Warren L. Miller úrnak, az Amerikai Kulturális Világörökség Bizottsága elnökének beszéde, mely elhangzott Budapesten a Holokauszt Emléknapja alkalmából megrendezett Élet Menete rendezvényen
Elnök asszony, Eminenciás Uram, Feldmájer Úr, Zoltai Úr, Excellenciás Urak, Tisztelt vendégek, barátaim!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek és csatlakozhatok a mai jelentőségteljes esemény több ezer résztvevőjéhez. Köszönetet szeretnék mondani a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének, aki mint partnere annak az amerikai szervezetnek amelynek elnöke vagyok, Angelo Giuseppe Roncalli emlékére dísztáblát helyezett el ebben a csodálatos Dohány utcai zsinagóga komplexumban.
Mint sok más európai ember, Monsignore Roncalli nem szándékozott tevékeny történelmi szerepet játszani. De az események forgatagába került és azok magukkal sodorták. Akkor a következő választás előtt állt: Megvédem-e magamat, pályafutásomat, érdekeimet? Vagy pedig mindent megteszek-e embertársaim megmentésére?
Nagyon sokan azt választották, hogy elfordították tekintetüket mialatt milliókat bélyegeztek meg, majd összeterelték és végül a halálba küldték őket. Németországban, amint Hitler hatalomra került, a bírák, az orvosok, az ügyvédek, az egyetemek, a szakszervezetek és a szakmai egyesületek szolgálatkészen kizárták a zsidókat közösségükből, amikor erre felszólították őket. A világ legtöbb nemzete, beleértve az enyémet is, nem volt hajlandó menedékjogot adni nekik, és a legtöbben nem tettek értük semmit.
Viszont, Monsignore Roncalli nem fordította el tekintetét. Törökországi állomáshelyéről azon munkálkodott, hogy magyar, horvát, szlovák, görög, dnyeszterentúli, francia, bolgár és más nemzetiségű zsidók életét megmentse. Ezeknek az országoknak az egyházi vezetőit is arra biztatta, hogy adjanak hamis papírokat a zsidóknak, és ezzel akadályozzák meg Hitler „végső megoldás” tervét.
Monsignore Roncalli Rómába, a Vatikán vezetőihez is címzett szenvedélyes leveleket, amelyekben még ma is lüktet a sürgető hang. Arra kérte a Vatikánt, hogy ahol csak lehet, tegyenek lépéseket Európában a zsidók védelmére és rejtegetésére, és az Egyház felelősségteljes hangjával erősítsék azok munkáját, akik szembeszállnak a nácik összehangolt, gyilkos hadjáratával.
Monsignore Roncalli tudatában volt annak, hogy a zsidóknak kibocsátott hamis papírok törvénysértésnek minősültek, ennek dacára folytatta tevékenységét. Tudta, hogy az Egyházon belüli jövőjét veszélyezteti, de nem hagyta abba.
Nem a legkisebb ellenállás útját, hanem a bátorság útját követte. Ezért a bátorságért adózunk tisztelettel neki itt, a mai napon. Később, a háború befejeztével felismerték az ő nagyságát és végezetül az Egyház élére került. Mint XXIII. János Pápa, szembeszállt a hivatalos egyházi teológia és liturgia antiszemita elemeivel. Az ő kezdeményezésére született a Nostra Aetate történelmi nyilatkozata. Ezzel az állásfoglalással az Egyház letörölte azt a stigmát, amellyel korábban az egész zsidó népet bélyegezte meg és örökre elkötelezte magát a két nagy világvallás, illetve az Egyház és a zsidóság rendezett kapcsolatai mellett.
