Forrás: Heti Válasz

Ablonczy Bálint, itthon@hetivalasz.hu

Nem helyes, ha a zsidóságot kizárólag a holokauszttal azonosítják – nyilatkozta a Heti Válasznak Raj Tamás, nyugalmazott főrabbi.

Nem helyes, ha a zsidóságot kizárólag a holokauszttal azonosítják; nem a fájdalmainkat kell előtérbe helyeznünk, hanem a hitünket, kultúránkat, a kereszténységgel közös gyökereinket – nyilatkozta lapunknak a holokauszt emléknapja alkalmából Raj Tamás nyugalmazott főrabbi. A Makkabi Kiadó vezetője, noha lát aggasztó fejleményeket, Magyarországon nem tartja jelentékenynek a zsidóellenességet.

– Rövid időn belül kétszer is megemlékeztek a vészkorszak áldozatairól. Miben különbözik a két ünnep?

– Az idén azonos időpontra eső, zsidó naptár szerint számított holokauszt-világnapon és a magyar iskolák április 16-i holokauszt emléknapján a lényeg ugyanaz. A túlélők az elpusztított családtagokra emlékeznek, míg az ifjabbakat emlékeztetni, megismertetni kell a történtekkel. A gyászünnep a számvetés ideje is egyben. Ahogy Babits mondja: „testvéréért számot ad a testvér”. Hadd idézzem a Talmudot is, amelynek egyik alapvető mondása így hangzik: aki az idegenben testvérét nem látja, az előbb-utóbb a testvérét is idegennek nézi. Isten erős kézzel és kinyújtott karral vezetett ki minket Egyiptomból, a szolgaság házából. Az emlékezés tehát arról is szól, hogy ki kell nyújtanunk a kezünket egymás felé, ahogy Isten is kinyújtotta felénk. Ez a kéz azonban nem lehet ökölbe szorítva.

– A kinyújtott kéznek feltétele az is, hogy egy közösség tisztában legyen saját múltjával, gyökereivel. Ön ennek kapcsán egyszer pozitív és negatív zsidó identitásról beszélt. Mit jelent ez?

– Ahogy az életben minden, úgy az identitás is lehet jó meg rossz is. Amennyiben az ember megéli a maga identitását, és megtalálja benne a pozitív vonásokat, igyekszik ezt másnak megmutatni, akkor ez hasznos és jó. Ha kizárni akarja a másikat, vagy magától zárja el az identitást, ez a negatív hozzáállás mindenképpen ártalmas. A magyarországi zsidóság fájdalommal viselte a vele történt tragédiát, és – minden ellenkező állítás ellenére – nem bosszúállással dolgozta fel. Gondoljunk csak a megmaradt zsidó vagyon egykori államosítására, a zsidó polgárság és a vallásos réteg meghurcolására. A holokausztot egyetlen tisztességes ember sem használja saját céljaira. Ha lennének is ilyenek, világosan el kell határolni tőlük magunkat.

– Akár a miniszterelnöktől is? Gyurcsány Ferenc nemrég egy angol lapban soha nem tapasztalt zsidóellenességről beszélt.

– Nem hiszem, hogy Magyarországon jelentős lenne az antiszemitizmus. Az azonban kétségtelen, hogy egy hiteles felmérés szerint az egyetemisták körében valóban nőtt a zsidóellenesség. Kérdés, hogy ezt a tanárok hatásának, a közhangulat alakulásának tudhatjuk be, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a fiatalok mindig radikálisabbak. Ez ellen oktatással, a zsidóság megismertetésével, illetve jogszabályokkal lehet tenni. Helyes volna például, ha a nyugati országok mintájára nálunk is büntetné a törvény a holokauszt tagadását.

– Ez nem azt a hatást érné el, hogy a holokauszttagadókat az arra fogékonyak körében mártíroknak tekintsék?

– Nem az ő érdekeiket szem előtt tartva gondolkodom erről a kérdésről. Szerintem egy ilyen lépés a történelemhamisítókat elrettentheti, s a megtévedt fiatalokat legalábbis elgondolkodtatja.

– Jó fegyver-e a törvényi tiltás a – mégoly taszító – gondolatokkal szemben?

– A jogszabályok sokat segíthetnek abban, hogy vállalhatatlan diskurzusok ne legyenek a közgondolkozás részei. Ez a folyamat már megtörtént a jelképekkel: például a horogkereszt – bár ősi indiai és krétai szimbólum – ma már mindenütt a náci gonoszság megtestesítője. Nem is hivatkozik senki arra, hogy a szvasztikát a krétai vagy indiai hagyományok ápolása miatt viseli.

