2003. június
Népszabadság * Révész Sándor * 2007. június 30.
Szász Károly a kórházbanKép: Teknős Miklós Június 16-án hajnalban Szász Károly a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke úszni ment. Az elhagyatott Dénes utcában a kocsija elé kacsázott és elborult egy bicikli. Amikor Szász kiszállt a kocsiból, hogy a biciklistán segítsen, kiugrott a bokorból egy kisportolt egyén és egy bottal nagyon megverte őt. Máig sem tudjuk, ki vert, ki küldte őt és mi okból. Csupán a biciklis bűnsegédet találták meg, és ítélték el 13 havi szabadságvesztésre.
László Csaba pénzügyminiszter már egy évvel azelőtt, rögvest kinevezése után közölte, hogy üdvözölné az Orbán Viktor által kinevezett és vele bizalmas viszonyban álló Szász Károly távozását. A verést megelőző hetekben információkat szivárogtattak ki egy Kehi-jelentésből, mely szerint Szász kijátszotta a számára engedélyezett köztisztviselői keretről szóló rendeletet, és egyéb szabálytalanságokat is elkövetett. Keller László a jelentés alapján eljárást is kezdeményezett. A Figyelő éppen a megveretés előtti héten írta meg, hogy a Kehi-jelentés elég gyenge tákolmánynak látszik, s Szász körül „politikai boszorkányüldözés” folyik. A cikk szerint „bár a pénzügyi szféra szereplői közül sokan megkérdőjelezik a PSZÁF vizsgálati módszereit, azt szinte kivétel nélkül elismerik, hogy az elmúlt két évben látványosan fejlődött a piac morálja, működése, átláthatósága, s ebben Szásznak kulcsszerepe van”. (R. Kovács Dániel: Rendületlenül, Figyelő, 2003. június 12.) A kormány nem az áldozat, hanem a bűnös szerepét szánta Szásznak, a kirúgáshoz a verés nem jött jól. Azért megoldották. Mire a Szász elleni eljárások minden fokon elbuktak, már rég elszervezték a felügyeletet Szász alól. Tőle sem sikerült szebben megszabadulni, mint elődjétől, Tarafás Imrétől az Orbán-kormány idején. A kormányoldal és az ellenzék egymást vádolta a (netán ön-) merénylettel, de kapaszkodók híján csak sejtetve és kimondatlanul. Medgyessy Péter „őszintén remélte”, hogy nincs összefüggés a Kehi-jelentés nyilvánosságra jutása, egy Polt Péter legfőbb ügyész „fideszes elfogultságát” elemző obskúrus jelentés hirtelen fölbukkanása, a Fidesz által európai testvérpártjaival Lisszabonban elfogadtatott és a kormány vészesen antidemokratikus tevékenységét taglaló nyilatkozat és az annak alátámasztására jól jöhető merénylet között. A miniszterelnök mindenesetre jelezte, hogy ő a merényletet akár „egy folyamat részeként” is láthatja…
Szász Károly már a kórházban bejelentette, hogy a Pannonplasttal kapcsolatos határozatuk miatt verték meg őt. Ezt eleinte nehéz volt komolyan venni. Egy gyengélkedő cégben egymással összejátszva, kicsit szabálytalanul egyharmados tulajdonrészt szerez két cég, s ezért kapnak néhány milliós büntetést, miközben a felvásárlás során néhány jó szemű befektető szép haszonhoz jut… Mi vernivaló van ebben? Aztán lassacskán kiderült, hogy az Állami Autópályakezelő Rt.-n keresztül jó sok közpénz folyt bele az ügyletbe, amit a Kereskedelmi és Hitelbank brókercégének tanácsadói üzletágát vezető Kulcsár Attila szervezett, a jó szemű szerencsések javarészt az ő privát kuncsaftjai voltak, a Szász Károly autója előtt elvágódó biciklista pedig vele telefonozgatott a verés napján…
Nem jó, ha a kormány és a jegybank képtelen együttműködni. De még rosszabb, ha képes. Egy pillanatra képes volt, s ennek képtelen következményei lettek.
