Szenvedélyek nélkül ma sehol Európában nem lehet szólni az antiszemitizmusról. Hiába választ el immár több mint hatvan év a holokauszttól, a tömeggyilkosság olyan sokk volt, hogy ennyi idő után sem lehetett túllépni rajta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének a minap megjelent nyilatkozata, amelyben kifejtette: ő maga indokoltnak tartaná, ha nálunk is törvény születnék a tagadás büntethetőségéről. Mint az Európai Unió megannyi országában.
Az interjú nem légüres térben hangzott el, egyáltalán nem függetlenül attól, aminek éppen most mi magyarok is tanúi vagyunk. Óvni kell magunkat a túlzásoktól is. Igen, demokráciában élünk, és az antiszemitizmus ismételt fölbukkanása távolról sem hasonlítható össze a két háború közti időket jellemző ocsmánysággal, de éppen a szabadság féltése sugallja, hogy ne tűrjük el azt sem, aminek az utóbbi időben szenvedői vagyunk. Megtörtént a szakítás minden keserves múlttal (a félfasizmussal és a kommunizmussal egyaránt), de esztendők óta nem volt ilyen förtelmes gyűlölet, mint amilyen néhány hónapja, pontosan a 2006-os választások óta szabadult rá a közéletre. Bizonyára nem függetlenül attól, hogy a jobboldal vezető pártja – mert a kisebbik becsületes – nem hajlandó még tudomásul venni sem, igenis a napi politikai küzdelmet elárasztotta a förtelem. A régi nácik, hajdani nyilasok mai utódainak az aljassága.
Káprázik az ember szeme, ha undorral is, de néha a kezébe vesz bizonyos lapokat (és itt nemcsak a Magyar Fórumra kell gondolni, hanem magukat visszafogottaknak hirdetőkre is), egyáltalán nem kendőzve zsidóznak, uszítanak. Ősz kezdetétől a kordonig, a Kossuth Lajos tér „elfoglalóinak” nagy része is e hisztéria rabja lett. És ha bárki szóba hozza ezt, a legjobb védekezés a támadás taktikáját követve visszautasítják, miközben minden szavukból árad a gyűlölet. Nem volt szerencsés, sőt talán éppen balfogás a Mazsihisztól a fölhívás, hogy március 15-én a zsidók ne menjenek az utcára, ami az érintettek körében egyetértést is, visszatetszést is keltett. Az pedig már egyenesen tragikus, hogy családok azon töprengenek: nem volna-e bölcs a kivándorlás gondolatával kacérkodni. Ilyen tragédia nincs, Istennek hála az 1930-as évek vége, a negyvenesek eleje a távoli múlt. Magyarország 1990 óta csakugyan demokrácia, még ha napi politikai érdekből egyes jobboldali csúcsvezetők szeretnék az ellenkezőjét elhitetni.
De vigyázat! Ha sürgősen nem vetünk gátat a féktelenül elszabadult indulatoknak, nem a demokráciát fenyegetheti közvetlen veszély, hanem európai hírnevünk süllyedhet mélypontra. Az Európai Unió és benne is kivált a kereszténydemokrata részvételű kormányok (jelesen személyesen Angela Merkel) radikálisan elutasítják a nácizmusra akár csak emlékeztető mentalitást; ha bármelyik politikai párt csak szemet huny is, szemérmesen hallgat, vagy ami még rosszabb, tűr, valóban a peremre kerülhetünk.
Várkonyi Tibor
március 27th, 2007 at 01:28
ebarat, ha ez igy folytatódik,
elmarad a külföldi tőke, turista központból csökkenő forgalmat fogunk regisztrálni, munkahelyek szűnnek meg, szellemi tőkénk külföldre fog menekülni és marad a nagy semmi…
Szép új világot hoz a jobboldal és utána keresheti a bűnbakokat, maguk között nem fogják találni, hát keresik másutt. Ez egy szép ördögi kör, ebből nehéz kimászni, jó lenne, ha felébrednének, de a való világba, mert az valahogy igy működik nempedig ugy ahogy ezt ők elképzelik. Lehet hogy akkor hatalomra fognak jutni, s üres kasszát és üres fejeket fognak találni, az ilyen trónon nem hiszem hogy jó ülni. De hát izlés dolga.
március 27th, 2007 at 19:56
A demokrácia – túl a görög szó szerinti ‘népuralom’ jelentésen – tartalmában azt jelenti, hogy mindent szabad, amit törvény nem tilt és ami más érdekét nem sérti. Demokráciában jogában áll bárkinek hülyének lenni. De az már nem megengedett, hogy valaki, valakik (szándékosan vagy sem) annyira hülyék legyenek, hogy ne vegyék észre egyes jobboldali politikai erők hatalmi indíttatása mire irányul, politikai-gazdasági demagógiával hogyan mossák gondolkodni képtelen honfitársaink agyát, különösen amikor nyilas zászlók árnyékában elűzésről, elzavarásról beszélnek. Hová juthat ez a magát „nemzeti keresztény konzervatív” cimkével ellátó erő? A magát „nemzetinek” és „szocialistának” tituláló erők szintjére? Tartok tőle, hogy igen. És „nemzeti szocialistának” – rövidebben és érthetőbben: nácinak – nincs helye a demokráciában!!! És nincs helyük azoknak sem, akik az ilyen „nemzeti” erőket támogatják akár tettekkel, akár verbálisan, akár csak hallgatólagos jelenlétükkel! Az előbbieket egyrészt a törvények erejével, másrészt a valódi POLGÁRI (nem Orbáni értelemben vett!)összefogással kell megfékezni. Az utóbbiaknak meg talán megjön az eszük. Legalábbis remélem!