, nem az ezeresztendős magyar hagyományok öröklött jogán, nem őseink bennünk élő szellemi vérkeringése, nemes önzése, százszor is megélt helyt­állása szerint nézik az egyetemes magyar érdekeket, hanem saját hazátlan nemzetköziségük olcsó prédájának tekintik a magyar életet”, hozzátéve: “könnyen jár a szájuk azoknak, akik csekkfüzetekben hordozzák hazájukat, akik egyszer itt, másszor ott, de leginkább a vörös lobogó árnyékában érzik otthon magukat”. Akkor a Történelemtanárok Egylete internetes honlapja szerkesztőségi jegyzetben foglalkozott az esettel, kijelentve: “Tudjuk: a csekkfüzetek és bankártőke fogalmak a kódolt beszéd jellegzetes elemei, a mindenkori antiszemita gondolatok alappillérei. Mint ilyenek igen alkalmasak a kirekesztés és gyűlöletkeltés céljára.” Illetve: “A közreadott vélemény súlyát növeli, ezáltal az esetet különösen súlyosbítja, hogy az illető kijelentést megfogalmazó egy katolikus gimnázium igazgatóhelyetteseként, gyakorló hadtörténészként, történelemtanárként lépett fel.”

A katolikus egyház félhivatalos lapja számára tehát semmi kivetnivaló nem található abban, ha iskolájuk igazgatóhelyettese fasiszta diktátorokkal, náci fegyveres alakulatokkal, neonáci szervezetekkel szimpatizál és az általuk képviselt nézeteket népszerűsíti nyilvánosan. Elgondolkodtató, hogy ebbéli véleményében a lap a nyíltan zsidózó, szélsőséges kuruc.info internetes honlappal vállal eszmeközösséget, hiszen az Új Emberen kívül ők voltak azok, akik ilyen határozottan védelmükbe vették a náciszimpatizáns pedagógust, akit a cikk szerzője szerint “a sajtóhisztéria egzisztenciálisan tönkretett”.

A szerző szerint valójában “többpárti mezben a kommunista és radikális liberális eszme ateizmusa, egyházellenessége jelenik meg, újabb és újabb ürügyet keresve”, vádjaik “manapság hatásosabb fegyverek a szovjet kommunista hadsereg sorozatvetőjénél, az úgynevezett Sztálin-orgonánál”. E sorok nem csupán szerzőjük sajátos intellektuális színvonaláról árulnak el sokat, hanem betekintést engednek a némelyek gondolkodásában ma is továbbélő 19. századi klerikalizmus sajátos szellemiségébe is, amely számára az antiszemitizmus egyházi körökben való tettenérése az ateizmussal, ez utóbbi pedig az egyházellenességgel egyenlő. A Sztálin-orgonák emlegetését azonban még ezen a háttéren is leheletfinom túlzásnak tartom, egyedüli magyarázatként talán az a tény kínálkozhat, hogy írásunkban többek között a katolikus tanár ismerőseként feltüntetett Wehrmachot is célkeresztbe vettük; ez esetben viszont elgondolkodtató, hogy a cikk szerzője miért nem a náci birodalmi hadseregtől s miért az éppen ellenük csatarendbe állított katyusáktól riadozik.

Az egyházi lapban támadott cikkemben a tények felsorakoztatásán túl felhívtam a figyelmet arra, hogy a konkrét “eset jóval túlmutat önmagán. Feltárja azt a szubkultúrát, amely bizonyos jobboldali és egyházi körökben bizony nagyon mélyre eresztett gyökerekkel tenyészik. … Bizonyos jobboldali és egyházi körök felmérhetetlen felelőssége, hogy ezt a szubkultúrát legitimálták, hogy táptalajt és teret biztosítottak fejlődésükhöz, megerősödésükhöz.” Az Új Ember szerzőjének akár meg is köszönhetném, hogy készséggel szállított friss bizonyítékot megállapításomhoz.

A “hisztériakeltők lelke rajta, hogyan számolnak el önmagukkal mások alaptalan gyalázásáért. Sokat kell imádkoznunk értük”, zárul a szélsőjobboldali apológia az Új Ember cikkében. Ment legyek attól, hogy hasonlóan szemforgató ájtatossággal zárjam én is soraimat, ám míg a szerző éppen saját fejére ügyeskedi a glóriát, nekem Ézsaiás próféta mondatai jutnak eszembe: “Ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek; sőt ha megsokasítjátok az imádságot, én meg nem hallgatom: Vérrel rakva kezeitek!”

A szerző egyháztörténész

Comments are closed.