A kormány és a jegybank kézfogója Kép: Kovács Bence Rossz bőrben voltunk: „az idei első negyedév kíméletlen bizonyítékokkal szolgált arra, hogy az utóbbi két év gazdaságpolitikája tarthatatlan, tévút. Látványosan visszaesett a növekedés, a kivitel, a beruházási tevékenység, s megduplázódott a folyó fizetési mérleg hiánya. A külföldi működőtőke beáramlása vészesen elapadt.” (Blahó Miklós: Ég és föld között, Népszabadság, 2003. június 5.) Azért voltunk versenyképtelenek, mert túl drága volt a forint és túl laza a költségvetési politika. A kormány győzködte a jegybankot, hogy vigye le az alapkamatot, legyen olcsóbb a forint. A jegybank győzködte a kormányt, hozzon megszorító intézkedéseket, csökkentse a hiányt. Az ellenzék szerint a kormány néputálatból kifolyólag „ócsítani” akarja a forintot, hogy az emberek pénze kevesebbet érjen. (Négy évvel azelőtt Orbán miniszterelnök és Járai pénzügyminiszter igyekezett kibokszolni Surányi jegybankelnökből az olcsóbb forintot.) Az ellenzék azzal is vádolta a kormányt, amit Járai Zsigmond követelt tőle, hogy ti. megszorító intézkedésekre készül.
Június 4-én Medgyessy és Járai közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megállapodtak a forint árfolyamsávjának a leszállításában (vagyis a forint leértékelésében), cserében a kormány takarékossági intézkedéseket hoz. Másnap a Magyar Nemzet hatalmas betűkkel hirdette a címlapján, hogy „Megérkezett a Medgyessy-csomag”. Pedig sajnos nem érkezett, többek között éppen azért nem, mert az ellenzék folyvást riogatott vele. A kormány rendületlenül kitartotta az Orbán-kormány tarthatatlan gazdaságpolitikáját, összesen 70 milliárdos – a jóléti kiadásokat egyáltalán nem érintő – takarékossági csomagocskával szúrta ki Járai jegybankelnök szemét.
A forint árfolyama már-már éppen magától is leereszkedett a versenyképességi szempontból megfelelő sávba, amikor a leértékelést bejelentették. Kitört a pánik, a forint árfolyama a mélybe zuhant, a jegybank pedig a forint megmentése végett hirtelen fölrántotta az alapkamatot jó magasra, s mivel ezáltal az adósságszolgálat, a költségvetés terhei alaposan megnövekedtek, Járai sokkal nagyobb megszorító csomagot követelt. Az ellenzék rögtön beindult: szörnyű megszorításokra készül a kormány: „az eddigieknél jóval drasztikusabb lépéseket tervez a kormány a magyar gazdaság rendbetételére” (Magyar Nemzet, 2003. június 28.). A kormány cáfolt, a rémhír sajnos valótlannak bizonyult, s még három évig növekedtek a bajok és a reálbérek.
A balliberális lakájsajtó júniusban is szépen lenyalogatta a bőrt a hatalom talpáról.
Seres László a Népszabadságban (június 13.), Ádám Zoltán a Magyar Hírlapban (június 11.), a Figyelő szerkesztőségi cikkben (június 12.) szorgalmazta Magyar Bálint lemondását. A Magyar Nemzet is szorgalmazott: „Magyar Bálint lehet a baloldal Torgyán Józsefe” – írta Csontos János ugyanazon a helyen, ahol Bayer Zsolt két és fél évvel azelőtt leszögezte: Torgyán József „pontosan ott és akkora házat épít magának, ahol és a mekkorát akar”. Ebből csak a sajtó csinál ügyet „szoci és szadi megrendelésre, aljas eszközökkel”. (Magyar Nemzet, 2000. október 28.)
Trencsényi Zoltán abból alkalomból udvarolt a rendőrségnek, hogy indokolatlan brutalitással estek neki a paksi atomerőmű élettartamának meghosszabbítása ellen tiltakozó greenpeace-es aktivistáknak: „Az ember minden kormányváltás után bízik abban: talán valaki mégiscsak gatyába rázza ezt a testületet is… Az ember reménykedik, ám a rend őreinek szinte folyamatos zavarodottságát látva, úgy tűnik, hiába. Mostanában a magyar rendőrség legfeljebb akkor kerül a helyzet magaslatára, ha környezetvédők nyomában felmászik a kerítésre.” (A helyzet magaslatán, Népszabadság, 2003. június 20.)
A kórházprivatizációs törvényt Mádl Ferenc államfő megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, de a kormány a többségével változatlan formában és még aznap (!) újra megszavaztatta, az Alkotmánybíróság pedig utóbb megsemmisítette. A Magyar Hírlap szerkesztőségi cikkben korholta a kormányt (június 25.), a Népszabadságban Zappe László ítélte el a megfontolás megfontolásának megfontolatlan elmulasztását (A megfontolás megfontolása, június 25.).
