Népszabadság * Kállai Ákos * 2007. március 29.
Kép: Marabu„Ön szerint házasodhatnának-e Magyarországon a homoszexuálisok?” – tudakolta a miniszterelnök-jelöltektől a 94-es országgyűlési választások előtt a Magyar Narancs. „Velem semmiképpen” – szólt Kuncze Gábornak, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltjének kurta válasza.
Nem kevés időnek kellett eltelnie ugyan, de nemrég végre elnézést kért az SZDSZ elnöke: „Én kérek elnézést azoktól, akiknek Orbán Viktor azt üzeni: problémáik nem elég fontosak ahhoz, hogy a politika foglalkozzon velük. (…) S én kérek elnézést mindenki mástól is, akit Orbán Viktor emberi méltóságában megsértett.” Kuncze Gábornak Kuncze Gábor nevében azóta sem sikerült bocsánatot kérnie.
A reménybeli utódjaként általa megnevezett Kóka János február 7-én jelentette be hivatalosan is pártelnöki ambícióját. A kampányrendezvényén mellette korteskedők közül Török Gusztávnak, Kalocsa polgármesterének hívó szava keltheti fel leginkább érdeklődésünket: ha „rétegüzeneteket” fogalmazunk meg, azt csak az adott rétegnek kell elmondani, különben másokat taszíthatunk vele – mondta. Hát akkor ne taszítsunk! Legyen csak a zsidókra tartozó „rétegüzenet” az antiszemitizmustól való elhatárolódás? Vagy – nem bánom – a zsidók és az antiszemiták közös ügye? Netán mindannyiunkat érint, engem, szőke hajú, kék szemű buzit éppúgy, mint mindenki mást, és csak a politikai közösség egésze számára megfogalmazott elhatárolódás fejtheti ki hatását? Azt a hatást, aminek nyilván következménye lesz az antiszemita szavazatok elvesztése is, bár én ezt annyira nem sajnálnám. Vagy itt van még a kérdés, hogy a jogilag is kirekesztett szexuális kisebbségekre és a drogfogyasztás dekriminalizálására gondolva mégis hogyan kíván törvényeket módosítani Török Gusztáv szűk baráti körben, netán éjjel besurrannak a parlamentbe a koalíciós képviselők egy kis gombnyomogatásra?
De ezt nem Kóka János mondta – vethetnék közbe, mert hát Kóka János semmi kifogásolhatót nem mondott. És valóban: ő csak meghívta Török Gusztávot a kampánynyitójára, ráirányította a reflektort, és elé tolta a mikrofont. Aztán pedig úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Azt pedig igazán senki sem kérheti rajta számon, hogy nem válaszol minden mellette érvelő meggondolatlanságra, így Seres Lászlónak arra a felvetésére sem, hogy „a szabad demokratáknak el kell köszönniük a demokratikus ellenzék, a jogvédő civilség, a kisebbségvédelem időszakától”. (Szabadság=kapitalizmus, febr. 22.) Azt hiszem, itt érdemes megállni és megvizsgálni, mi is az az elviselhetetlenül sok kisebbségvédelem, amit már szóvá kell tennie Török Gusztávnak és Seres Lászlónak.
A kormány 2006. október 20-án terjesztette az Országgyűlés elé az egészségügyi reformként elhíresült törvénymódosító csomagot. Előterjesztő: Molnár Lajos egészségügyi miniszter, SZDSZ. A javaslat a nem a társadalombiztosítás terhére igénybe vehető beavatkozások közé sorolta át a külsődleges nemi jellegek megváltoztatására irányuló beavatkozásokat. A tervezett átsorolás ellen Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese nyújtott be november 6-án módosító javaslatot. Indokolásul előadta, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróságnak a Van Kück v. Germany ügyben kifejtett álláspontja szerint a nemi jelleg megváltoztatására irányuló beavatkozásokat az Európai Emberi Jogi Egyezmény 8. cikkében elismert, a magánélet háborítatlanságához való jogból következően a társadalombiztosításnak finanszíroznia kell. Módosító javaslatát december 4-én fogadta el az Országgyűlés, tehát a korábbi 100 százalékos finanszírozás nem változott. Mindaddig, amíg december 11-én meg nem érkezett és még ugyanaznap el nem fogadták a következő, zárószavazás előtti módosító javaslatot a kormánytól – képviselő Molnár Lajos, SZDSZ -, amely a részleges térítés körébe utalta tovább a beavatkozást. Végül december 23-án kormányrendelet állapította meg a fizetendő térítés mértékét, nem kevesebb, mint 90 százalékban(!). A kormányrendeletért természetesen a kormány valamennyi tagját politikai felelősség terheli, sikertörténetünk szempontjából azonban Kóka János miniszter személyét emelem ki.
