Német lapok részletesen foglalkoztak a március 15-i eseményekkel
Hírszerző információ 2007. március 17. 12:30
Magyarországon önmagát járatja le az ellenzék címmel jegyzetben foglalkozott a német konzervatív Die Welt című lap szombaton a március 15-i eseményekkel. A Süddeutsche Zeitung szerint pedig meg kellene tiltani a demokratikus politikusok számára, hogy „ittas csőcselékkel és huligán mintára szerveződött jobboldali szélsőséges verekedőkkel” érintkezzenek.
A Die Welt tekintélyes német lap kommentár oldalán megjelentetett cikkének bevezetőjében idézte Orbán Viktornak azt a kijelentését, hogy egy demokráciában is el lehet kergetni egy kormányt. Például az utca diktátumával? – tette fel a kérdést a Die Welt jegyzetírója, hozzáfűzve: a Fidesz elnöke a nemzeti ünnepen elhangzott beszédében legalábbis nyitva hagyta ezt a lehetőséget. Tüntetők százai pedig mindezt felhívásként értékelték az utcai összecsapásokra.
Veszélyes a „szélsőjobb közelség”
Orbán – fogalmazott a konzervatív újság – a tűzzel játszott. Ez pedig nemcsak Magyarország tekintélyének árt – azon ország tekintélyének, amelynek korábban ő maga is miniszterelnöke volt -, hanem saját magának és az általa vezetett polgári erőknek is, még pedig jobban, mint ellenfelének, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnöknek.
A Die Welt szerint helyénvaló az, hogy egy ellenzéki párt kemény harcot folytat a kormánnyal szemben. Veszélyes ugyanakkor a túlzott közelség azokhoz az emberekhez, akik megkérdőjelezik a demokratikus játékszabályokat. Orbán párthívei közül néhányan lebontották azokat a barikádokat, amelyek a parlamentet védték a – részben erőszakos – tüntetőktől, jobboldali radikális jelképekkel játszanak, és antiszemita célzásokat tesznek.
„Az utca diktátuma” (Fotó: Járdány Bence)
Ennek következtében sok magyar Gyurcsányt támogatja, noha elegük volt a szocialistákból. Választható alternatívát nem találnak. Ezért pedig Orbán is felelős – hangsúlyozta a Die Welt.
Kommentárt szentelt a magyarországi eseményeknek a Süddeutsche Zeitung is. A liberális újság szerint demokratikus politikusok számára meg kellene tiltani, hogy ittas csőcselékkel és huligán mintára szerveződött jobboldali szélsőséges verekedőkkel érintkezzenek. Az ilyen összefogásra nincs magyarázat.
Mi lesz, ha Orbán nyeri a választásokat?
Fél évvel ezelőtt, amikor Magyarországon megkezdődtek a tiltakozások a szocialista Gyurcsány-kormány ellen, a nemzeti konzervatív ellenzék a verekedő és gyújtogató csoportokat még csupán marginális jelenségnek tartotta. Ma azonban Orbán Viktor és az általa vezetett Fidesz úgy tekint erre a „professzionális erőszakcsoportra”, mint tiltakozó akcióinak „legitim alkotórészére” – mutatott rá a lap.
A rendkívül erőteljes szociális megszorítások nyomán az amúgy is mély politikai polarizáció egy évvel a parlamenti választások után nyílt gyűlöletté változott Magyarországon. Orbán igyekszik kihasználni ezt, kísérletet tesz a demokratikus akaratnyilvánítás „kikapcsolására”, s az utcát helyezi ezzel szembe. „Még egy demokráciában is elkergethető a kormány” – idézte Orbánt a lap.
A konzervatív politikus jóformán soha nem jelenik meg a parlamentben, ehelyett arra törekszik, hogy a tömegekkel a háta mögött és a verekedőkkel szövetségben megváltoztassa a demokratikus választások eredményeit.
Orbán nem tudja megmondani, hogy az erőszakhoz folyamodóknak – akiket ő hívott az utcára – akar-e visszavonulót fújni. Ennek kapcsán felmerül a nyomasztó kérdés: miként viselkedik majd Orbán és az általa vezetett Fidesz, ha egyszer ismét megnyeri a választásokat? Vajon akkor ismét visszaadják a parlamentáris intézményeknek az őket megillető jogokat, vagy ismét az utcán politizálnak majd? Ha nem fékezi meg őt senki, Orbán a fiatal és ingatag magyarországi demokrácia működését kockáztatja – írta a Süddeutsche Zeitung.
(Forrás: MTI)