A Magyar Energia Hivatal elnöke a Figyelőben reális (magasabb) gázárakat és a kínálati oldalra is kiterjedő piaci versenyt sürgetett (Látszatintézkedések, 2003. június 12.), bírálva a készülő gáztörvényt, mely lehetőséget teremtett arra is, hogy az Orbán-kormány által hat évre kinevezett elnököt elmozdítsák. Elmozdították, perelt, nyert, és ma már egészen mást sürget.
A kormánypártok és az MDF delegáltjaiból álló csonka kuratórium az MTV elnökévé választotta Ragáts Imrét. Ez ellen nemcsak a kuratóriumból kiszervezett Fidesz tiltakozott, de a Nyilvánosság Klub is, fölszólítva minden felelős döntéshozót, hogy „addig egyetlen fillér támogatást se szavazzon meg az MTV számára, ameddig a közszolgálati működés és a törvényes és ésszerű gazdálkodás minimális garanciái sincsenek biztosítva az intézményben”. (Élet és Irodalom, 2003. június 20.)
A Fradi focistái helyett a szurkolói verték meg az ellenfelet Kép: Domaniczky Tivadar „A világ minden banánköztársasága büszke volna a magyar tévéelnök-választásra…, a paksi huzavonára, valamint arra megfontoltan határozott politikai, hivatalos és igazság szolgálati reagálásra, amely az Albániában is elképzelhetetlen Fradi-botrány után következett” – írta Füzes Oszkár a Népszabadságban (Magyar banán, 2003. június 7.).
A Magyar Nemzet utolsó májusi számában azt próbálta igazolni, hogy a növényolajgyárak botrányos privatizációja az Antall-kormány idején a szocialista és az MDF-es körök közös bűne volt. A Népszava emlékeztetett rá, hogy a privatizációt az AVÜ igazgatóságában nagyobbrészt éppen Orbán akkori vagy/és mostani hívei felügyelték (június 3.). A Magyar Nemzet erre az észrevételre nem volt érzékeny, de annál inkább azokra a föltételezésekre, melyek szerint a cikk a Fidesz kommunikációs stratégiájába illeszkedik: „A baloldali média világ- és önképe értelmében minden vélemény, minden hír és minden dokumentum hátterében egy politikai erő áll. Hogy egy újság független lehet, az számukra elképzelhetetlen és ijesztő. Persze a Magyar Nemzet sem független (ezt a mondatot eddig fogják idézni), mert függ az olvasóitól és függ következetesen konzervatív értékrendjétől.” (Harminc ezüst, 2003. június 5.)
Módosították a státustörvényt. 2001-ben az akkori kormánykoalíció pártjai és az MSZP olyan törvényt fogadtak el, melyről tudták, hogy az unió normáival összeegyeztethetetlen, a csatlakozás után fenntarthatatlan, ezért is vették ki a hatálya alól azokat Ausztriában élő magyarokat. Most kikerült a preambulumból az egységes magyar nemzetállamra való utalás, mely az uniót képviselő Jürgens-bizottság szerint közjogi kapcsolatot tételezett a magyar állam és más államok polgárai között. A szülőföldön nyújtott kedvezményeknél megszüntették az uniós normákkal összeegyeztethetetlen etnikai megkülönböztetést, ami azt jelentette, hogy mindenki részesülhetett a kedvezményekből, aki magyarul tanult, vagy a magyar kultúrával foglalkozott, akár magyarnak vallotta magát, akár nem. Az oktatással és az utazással kapcsolatos kedvezmények az eredeti törvényhez képest kibővültek, viszont a gazdasági jellegűeket elsöpörte a származás szerinti megkülönböztetés szigorú uniós tilalma. Ezek közül a leglényegesebbet, ami a magyarországi munkavállaláshoz kapcsolódott, már az Orbán-kormány fölszámolta 2002-ben. A módosítást a MÁÉRT ülésén az érintett magyar kisebbségek 98 százalékát képviselő szervezetek elfogadták. A szlovák és a román kormány viszont további ellenlépésekre készült, mivel szerintük a módosított törvény sem felelt meg az európai normáknak; a Fidesz pedig az unió által leginkább kifogásolt passzusokat hiányolva úgy foglalt állást, hogy a törvényt kiherélték. Később ezzel magyarázták a párt pálfordulását a kettős állampolgárság ügyében.
Sepsiszentgyörgyön még az előző hónap utolsó napján bejelentette Szász Jenő polgármester, hogy létrehozták az RMDSZ alternatíváját az erdélyi magyarok számára. Bayer Zsolt a sepsiszentgyörgyi fórumon alternatív harcmodort is ajánlott az alternatív szervezethez: „El tudjátok képzelni, hogy mit tennének az írek, a baszkok, a katalánok, a dél-tiroliak, a korzikaiak, ha megpróbálnák megtiltani nekik, hogy azt írjanak a szobraikra, amit akarnak? Ha fenyegetnék őket, amiért a saját nyelvüket tanulják? Akkor ott kő kövön nem maradna. Mi pedig hallgatunk és tűrünk, de meddig még?” (Magyar Nemzet, 2003. június 4.).
