Forrás: Népszava

Orbán Viktor a gázvitát, Kövér László a politikai-gazdasági helyzetet állította párhuzamba a „80-as évek közepének valóságával azon a budapesti konferencián, amit a párt 19. születésnapja alkalmából szerveztek. A Fidesz elnöke szerint nem szabad engedni, hogy „bizonyos dolgok visszamásszanak az ablakon”.

A Fidesz megalakulásának 19. évfordulóján konferenciát tartott az ellenzéki párt. Orbán Viktor pártelnök itt is megemlítette a gázvitát. Úgy fogalmazott: nem szabad megengedni, hogy a szovjet rendszer legvidámabb barakkja után most a „Gazprom legvidámabb barakkjává” tegyék Magyarországot. Mint mondta, a Fidesz nemzedéke azt üzeni a jövőnek, hogy nem azért mutattak ajtót bizonyos dolgoknak – az oroszoknak, a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak – hogy azok most az ablakon visszamásszanak.

Navracsics Tibor frakcióvezető arról beszélt, hogy ma és 19 évvel ezelőtt a hatalom ugyanazt a nyelvet használja, a fenyegetés és a kirekesztés nyelvét mint a parlamentben, az utcán, szavakban és tettekben.

Hozzátette: a hatalom ma nem-demokratának és antiszemitának minősíti a Fideszt, és azt mondja, hogy ha „merik firtatni” a Gazprom érdekeit, azzal a magyar nemzetnek tesznek rosszat. Navracsics Tibor szerint el kell gondolkodni azon, hogy jelenleg 2007-et, netán 1867-et, 1947-et vagy 1987-et írunk. Hangsúlyozta: béke csak akkor van, ha igazság van és nem hazugság.

Kövér László a Fidesz születését megelőző magyarországi valóságot állította ironikusan párhuzamba a mai Magyarország politikai valóságával. A párt országos választmányának elnöke úgy fogalmazott: ha valaki valamilyen összefüggést lát aközött, hogy az 1980-as évek közepén sem volt válság, miként azt az akkori rendszer vezetői állították, és ma sincs válság, akkor ez puszta véletlen .

Visszatekintésében az akkor rendezett szarvasi nyári táborra utalva az ellenzéki politikus azt mondta: az ott lévő fiatalok célja az volt, hogy megvitassák Magyarország akkori válsághelyzetét. Szerinte az ő generációja az, amely már felelősséget visel már a múltért, de felelősséget visel a jövőért is.

MTI

Comments are closed.