– Ezzel nyilván az Árpád-sávos zászlóval kapcsolatos vitára is utal. A hasonlat azonban sántít, hiszen míg Magyarországon a horogkereszt tiltott önkényuralmi jelképnek számít, addig a középkori eredetű zászló történelmi ereklye is, nemzeti ünnepeken is felvonultatják.

– A zászló eredetileg valóban nem fasiszta jelkép, de a történelem azzá tette. Tény ugyanis, hogy Árpád-házi királyaink zászlaját elővették a magyar nácik. Amikor engem levittek a Dunához, a minket terelő pártszolgálatoson ilyen karszalag volt. Rajta volt a nyilaskereszt, de ha egy zászlón nincs ott, akkor is egyértelmű az áthallás, ahogy egy megfordított horogkereszt is alapvetően náci szimbólum marad. Ha mi a fejlett Európához akarunk tartozni, minden normális embernek tudomásul kell vennie, hogy – sajnálatos módon – a történelmi lobogó emberellenes jelképpé vált. Elvárom a jobboldali gondolkodású emberektől és politikusoktól az elhatárolódást. Ahogy elvárom azt is, hogy a baloldali emberek és politikusok határolódjanak el a szélsőbaloldaltól. Ha ezeket a gesztusokat nem tesszük meg, nem jutunk előre, nem értjük meg egymást.

– Egyetért tehát Feldmájer Péter hitközségi elnökkel, aki március 15-e előtt az Árpád-sávos zászlók elszaporodásában a szélsőjobboldal térnyerését látta, s nem tanácsolta a budapesti zsidóknak, hogy utcára lépjenek a nemzeti ünnepen?

– Elhibázott lépés volt a nyilatkozat, a zsidó szervezetek többsége sem osztotta ezt a véleményt; a valóban megjelent Árpád-sávos zászlók és néhány antiszemita megnyilatkozás miatt erre nem volt szükség. Külföldön is rossz visszhangja volt a nyilatkozatnak, ártott az ország megítélésének. Csökkent a turizmus, külföldi zsidó lapokban megjelentek olyan híradások, amelyek az elhangzott nyilatkozat alapján veszélyes országnak minősítették hazánkat. Lebeszélték az embereket arról, hogy peszachra idejöjjenek. Az elriasztó hatás azonban elsősorban a szélsőségek sajnálatos térnyerésének és randalírozásának köszönhető.

– Marad-e ennek nyoma? Izraeli cégeknek jelentős befektetései vannak Budapesten, érkeznek újabbak is, ők mintha helyi értékükön kezelnék a félelemkeltő híreket.

– Aki itt él, látja a valós helyzetet, mást azonban megzavarhatnak a híradások. Csak egy példa: a boszniai háború idején érzékelhetően kevesebb amerikai látogatott Magyarországra, mert onnan nézve a konfliktus itt volt a szomszédban. Fel sem merült bennük, hogy a háborúhoz semmi köze hazánknak.

– Ön szerint miért lángolnak fel viták időről időre szimbolikus kérdésekről?

– Mindjárt a rendszerváltás után azonnal politikai vita tárgyává lett a magyar múlt számos fájdalmas kérdése, ahelyett hogy lezártuk volna a témát. Bizonyos mértékig politikai érdek, hogy szimbólumokról szóljon a vita, így lehet elterelni a figyelmet a valódi problémákról.

– Hogyan lehet identitással, történelemmel kapcsolatos kérdéseket – úgymond – lezárni?

– Csak megegyezéssel. Le kell ülni, meg kell beszélni. Ahogy Spanyolországban, Írországban történt. Ott le tudták zárni a múltat, és nem szobrokról, jelképekről, zászlókról vitatkoztak a felek. Magyarország 17 éve szabad, nekünk is a megegyezés lenne a dolgunk.

– Lehet, hogy az ön által szorgalmazott társadalmi kiegyezést az idegen hatalom nyomásának hiánya is hátráltatja.

– Igaza van, a turáni átok nagyon régi keserűség Magyarországon, de az EU-tagság különösen alkalmas régi sérelmek feloldására.

– Egyszer azt mondta, nem helyes, ha a zsidóknál a holokauszt kerül Isten helyére.

– Egészen pontosan úgy fogalmaztam, hogy nem helyes, ha a zsidóságot csak és kizárólag a holokauszttal azonosítják. Meggyőződésem, hogy nem a fájdalmainkat kell előtérbe helyeznünk, hanem a hitünket, kultúránkat, a kereszténységgel közös gyökereinket. Ezért foglalkozom a Bibliával, ezért írtam könyvet a zsidóságról, elsősorban nem zsidók számára Nem idegen közöttünk címmel.

EMLÉKEZÉS A VÉSZKORSZAKRA