Orbán Viktor az elmúlt évek során lassan elszigetelődött a nemzetközi politikában. Bár október 23-án még Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke vállalta, hogy szónokol a Fidesz azóta elhíresült nagygyűlésén, március 15-én a Fidesz- vezérnek már be kellett érnie Antonio Tajanival, az Európai Néppárt alelnökével, aki Silvio Berlusconi bukott olasz kormányfő üzenetével érkezett. Legutóbb az orosz diplomáciával került kényes helyzetbe.
Orbán Viktor az elmúlt évek során lassan elszigetelődött a nemzetközi politikában. A március 15-i nagygyűlésen akadt, aki keserűen meg is jegyezte, ezen a tüntetésen a legmagasabb rangú vendég Berlusconi szelleme volt. A Fidesz vezetője legutóbb az orosz vezetőket haragította magára, amikor a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából rendezett fideszes rendezvényen kijelentette, „az orosz észjárás és az európai észjárás a gazdaságot illetően jelentősen különbözik egymástól”. Azon a konferencián váratlanul szót kért Igor Szavolszkij magyarországi orosz nagykövet, és magyarul azt mondta, nem kell politikát csinálni az energiapolitikából. A diplomata leszögezte, hogy az orosz gazdaságban nem a politikai, hanem a piaci szempontok döntenek. Közölte, nem kell eltérő észjárásról beszélni, ahogy ezt Orbán tette. Azt is a Fidesz-elnök tudtára adta, nem kötelező tőlük olajat vásárolni, majd nyomatékkal azt kérdezte: „Megértettük egymást?!” Néhány nap múlva Vagyim Gusztov, az orosz parlament FÁK-szakbizottságának elnöke újságírók előtt megjegyezte, ha nem tetszik az orosz gáz szaga, vásárolhatnak más országból. Mindezt azután mondta, hogy Németh Zsolttal, a parlament külügyi bizottságának fideszes vezetőjével tárgyalt. Az orosz képviselő Mandur Lászlóval, az Országgyűlés MSZP-s alelnökével is találkozott, s őt arról biztosította, az esetleges új orosz-magyar gázegyüttműködésben nem okoznak problémát az elmúlt napok politikai nyilatkozatai.
Orbánt hosszú évek óta igyekeznek elkerülni saját pártszövetségének prominensei is, a külföldi lapokban pedig rendre populista politikusként emlegetik. A Fidesz-elnök kormányzása idején még megpróbálta elhitetni, hogy személye, elvei elfogadhatóak, sőt fontosak nem csupán a világ jobboldali, de baloldali irányítói számára is, néhány héttel ezelőtt azonban „családi okra” hivatkozva már inkább nem utazott el az Európai Néppárt csúcstalálkozójára, amelyen Angela Merkel német kancellár is jelen volt. A Vasárnapi Hírek szerint „Orbán azért maradt távol, mert számítania kellett bizonyos európai vezetők erőteljes bírálatára. Őket állítólag nyugtalanítja Orbán politikájának populista irányvétele, összejátszása a szélsőjobbal, valamint a fennálló kormányzattal szembeni totális konfrontáció politikája.” A lap emlékeztetett: Merkel korábban tapintatosan bár, de bírálta Orbánt.
Az ellenzék vezetője talán 2002 elején szembesült először azzal, hogy még a konzervatív George Bush sem áll vele szóba, és erről az egész világ értesül. Anno szinte az indulás pillanatáig bizonytalan volt Orbán amerikai programja, a látogatást hosszú hónapok óta szervezők ugyanis arra számítottak, hogy ha az elnök nem is tárgyal majd hivatalosan a magyar kormányfővel, közös fénykép erejéig csak fogadja őt. Orbán végül nem jutott be a Fehér Házba, ehelyett méregdrága különgépe Bostonban landolt, ahol kitüntetést vett át. Néhányan akkor tudni vélték, hogy a Fidesz-elnök még Bostonból is megpróbált bekéredzkedni a Fehér Házba, Bush elhatározását azonban nem tudta megmásítani.
A legutóbbi parlamenti választásokra készülve Orbánnak ismét szembesülnie kellett a visszautasítással. Erőt mutató, látványos kongresszust hirdetett a Fidesz, amelyre – hogy tekintélyét növelje – meghívta többek között Angela Merkel német kancellárt, Nicolas Sarkozy francia belügyminisztert és Wolfgang Schüssel osztrák kancellárt. A vezető néppárti politikusok azonban távol maradtak, levelet, videoüzenetet küldtek maguk helyett. Még a nagy példakép, Berlusconi is ezt tette.
