Forrás: Magyar Hírlap

Az Echo Tv Unió című műsorának szombati adásában Vámos György, a Budapesti Zsidó Hitközség sajtóreferense Csóti György kérdéseire válaszolva kifejtette, megengedhetetlen és veszélyes Gyurcsány Ferenc politikai manővere, amellyel antiszemitizmussal vádolja a legnagyobb ellenzéki pártot, a Fideszt, és annak elnökét, Orbán Viktort. Vámos György szerint erkölcsi és politikai szempontból egyaránt megengedhetetlen a miniszterelnök taktikázása, mert minden alapot nélkülözve vádaskodik nemcsak belpolitikai vitákban, hanem a nemzetközi kapcsolatok területén is, sőt még a külföldi sajtóban is.

„Milyen erkölcsi alapon vádol a pártelnök, amikor az általa vezetett párt jogelődje Izrael állam legádázabb ellenségei közé tartozott, és elsikkasztotta az NSZK-tól kapott zsidó kárpótlási pénzek jelentős részét? Milyen alapon vádaskodik a magánember, amikor zsidótól elkobzott villában lakik?” – foglalta össze aggályait a sajtóreferens. Véleménye szerint az antiszemita kártya kijátszása veszélyes fegyver. Alaptalan félelmet kelt a hazai zsidóságban, és tovább fokozza a társadalmi megosztottságot, külföldön pedig visszatetszést kelt. Vámos György szerint ennek megakadályozásáért Gyurcsány Ferencnek abba kell hagynia az alaptalan vádaskodást.

(MH)

Comments are closed.