A B-közép nem tűrt tovább! Várszegi Gábor magánember MTK nevű és Várszegi Gábor Fotex-tulajdonos FTC nevű csapata harcolt a bajnoki címért. Az FTC-nek a bajnokságért le kellett volna győznie az utolsó fordulóban a Debrecent, vagy ha már nem győzi, akkor legalább az MTK-nak nem kellett volna legyőznie az Újpestet. Előzetesen mindenki arról sutymorgott, hogy a Várszegi-csapatok bundázni fognak, az MTK nem nyerhet, mert a tulajnak az a jó, ha a Fradi a bajnok, mivel az MTK-ból ki akar szállni, az FTC-t meg tőzsdére akarja vinni. Az MTK nyert és bajnok lett, a Fradi pedig képtelen volt gólt lőni az Üllői úton. Életbe lépett a fordított bunda-teória: néhány ezer felbőszült fradi drukker abban a meggyőződésben, hogy Várszegi alias „mocskos zsidó” verte ki a kezükből a bajnokságot, maga is verni indult. Berohantak a pályára, betörtek a klubházba, szétverték a berendezést, összeverték a játékosokat, sajátot, ellenfelet vegyest. Tököli Attilát, a Fradi gólzsákját beletaposták a fűbe, Szentes Lázárt, a Debrecen edzőjét kórházba kellett szállítani.
Gergényi Péter Kép: Domaniczky Tivadar Na, most aztán ennek véget vetünk! – állt elő eltökélten Gyurcsány Ferenc sportminiszter.
De csak a rendőrfőkapitánynak vetettek véget. Demszky Gábor az Erzsébet hídi blokád és a Kendermagos tüntetés botrányos kezelése, illetve kezeletlensége után is védte még Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitányt, de az Üllői úti események után a főkapitány végképp védhetetlenné vált. A kiskunsági „vasprefektus”, Gergényi Péter érkezett a helyébe, akit alkotmányellenes és xenofób idegenrendészeti elképzelései miatt már Gönczöl Katalin ombudsman is megintett. Gergényi rúgta ki a bíróság ítélete szerint jogellenesen Kastyák János kiskunhalasi rendőrkapitányt is, aki kétes hírű vállalkozók és kormánypolitikusok kapcsolatait vizsgálta az Orbán-kormány idején. Az MSZP megyei elnöke, Zuschlag János közleményben adott hangot megdöbbenésének, hogy a fehérgalléros bűnözés és a politika kapcsolatainak komoly vizsgálata helyett azt rúgják ki, aki erre felhívja a figyelmet.
Silvio Berlusconi Kép: Sopronyi Gyula Június 18-án az olasz képviselőházban a jobboldali kormánytöbbség megszavazta, hogy az öt legfőbb közjogi méltóság ellen hivatali idejük lejártáig ne lehessen büntetőeljárást lefolytatni. Az öt közül egyedül Berlusconi ellen folyt ilyen, de ellene sok. Tíz éven belül három ügyben összesen hat évre ítélték első fokon. Jogerős ítélet egyikből sem lett vagy elévülés miatt, vagy pedig azért, mert a bíróság másodfokon már nem találta elegendőnek a bizonyítékokat.
A legsúlyosabb vesztegetési ügy még éppen folyamatban volt, s a legkiválóbb védősereg, legügyesebb halogató manőverei ellenére lassan az ítélethez közeledett. Berlusconi egyik legközelebbi munkatársát, Cesare Previti-t, aki a miniszterelnök nyilatkozata szerint éppoly ártatlan volt, mint ő maga, nem sokkal azelőtt ítélték 11 éves börtönbüntetésre. Berlusconi 2001-es győzelme óta nem az első törvény volt ez már, amit Berlusconi magára szabott, és gazdasági, jogi érdekeinek megfelelően szavaztatott meg a mögötte álló jobboldali többséggel. Két évvel azelőtt szerte Európában éppen attól tartottak, hogy ez így lesz. Akkor mondta a Berlusconi mellett kampányoló Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán, hogy „a jó oldalra kell állnunk, vagyis szolidárisnak kell lennünk most Berlusconival és az olasz polgári pártokkal, amikor példátlan európai nyomás alatt állnak”. Sok mindent el lehet nézni egy plebejusnak, aki a baloldal arisztokratáival viaskodik.