Az elmúlt tíz évben, amikor a Fidesz liberálisból jobboldali-nacionalista párttá vált, alaposan beszűkült Orbánék mozgástere. Amikor a párt hatalmon volt, nacionalizmusa, amely leginkább a kedvezménytörvényben és a Benes-dekrétumok ügyében nyilvánult meg, szükségképpen feszültségekkel és a szomszédokhoz fűződő viszony kiéleződésével járt. Magyarországot mind Nyugaton, mind pedig Keleten a régió destabilizáló tényezőjének kezdték tekinteni. Mégpedig nemcsak a nemzetközi baloldali vagy a liberális táborban, hanem saját politikai családjában, az Európai Néppártban vagy az amerikai republikánusok körében is.
Jellemző, hogy a jobboldali, szüntelenül a kereszténységre hivatkozó Bush-kormányzat, melynek ésszerűbb Fidesz-politika esetén a párt természetes szövetségesének kellett volna lennie, szintén szembefordult Orbánékkal. Ebben belpolitikai tényezők is közrejátszottak: a párt nem határolódott – és most sem határolódik – el a magyar szélsőjobboldal antiszemitizmusától és Amerika-ellenességétől. Bushék különösen rossz néven vették, hogy 2001. szeptember 11. után Orbán nem volt hajlandó nyilvánosan elítélni azt a Csurka-nyilatkozatot, melyben a szélsőjobboldali vezér lényegében az Egyesült Államokat tette felelőssé a New York-i és washingtoni merényletekért.
A kormányzati hatalomból való kiesése után a Fidesz leginkább azzal vétette észre magát a külpolitikában, hogy a határon túli magyarság körében a radikális csoportokat támogatta. Erdélyben elsősorban Tőkés László és a táborába tartozó politikusok tartoztak Orbánék szövetségesei közé, Szlovákiában pedig Duray Miklós.
Jelenleg a Fidesz elsősorban oroszellenes arcát mutatja: bírálja Gyurcsány Ferencet, amiért az szoros gazdasági kapcsolatokra törekszik Moszkvával, elsősorban a gázszállítások ügyében. Külpolitikai felelőse, Németh Zsolt ennek kapcsán Európa-ellenességet vet a miniszterelnök szemére. Ami azért furcsa, mert a két tábor közül az elmúlt két évtizedben mindig egyértelműen a baloldal volt az európaibb. Hiszen nem valamely szocialista miniszterelnök, hanem Orbán Viktor mondta az a felvételi tárgyalások egy nehezebb szakaszában, hogy „van élet Európán kívül is”.
Fazekas Ágnes
Keretes cikkek
Az utca diktátumával?
Orbán engedte ki a szellemet a palackból – állapította meg a szeptemberi zavargások, valamint az október 23-i eseményekre utalva jó néhány vezető európai lap. Március 15-e kapcsán a Die Welt már arról írt, hogy a Fidesz-elnök a tűzzel játszott, amikor kijelentette, demokráciában is el lehet kergetni egy kormányt. Az utca diktátumával? – tette fel a kérdést a Die Welt jegyzetírója, hozzáfűzve: a Fidesz elnöke a nemzeti ünnepen elhangzott beszédében legalábbis nyitva hagyta ezt a lehetőséget. Az újságíró megjegyezte, ez pedig nemcsak Magyarország tekintélyének árt – azon ország tekintélyének, amelynek korábban ő maga is miniszterelnöke volt -, hanem saját magának és az általa vezetett polgári erőknek is, mégpedig jobban, mint ellenfelének, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnöknek. A Süddeutsche Zeitung szerint demokratikus politikusok számára meg kellene tiltani, hogy ittas csőcselékkel és huligán mintára szerveződött jobboldali szélsőséges verekedőkkel érintkezzenek. Az ilyen összefogásra nincs magyarázat. Ennek kapcsán feltette a kérdést: miként viselkedik majd Orbán és az általa vezetett Fidesz, ha egyszer ismét megnyeri a választásokat? Vajon akkor ismét visszaadják a parlamentáris intézményeknek az őket megillető jogokat vagy ismét az utcán politizálnak majd? A Die Presse ősz óta többször arra figyelmeztetett, veszélyes játékot űz a Fidesz elnöke, ha politikai jelszavakkal tüzeli fel az erőszakra kész fiatalokat. Az osztrák lap kommentátora nem vitatta, hogy 1989 óta a baloldali-liberális magyar kormányok súlyos hibákat vétettek. Ám mint megfogalmazta, Magyarország gazdasági és költségvetési nyomorúságáért az 1998-2002 között regnáló Orbán-kormány is ugyanakkora felelősséget visel. Ha Orbán hatalmon maradt volna, akkor ma ő állna a katasztrófa középpontjában. Így viszont a becsvágyó akarnok – aki soha nem heverte ki a bukást – szítja a gyűlöletet a társadalomban.