János Pápa második világháború alatti tevékenysége élő példaként szolgál mindazoknak, akiknek nehéz időkben morális kihívásokkal kell szembesülniük. Európa még ma is küszködik azzal, hogy szembenézzen a Holokauszt valódi voltával…mikor, mi történt…hány élet múlt ki…ki a felelős…akár közvetve, akár közvetlenül? Ugyanúgy mint az 1930-as és 1940-es évek Európájában, ma ismét itt a kísértés hogy távol maradjunk az eseményektől: hagyjuk hogy zsidó temetők fölé bérházak épüljenek, megengedjük hogy náci szimpatizánsok és rasszisták kormánykitüntetésben részesüljenek és nemzeti politikai pártokat vezessenek. Eltűrjük, hogy ismét mások lekicsinyeljék, sőt, akár letagadják a Holokauszt megtörténtét.
De azért vannak, akik nem maradnak csendben. Akadnak olyan eltökélt egyének akik meg akarják őrizni, amit Primo Levi a ” becstelenségre való megemlékezés” -nek nevezett.
Magyarországon és szerte Európában sokan vannak, akik nem felednek. Ők azok, akik megőrzik a zsidó örökséget és történelmi helyeket, akik eltávolítják az európai fasizmus szimbólumait, és emlékműveket emelnek ott, ahol zsidókat gyilkoltak le. Mindezt nem bűntudatból teszik, hanem azért, hogy a történelem ne menjen feledésbe, és hogy orvosolják az igazságtalanságokat.
Tudatában vagyunk annak, hogy a félelem bénít. De ma már nincs Gestapo, nincsenek haláltáborok vagy gulágok, és a legtöbb európai ország szabad és demokratikus. Ma már félelem nélkül cselekedhetünk. Tudjuk, hogy ha az emberiség körében több Angelo Giuseppe Roncalli lett volna, a történelem másként alakult volna. Ösztökéljen bennünket cselekvésre az ő hősiessége és bátorsága minden olyan alkalommal, amikor előítéletekkel és vallási türelmetlenséggel találkozunk. Hiszen nagyon is jól tudjuk, hogy ha nem cselekszünk az intolerancia erői lerombolhatják a társadalmat és alááshatják szabadságunkat és mindazokat a jogokat, amelyeket mindannyian a legnagyobb becsben tartunk.
Köszönöm.
Budapest, Magyarország, 2007. április 15.
Mindenek fölött emlékeznünk kell, hogy a Holocaust nem földrengés volt, vagy vulkánkitörés, vagy szökőár, hanem az emberek szörnyű viselkedése embertársaik ellen
Dr. Eframim Zuroff a Simon Wiesenthal Központ Izraeli irodájának vezetőjének elmélkedése, a budapesti az Élet Menete Megemlékezésen
Tisztelt Gyurcsány Miniszterelnök Úr, Szili Katalin Asszony, a Magyar Országgyűlés Elnöke, Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság Elnöke, Kardos Főrabbi Úr, tisztelt vendégek, hölgyek, urak!
A világon mindenhol ma este a zsidók barátaikkal és támogatóikkal együtt emlékeznek a Holocaust áldozataira, a zsidó nép történelmének legnagyobb tragédiájára. Azért vagyunk együtt, hogy gyászoljuk az áldozatokat, emlékezzünk és tisztelegjünk a náci csapás előtti életükre és borzalmas sorsukat kitörölhetetlenül bevéssük örökre szívünkbe és lelkünkbe.
Ez a zsidó emlékezési szokás, amivel a tragédiákat elviselhetőbbé tudjuk tenni. Évszázadokig a kollektív zsidó emlékezés cipelte a súlyát a zsidóság tragédiáinak, és megmentett minket a felejtéstől és asszimilációtól, fizikai és emocionális traumáktól.
Ez az elsődleges oka, hogy mi még mindig fenn állunk, mint egy nemzet, hogy állandóan megemlékezzünk a zsidó naptárban ünnepeinkről és ritusainkról. Ezért van az, hogy még mindig megemlékezünk az Exodus-ról a Szentély lerombolásáról Jeruzsálemben, még mindig megünnepeljük a Makabeusok győzelmét, a mi Purimunkat, és gyászoljuk legújabb mártírjainkat Yom-Há-Soá, és Yom-Házikáron napján.