Hiszen mi más lenne, ha nem siker, hogy a liberális párt újabb, korábban elképzelhetetlennek tartott határvonalat lépett át. A liberális párt az emberi jogok korlátozását kezdeményezte a parlamentben, ez ellen a liberális párt tiltakozott, kifejtve, hogy miért és mennyiben elfogadhatatlan az emberi jogok ilyetén korlátozása, ezzel sikerült is meggyőznie a liberális pártot arról, hogy a liberális pártnak a parlamentet megkerülve kell korlátoznia az emberi jogokat. Annyiban persze nem nóvum az eset, hogy egy tankönyvbe illő módon alkotmányellenessé nyilvánított és megsemmisített fővárosi rendeleten már túl van a liberális párt, tehát az emberi jogokat megnyirbáló liberális rendeletalkotás hagyománya a különféle szimbolikus dicséretek, marasztalások, kitüntetések gyakorlata után ígéretes jövő elé néz. De most fordult elő első ízben, hogy a jogkorlátozó és jogvédő törekvés a liberális párton belül okozott törést.
Ma az SZDSZ az a parlamenti párt, amelyik az emberi jogok korlátozását kezdeményezi, és ezért a legnagyobb veszélyt jelenti a szabadságra. Először is erről a szégyenről kellene mondaniuk valamit a liberális elnökjelölteknek.
Ha nem tévedek, ezekben a percekben épp megígéri a két elnökjelölt a tízszázalékos választási eredményt, biztosítják hallgatóságukat, hogy az emberi jogok mindennél fontosabbak a számukra, az egyiknek annyira, hogy szinte már szót vesztegetni is szégyell rá, de mindenki máson keményen számon fogja kérni, ha már magán nem sikerült; a másiknak annyira, hogy azt a néhány európai országot sem ismeri, ahol megvalósult a szexuális kisebbségek jogegyenlősége, mert a házasság jogintézményét nyitották meg előttük (Hollandia, Belgium, Spanyolország). A „házassággal azonos jogokat biztosító” regisztrált élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása, mely ugyanazokat a jogokat biztosítja, amely jogokat egy már létező jogintézmény is biztosít, racionálisan megindokolhatatlan, kizárólag a homofób közérzületnek tett politikai engedményként értelmezhető, és mint ilyen, elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, mert erősíti azt a tévhitet, hogy a melegek mások, akiknek külön jogintézményeket kell létrehozni, új megoldásokat kell találni, nemcsak fenntartja, de létre is hozza az elkülönítés, megkülönböztetés, kirekesztés szégyenletes gyakorlatát. Ungár Klára a tavalyi LMBT-fesztivál megnyitóbeszédében a házasságot és az örökbefogadást követelte, Lévai Katalin (MSZP) társadalmi párbeszédet tart szükségesnek a melegházasságról, Magyar Bálint és Sándor Klára ügyvivők a házasságot javasolják cselekvési tervükben az SZDSZ-nek. Nagyon kedves, hogy ezzel szemben az elnökjelöltek tervei szerint majd hátul felszállhatok ugyanarra a buszra, de (mily dölyfös az emberi lélek!) én elöl szeretnék, minden megkülönböztetés nélkül, ahogy mindenki más.
„Én is ugyanolyan férfi vagyok, mint a többi. Én is szeretem esténként megfőzni a teát, és szeretem, ha Kamilla elkészíti nekem reggelenként a reggelit” – búgta kampánya érzelmi felvezetéseként a pletykaműsor mikrofonjába a miniszter férfi. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, ha a liberális párt elnöke ugyanolyan, mint az összes többi férfi. De abban biztos vagyok, hogy egy férfitól mindenképpen különböznie kellene: az eddigi elnöktől.
