Ehud Olmert is felelős a tavalyi libanoni kudarcért
Hírszerző információ 2007. április 30. 17:35
A tavaly nyári libanoni háború megindításának körülményeit vizsgáló izraeli kormánybizottság szerint Ehud Olmert miniszterelnök „súlyosan hibázott” a helyzet megítélése, a felelősségvállalás és a körültekintés terén.
A testület jelentése szerint Olmert elsietve, részletes, jól kidolgozott és megfelelő terv nélkül vitte Izraelt a háborúba – közölték izraeli televíziók. Olmert – miután hétfőn átvette a jelentés másolatát – úgy nyilatkozott, hogy „a hibákat orvosolni fogják”.
Az izraeli kormányfőt, a védelmi minisztert és a volt vezérkari főnököt teszi felelőssé a tavaly nyári, úgynevezett „libanoni háborúban” elkövetett hibákért az a vizsgálat, melyet egy izraeli bizottság folytatott le. A vizsgálat eredményét hétfő délután jelentették be.
A felelősök
Hátrány a civilsége? Ehud Olmert (Fotó: nndb.com) A bizottságot az izraeli kormány hozta létre, azoknak a bírálatoknak nyomán, amelyekkel az Olmert-kabinet tavaly nyári intézkedéseit illette az izraeli ellenzék. A kormánybizottság most Ehud Olmert kormányfőt, Amir Perec védelmi minisztert és Dan Haluc akkori vezérkari főnököt nevezte meg, mint a legfőbb felelősöket.
A vizsgálat készítői szerint az izraeli vezetők valósággal „fejest ugrottak” a Hezbollah palesztin szervezet Dél-Libanonban létesített hadállásai ellen indított háborúba és mindvégig „kapkodtak”. A vizsgálóbizottságot vezető nyugállományú bíró értékelése szerint „súlyos hibákat” követtek el a vezetők, elsősorban a kapkodással.
A bizottság ugyanakkor nem szólítja föl lemondásra a felelősöket, amit egyébként Olmert már előre kizárt. A kormányfő ugyanakkor azt ígérte, hogy a megállapításokat „alaposan tanulmányozza majd” ő is, és a hadsereg vezetése is, „hogy aztán okuljanak belőle”.
Mítoszrombolás
Ha Olmertnek az volt a célja, hogy a libanoni háborúval megszabaduljon a simulékony karrierista, illetve az Ariel Saron volt kormányfő és tábornok növendékének imázsától, akkor ezzel alaposan felsült. A hadvezetéshez való tehetség nélkül, saját vezérkarától űzve és irreális célokat hajszolva Olmert óriási PR-csődöt okozott saját magának és az eddig sikerektől elkényeztetett izraeli hadseregnek, ami a biztonsági erők önérzetét a legalsó rendfokozatokig megrendítette. Olmert népszerűségi indexe azóta rekordmélységbe zuhant, támogatottsága mindössze kétszázalékos.
A mostani miniszterelnök katonai karrierje a sorkatonai szolgálata alatti haditudósítóságra korlátozódott. A pszichológus, politológus és jogász végzettségű Olmert ezután polgári pályára lépett. Az 1945-ben született, hírhedten becsvágyó és csípős nyelvű Olmert már 28 évesen parlamenti képviselő lett a Likud párt színeiben. A focirajongó és szenvedélyes zongorista hírében álló Olmert fokról fokra hágott fel három évtizeden át a ranglétrán, többek között volt jeruzsálemi polgármester és pénzügyminiszter is.
Politikai nevelőapja, Saron miniszterelnök-helyettesnek léptette elő. Ebből a tisztségből katapultált Olmert a kormány élére, miután Saron egy 2006 januárjában elszenvedett szélütés után kómába került. Olmert vezetésével a még Saron által újonnan alapított Kadima párt azonban sokkal rosszabbul végzett a 2006 márciusában tartott parlamenti választásokon, mint ahogyan arra a közvélemény-kutatások alapján számítani lehetett. Bizonyára Saron árnyéka mentette meg a még meredekebb zuhanástól a választók kegyeiben. Az izraeliek tehetségesnek tartották ugyan Olmertet, de kevéssé rokonszenvesnek. Eleve csekély tisztelet övezte a hadseregben is.
Egy válság eszkalálódása
Ekkor történt, hogy a radikális palesztinok elraboltak egy izraeli katonát. Olmert visszavágott, és bevonultatta a hadsereget a Gázai övezetbe. Amikor a libanoni Hezbollah elhurcolt két további katonát, nagy offenzívát kezdett a szomszédos északi országban. Ami nemzetközi színtéren részint az aránytalanul brutális válaszcsapás bírálatát váltotta ki, az belpolitikailag eleinte kifizetődött. Az izraeliek csaknem 78 százaléka támogatta Olmert döntését. A hazai közvélemény messzemenően egységes volt: Olmert ezzel kilépett pártfogója, Saron árnyékából.
De miközben Saron tábornokként és védelmi miniszterként vakmerő és gátlástalan döntései révén a háborús hős státusát nyerte el, a hadsereg főparancsnoksága Olmertnek méretben legalább egy számmal nagyobbnak bizonyult. Talán pszichológus énje már korábban erre a felismerésre jutott volna, ha meghallgatja saját júliusi beszédét a knesszetben. Már akkor úgy beszélt, mint egy űzött vad: „Nem keressük a háborút, de ha kell, nem fogunk meginogni”.
Most az ő széke inog. A nagy példányszámú izraeli újságok a lemondását követelik. Hónapok óta korrupciós botrányok sötét felhői gyülekeznek a feje fölött, és közülük legalább egy esetben büntetőjogi eljárás indult. A libanoni háborúról szóló bizottsági jelentés állítólag azt erősíti meg, amit egyébként is a lakosság többsége gondol: „Olmert csődöt mondott. Mennie kell” – fogalmazott tömören a Maariv napilap.
Egy olyan országban, ahol alapítása óta politikusok sora – Jichák Rabin, Ehud Barak és Ariel Saron – tudta a katonai sikerek dicsőségét politikai aprópénzre váltani, az olyan háborús miniszterelnököt, akitől elpártolt a szerencse, képtelennek tartják a cselekvésre.
(Forrás: FH/MTI)
