A Noran a könyvhéten
Népszabadság * Törőcsik Tímea * 2007. május 31.
Ünnep a könyvhét, különösen akkor, ha a kiadó szellemiségének egészét meg tudja jeleníteni. Nekünk ez most talán sikerül – mondja Kőrössi P. József, a Noran vezetője.
Igazolásul a kínálat. Gion Nándor életműsorozatának első kötete a Latroknak is játszott, amely a szerző eredeti szándéka szerint négy regényét tartalmazza. Az 1898-ban induló regényfolyam helyszíne a többnemzetiségű bácskai Szenttamás, az író szülőfaluja, amelyet szerbek, magyarok, németek, zsidók, cigányok laknak. Aztán itt van Benedek István Gábor Varázs című regénye. A történet egy Odesszából Erdélyen át Tiszahajósra menekülő karaita zsidó család sorsát ábrázolja; ők innen Napóleon hívására Szardínia szigete felé veszik útjukat, hogy létrehozzák a zsidó államot. Ember Mária leghíresebb regénye, a Hajtűkanyar, az életműsorozat harmadik kötete. Hőse egy Tisza menti községből származó kisgyerek, aki családjával náci lágerbe kerül. Ugyancsak a vészkorszakban, és az azt követő, úgynevezett konszolidációs időszakban játszódik Nyerges András családtörténete, felkavaró önéletrajza, a Voltomiglan is, amelynek most már a második kiadása lát napvilágot. A sikeres Ady és Léda, egy szerelem története című levélregénye után Péter I. Zoltán Ady Endre regényes életrajzát írta meg. Külön érdekesség: a költő Lackfi János Halottnéző című első regénye, a késő kádárista gyerekkor világa. Borgos Anna Portrék a Másikról – Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn című első könyvében azt vizsgálja, milyen módon léphettek ki a nők hagyományos szerepeikből a múlt századelőn. A középpontban három „Nyugat-feleség” áll, de Török Sophie, Harmos Ilona, Bőhm Aranka portréi mellett olvashatunk az első női pszichoanalitikusokról Hajdu Lillyről, Rotter Lilliánról és Gyömrői Editről is. Újabb szín: Kelecsényi László Vászonszerelem című vállalkozása, a magyar hangosfilm krónikája 1931-től napjainkig. Az Időnk Eörsivel című könyvben pedig 49 szerző, Eörsi barátai, vitapartnerei és ellenfelei állítanak emléket a „nemet mondás tudósának”. A DVD-mellékleten Allain Ginsbergről New Yorkban forgatott film látható, amely az amerikai változattal egy időben kerül forgalomba. Rendezője Gazdag Gyula.

