Forrás: Népszava

Még nem lehet tudni, ki lesz az Izraeli Munkapárt következő elnöke, mint ahogy azt sem, megmarad-e majd pártjával a kormányban, amennyiben azt továbbra is a jelenlegi miniszterelnök, Ehud Olmert vezeti. Csak az biztos, hogy e személy nem a jelenlegi első ember, Amir Perec lesz. Ő ugyanis nem jutott be annak a választásnak a döntőjébe, melyben a párt mintegy százezer tagja az új elnök személyéről dönt. A tisztségért folytatott küzdelemben az első menet után csak Ehud Barak volt kormányfő és Ami Ajalon, a belbiztonsági szolgálat egykori vezetője maradt talpon.

Jó ideje már, hogy nehéz idők járnak az izraeli baloldalra s benne a Munkapártra. Amely évtizedeken keresztül azt hirdette, hogy ő – szemben a jobboldal keményvonalasaival – képes megegyezni és békét teremteni a palesztinokkal. Barak békeajánlatát azonban Jasszer Arafat visszadobta és a megkezdődött a második intifáda, amely mind az izraeliek, mind a palesztinok számára csak szenvedést és halált hozott. Barak ezt követően vesztette el a választásokat és volt kénytelen átadni helyét a jobboldal karizmatikus figurájának, Ariel Saronnak. Hogy a baloldal békereményei mennyire naivak voltak, azt – ironikus módon – éppen ez a szélsőségesen keménynek és palesztingyűlölőnek elkönyvelt egykori tábornok bizonyította be. Arra ugyanis, hogy egy terület – Gáza – vonatkozásában teljesítette minden izraeli békeharcos vágyát, s véget vetett a megszállásnak, a palesztin szélsőségesek azokkal a rakétákkal válaszoltak, melyek mind a mai napig hullanak a dél-izraeli Szderotra.

Az új munkapárti elnöknek – bárki legyen is az – szükségképpen jobboldali, azaz a palesztinokkal szemben kemény politikát kell folytatnia. Erre mindkét jelölt alkalmas, hiszen mindkettő a fegyveres erőkből érkezett. A baj csak az, hogy akármilyen keménynek mutatkoznak is, politikájuk a jobboldal kényszerű másolatának fog tűnni. A választók pedig majd felteszik maguknak a kérdést: miért szavazzunk a másolatra, amikor ott van az eredeti is? Például a Benjamin Netanjahu vezette Likud.

Kepecs Ferenc

Comments are closed.