Kasza László
1984 2007-ben?
Egyre inkább az az érzésem, hogy orwelli világban élünk. Ott fosztották meg a szavakat eredeti jelentésüktől. Ott jelentett a „rabság” „szabadságot”, a „hazugság” „igazságot”. Nálunk is így van. Azt, aki erőszakkal elfoglalja és kifosztja a tévét, felgyújtja az Andrássy utat, nem „bűnözőnek”, hanem „forradalmárnak” hívjuk. Orbán Viktor vasfüggönynek nevezi a Parlament köré vont kordont. Eddig az Európát fél évszázadon át kettéválasztó, szögesdrótból, aknamezőből álló építményt hívtuk így. Ha pedig képviselők önkényesen lebontják a törvényeik alapján felállított „vasfüggönyt”, nem törvényszegésről, hanem „forradalmi tettről” beszélünk.
A hódmezővásárhelyi kórházigazgató „emberirtásnak” nevezi a kórháztörvényt, Szíjjártó Péter pedig „embertelennek” a háromszáz forintos vizitdíjat. Teszik ezt azon a napon (és azóta számtalanszor megismételve), amelyen a hágai Nemzetközi Bíróság pontosan ezekkel a szavakkal írta körül nyolcezer muzulmán férfi és fiú gyerek lemészárolását Srebrenicában. Az a gyanúm, hogy valamelyik esethez nem illik az „emberirtás” és „embertelen” kifejezés.
És persze „embertelenül” viselkedett a rendőrség is. Erről három – igaz, már nagyon öreg – egykori alkotmánybíró állított ki bizonyítványt és (gyakorolva a szubszidiaritás elvének fordítottját) továbbította az EU igazságügyi biztosához. Hozzátették, hogy ami ma Magyarországon van, az őket a Kádár-rendszer diktatúrájára emlékezteti. Orwell világában ezt úgy mondták: a „diktatúra” azt jelenti, hogy „demokrácia”, és fordítva. (Nem merek arra gondolni, hogy milyen ítéleteket hoztak ezek az alkotmánybírák akkor, amikor hivatalban voltak.)
A rendőrség múlt szeptember óta célkeresztben volt. Nem azért, mert tehetetlenül átadta a tévészékházat a csőcseléknek. Nem azért, mert nem volt képes megakadályozni autók felgyújtását. Nem azért, mert több-kevesebb sikerrel próbálta védeni magát a kőzápor ellen. Hanem azért, mert ezt a sok eredménytelen akciót „durván brutálisan” követte el. Heteken át nem esett szó a vandálok tevékenységéről, csak a rendőri brutalitásról, ami persze szintén előfordult. Meg az is, hogy a rendőrök nem voltak megfelelően felszerelve, kiképezve, nem viseltek azonosító jelet, parancsnokaik csődöt mondtak. Ezeket a tábornokokat, dandár-akármiket más országban többé járőrszolgálatra sem osztanák be. Nálunk a nyilvánosság előtt vitatkoztak azon, hogy melyik tör a másik állására, és végül mindenki maradt a helyén. Március 15-én viszont mindenki elégedett volt a rendőrséggel. Sajtó, politikusok, mindenki. Mit csináltak a rendőreink? Nézték távolról, hogy a Nemzeti Múzeumnál árpádsávosok füttykoncertje hogyan teszi lehetetlenné a hivatalos ünnepséget olyan sikerrel, hogy még egy tízéves kisfiú sem tudta elmondani a Nemzeti dalt. Aztán diszkéten végignézték, hogy a Petőfi-szobornál hogyan dobálják kövekkel, naranccsal, tojásokkal egy órán keresztül a város ünnepi beszédet mondó főpolgármesterét és utána az ugyancsak jelen lévő miniszterelnököt és a parlament elnökét. Este pedig tisztes távolságból figyelték, hogyan gyújtja fel két-háromszáz álarcos az autókat, szemeteskukákat, telefonfülkéket, töri be a kirakatokat. Szabadon tevékenykedett a tojást, narancsot szállító Polgár Tamás, kiabálhatott hangosbeszélőjébe a régóta körözött T. László, és zavartalanul tologathatta babakocsiját a beleszerelt hangosítóval az a bizonyos szőke hölgy is. Persze igaz, hogy őrizetbe vettek vagy negyven olyan fosztogatót, aki elég mulya volt ahhoz, hogy hagyja magát elfogni. Ők aztán – hála bíróságaink messze földön híres villámgyors munkájának – előbb kint voltak megint az utcán, mint az őket előállító rendőrök. Az eredmény: országos elégedettség. „A mi rendőreink profi módon, méltányosan jártak el.” Mellesleg az okozott kárt ötven, a másnapi takarítás költségeit 18 millió forintra becsülik. Csak zárójelben: a legutóbbi koppenhágai zavargás egyetlen éjszakáján a rendőrség hétszáz randalírozót vett őrizetbe. Egy részüket az adatfelvétel után másnap szabadlábra helyezték. Több mint felét gyorsított eljárással maximum három hónapos letöltendő vagy felfüggesztett börtönre, illetve pénzbüntetésre ítélték. 191 ellen pert indítanak, a kiszabható legmagasabb büntetés tíz évig terjedő börtön.
Mi sajnos gyakorlatlanok vagyunk még a demokratikus szabályok kezelésében. A tolerancia nem azt jelenti, hogy mindent el kell tűrni, „meg kell érteni”. A tolerancia csak meghatározott kereteken, határokon belül érvényesülhet. A kereteket a törvény szabja meg. Aki ezeket a kereteket túllépi, legyen az rendőr vagy tüntető, felelősségre kell vonni. Március 15-én a rendőrség elmulasztotta feladata teljesítését. Nem akadályozta meg a rendbontást, azt, hogy egyesek megsértsék mások szabadságát. Persze törvényeink is hiányosak. Egyrészt tiltják diktatórikus jelképek viselését (ami sokunk szerint felesleges), másrészt engedélyezik, hogy egyesek nyíltan hirdessék azokat a tanokat, amelyeket a betiltott jelképek jelképeznek. A holokauszttagadó David Irwing szabadon beszélhet a Hősök terén, Thürmer Gyula pedig éltetheti Rákosi Mátyást, aki szerinte „vitathatatlanul egyike a magyar munkásmozgalom legnagyobb formátumú személyiségeinek”.
És sajnos azok sem járnak elöl mindig jó példával, akiktől megtanulhatnánk a demokratikus játékszabályok alkalmazását, az európai viselkedést. Államelnökünk nem fog kezet azzal, akit kitüntet, és nemzeti ünnepünk alkalmából külföldre utazik, ahelyett, hogy ott állna az ország háza előtt a nemzeti lobogó felvonásánál. El tudja valaki képzelni, hogy Chirac július 14-én Korzikára látogat és nem a Champs-Élysées-n fogadja a felvonulást? Persze nem kell mindent átvenni nyugatról, de vannak normák, amelyekre talán érdemes lenne odafigyelni.
Kasza László
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 14. szám
