Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”
NOL * Lapzsemle * 2007. május 30.
Mai témáink: Az őszödi Nagy Testvér – Tohuvabohu: fondorlatos antiszemitizmus – Ha félreérthető voltam, elnézést kérek
Eörsi elnézést kért az MSZP pénztárnokától
Ha mondataim félreérthetők voltak, akkor elnézést kérek – mondta a Népszavának Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője, aki korábban több nyilatkozatában azt állította: a szocialistákhoz kötődő gazdasági érdekek is sérültek amiatt, hogy Kóka János gazdasági miniszter 40 százalékkal csökkentette az autópálya építés költségeit, s emiatt Kókának gondja akadt Puchhal. A liberális politikus MSZP-s képviselőkkel folytatott folyosói beszélgetésekre hivatkozott, és úgy vélte: a két nagy párt a felszínen veszekszik, de a háttérben emberei között alkuk vannak.
Eörsi Mátyás úgy fogalmazott: „Puch Lászlótól és másoktól is természetes, hogy kormányzati képviselőként kormánytagokhoz kéréseket fogalmaznak meg, hiszen választókerületük érdekeit képviselik”. Szerinte előfordulhat, hogy a választókerületi érdekek ellentétesek a kormányprogram elemeivel és ez konfliktust okozhat. „Nyilatkozatomban erre a potenciális ellentmondásra akartam felhívni a figyelmet” – tette hozzá Eörsi, aki mindezt elmondta Puch Lászlónak is.
Kiemelés tőlem
Idézet a Magyar Hírlapban megjelent Orbán-interjúból: „A populizmus ügyében Stoiber bajor miniszterelnök idei hamvazószerdai beszédéből idézek: „Akik a mi népközelségünket populizmusnak nevezik, azok a nép iránti arrogancia jeleit mutatják. Akik bennünket populizmussal vádolnak, azok a népet nem szeretik. Ezért azokat sem szeretik, akik a nép nevében meg mernek fogalmazni olyan gondolatokat, amelyek az ő csonttá merevedett dogmáiktól eltérnek.” Én ugyanazon az ösvényen próbálok járni, amelyen Nicolas Sarkozy. Ő azt mondta: „Úgy akarok beszélni a nemzetről, hogy mindenki előtt világos legyen, nem lehet nacionalizmussal vádolni. Úgy akarok beszélni a társadalomról, hogy világos legyen, engem nem lehet megvádolni populizmussal. Úgy akarok beszélni a piacról, hogy ne lehessen megvádolni piacellenességgel.” Ezt a jogot nekünk is ki kell harcolnunk idehaza, mert az úgynevezett „politikai korrektség” és a kettős mércét alkalmazó doktrínák jegyében ezt meg szokták tagadni az emberektől. Azt éreztem a kongresszuson, készen állunk arra, hogy ezt a vitát, ezt a harcot is megvívjuk.”
Tohuvabohu: fondorlatos antiszemitizmus…
A Magyar Nemzetben Ugró Miklós publicisztikájában olvasható: „Gyurcsányt elragadta az enthuziasztikus hév, és az ellenzék gazdasági elképzeléseit tohuvabohunak is minősítette, mondván: a tohuvabohu a vudu szinonimája. Nos, a tohuvabohu a Tóra második mondatában előforduló kifejezés, Károli Gáspár ekképp fordította magyarra: kietlen és puszta. Mindenesetre a zsidók szent könyvének bármely elemét egy gyilkos kultusszal rokonítani, alig leplezett antiszemitizmus. Ha Orbán Viktor tenne ilyet, külön fejezetet kapna az antiszemita közbeszéd következő kötetében.”
Idézet a „Katasztrofális játszmák” című elemzésből: „Ezt a játékot mindkét oldal űzi, itt mutatható ki a média legkártékonyabb tevékenysége, hiszen napi szinten gerjeszt fölösleges indulatokat. Egy ilyen jelenségként elemezhető – ezt meg is tettem – Juszt László Orbán Viktor antiszemita pozícióba szorító kísérlete, ebből még per is lett, s számos magyar nemzetes publikációban találkozhattunk a baloldal antiszemitizmusának „ékes bizonyítékaival” (Lovas publicisztikáinak egyik kedvenc témája a baloldal antiszemitizmusa). A témát a baloldal kezdte, mert az antiszemita vád amúgy is könynyebben kiütközik a jobboldalon, de ma már a jobboldali értelmiség egy részének is kedvenc baloldali befeketítési kísérletei közé tartozó játszmává vált.”
(A Magyar nemzetben Ugró Miklós idézett cikkének végére előkerül Sztálin, Hitler és a pszichiáterek is: „Sajnos arról nincs megbízható információnk, hogy Gyurcsány mely mértékben veszi igénybe önkéntes mágusának szolgálatait. Végül is Hitlernek, Sztálinnak, Bokassa császárnak is volt saját, külön bejáratú mágusa, varázslója, esőcsinálója. Bár a magyar miniszterelnöknek egy teljesen egyszerű, minden „para” előtagtól mentes pszichiáter segítségére lenne leginkább szüksége.”)
A „Kormányzati Tanácsadó Jósdáról” lásd lapunk munkatársa, Lencsés Károly cikkét: „Ifjabb Szilvásy, aki megmondja a tutit”
Az őszödi Nagy Testvér
Kiemelés tőlem
Idézet a Magyar Hírlapban megjelent Orbán-interjúból: „Az új jobboldali francia elnök, Sarkozy úr programja világos. Kevésbé ismert Magyarországon, hogy most zárta le a CDU a fél évig tartó vitasorozatát, amelynek az volt a címe: Releváns-e még a szociális piacgazdaság a globalizáció körülményei között? És erre a kérdésre a németek azt a választ adták, hogy igen, releváns, erre épül a CDU új programja. Ennek a sajátos magyar változata a kölcsönös felelősségvállalás eszméjére épülő politika, amit Magyarországról hozzá szeretnénk adni ehhez az új európai áramlathoz.” A hét elejétől az Élet és Irodalom honlapján olvasható Rajnai Attila riportja, amely azt próbálja feltárni, ki csempészhette ki 2006 májusában az MSZP vezetőinek üléséről Gyurcsány Ferenc hónapokkal később elhíresült beszédét. (A 25 perces hangfelvétel itt hallgatható meg.)
Lapunk szerdai számában arról számol be, hogy az ÉS-cikk a szocialisták belső köreiben vihart kavart. Nagy N. Péter publicisztikája itt olvasható.
Ajánlott Cikkek
Eörsi Mátyás: az olcsóbb autópálya építéssel szocialista érdekek is sérültek