A zsidó emlékezés – nemcsak az emlékezés okáért történik -, de leginkább azért, hogy tanuljunk a történelmünkből, és motiválva legyünk egy újabb elkötelezettséggel, szolidaritással és tenni akarással a zsidóság mellet, és azért, hogy a világot egy szebb, élhetőbb világgá tegyük mindenki számára.
Ezen a napon, itt ebben a városban természetes, hogy nemcsak az áldozatokról beszélünk, de a bűnösökről is. Sajnos, sok magyar ember játszott aktív szerepet a zsidóság elleni bűnökben, nemcsak a hatszázezer zsidó deportálásának szervezésében, a haláltáborokban Auschwitz-Birkenau-ba, de az Újvidéki (Novi-Sad) és Budapesti mészárlásokban is. Mint mindenhol Európában a nácik találtak lelkes együttműködőket Magyarországon is. Az együttműködő politikai vezetők, a katonaság, a rendőrség, a civilek, és a nyilaskeresztes banditák is hozzájárultak a magyar zsidók likvidálásához, és a többi zsidó közösségekéhez is.
Nem messze innen, a Frankel Leó utcában, még ma is él egy ember büntetlenül a volt rendőrtiszt dr. Képíró Sándor, aki 1942-ben kapott megbízást, hogy gyűjtse össze a zsidókat, szerbeket, cigányokat Újvidéken, akik közül sokakat a Dunába lőttek nem sokkal ezután. Képíró Sándor tudta, tudhatta, hogy ez egy szörnyű embertelen viselkedés- mégis együttműködött megbízóival.
Mint ügyvéd – duplán kellett volna tudnia törvényellenességét ennek a viselkedésnek, azért is kért egy írásbeli megbízást. Amikor tudatták vele, hogy csak szóban kap utasítást ennek ellenére ráállt azoknak a véghezviteléhez – még akkor is, ha azok erkölcstelenek és illegálisak voltak. Az ilyen, és hasonló emberek viselkedése miatt tudott a Holocaust ilyen elképzelhetetlen végkifejletet elérni. Amikor ilyen művelt, magasan kvalifikált emberek, mint Képíró hajlandóak voltak a legszörnyűbb bűntettekre, akkor nincs határa a kegyetlenkedéseknek, amit a társadalom sebezhető részére zúdítottak.
Amikor a politikai hatalom beleegyezésével gyilkolnak ártatlan embereket, csak azért mert más a vallásuk, vagy a hovatartozásuk – ahelyett hogy a vezetőség hatalmuknál fogva megvédje őket- az eredmény a Shoa.
Mindenek fölött emlékeznünk kell, hogy a Holocaust nem földrengés volt, vagy vulkánkitörés, vagy szökőár, hanem az emberek szörnyű viselkedése embertársaik ellen. Ezen a megemlékezésen kérjünk igazságszolgáltatást a Képíró és a Zentai ügyben, akik meggyilkolták Balázs Pétert és beledobták a Dunába 1944. november 8-án és a többi fel nem fedett ügyekre, és többi fel nem fedett ügyre, és a bűnösök méltó elszámoltatására.
Nem észrevenni ezeket a bűnösöket, egy tagadás formája lenne, ami elképzelhetetlen. A mi felelősségünk az, hogy ezeket a bűnösöket az igazságszolgáltatás elé állítsuk. Bizonyítsuk be, hogy nem csak emlékezünk a Holocaustban meggyilkol áldozatokra, hanem tanultunk a tragédiából, aminek remélhetőleg a jövőre nézve méltó foganatja lesz.
Nagyon köszönöm
Kelt: Budapesten, 2007. április 15-én / 28 Nissan 5767
Mazsihisz news
