Amióta világ a világ, a moldvai csángók a helyi viszonyoknak kiszolgáltatva élnek. Ma is ugyanaz a helyzet, mert az értelmiség hiánya megbélyegezte egész történelmüket. Nem lehetett és ma sincs könnyű dolguk, hisz mindig mások mondták meg, hogy mi a jó nekik. Nem csoda, hogy könnyen befolyásolhatók és bármilyen védekezési mechanizmusokat alakítanak ki, folyamatosan alattomos támadásoknak vannak kitéve. Gondolhatnánk, hogy manapság – Európában – ilyet senkivel sem lehet megtenni. De tévedünk.
A kitelepítők: Kossuth,
Teleki, Gergely István
A kitelepítés gondolata, mint egy lehetséges megoldás, sokszor felvetődött már a történelem folyamán. Kossuth Lajos 1842 és 1844 között komolyan tárgyalt erről a későbbi moldvai fejedelemmel Alexandru Ioan Cuzával (1856-1873). A magyarok hazatelepítéséről szóló elképzeléseiben a reformtábor megerősítését célzó törekvései is szerepet játszhattak. A tervek a forradalom leverése miatt kudarcba fulladtak.
Az 1940-es évek elején Teleki Pál is próbálkozott a Moldvában rekedt magyarok kitelepítésével, de végül megelégedett azzal, hogy elkezdhették a bukovinai székelyek átköltöztetését. Az új hazát keresők között ötvenhárom moldvai csángó is lehetőséget kapott.
A második világháború körüli zavaros időszak kivételével a csángóknak mindig helyben kellett maradniuk. 1941-ben ügyvédek a tömegek által nem ismert, de a törvény adta lehetőségeket kihasználva éltek az Antonescu-rezsim által foganatosított lazítások kínálta alkalommal. Így a „hazatérő levél” kiváltásával minden Romániában élő kisebbséginek jogában állt az anyaországba költözni. A hír gyorsan terjedt, de a férfiak többsége a fronton volt. A kutatások azt mutatják, hogy a „hazatérő levelet” a csángó népesség csaknem fele kiváltotta, de a bukovinai székelyek kitelepítéseiről szóló zavaros hírek, valamint a férfiak katonai szolgálata miatt csak ezren vágtak neki nagy bátorsággal az útnak. Mire a szerencsések hírt adtak volna a sikeres letelepedésükről, a jászvásári (iasi-i) püspökség, attól való félelmében, hogy területének jelentős része elnéptelenedik, nyomást gyakorolt – több nacionalista szervezettel is együttműködve – a kormányra, ígéretet tett a magyarok állandó felügyeletére és a folyamatos asszimilálási törekvésekre. Ezzel sikerült visszavonatni a nemzetiségeket segítő rendeletet.
Később már csak egy a csángók megmentésére irányuló akcióról tudunk, amelynek célállomásai Erdély elhagyatott falvai voltak. A rendszerváltás utáni évektől napjainkig tucatnyi család köszönheti Gergely István atya munkásságának, hogy áttelepedhetett Erdélybe. Közülük a családok mintegy fele tudott beilleszkedni, a többiek hazatértek.
A rendszerváltás illúziói
A rendszerváltás után a moldvai csángómagyarok lettek Magyarország legérdekesebb felfedezettjei. A népszokások, a tánc, az öltözet és a táplálkozás ősi formái mellett elsősorban az ómagyar kori nyelvállapot konzerválása miatt nyilvánult meg érdeklődés irántuk. Nem maradt más lehetőség, meg kellett menteni minden, a válságos időket is túlélő értéket, és biztosítani a szórványmagyarság megmaradását. Az értékek kiaknázása megtörtént, de a jövő biztosítása csak kis mértékben sikerült, és az sem egységesen.
A tradíciók konzerválása és átadása érdekében voltak sikeres megmozdulások, de a csángómagyarság jövőjének alakulása nem a magyar érdekeknek megfelelően történik.
Már az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt is Olaszország volt a kitelepülni készülő csángók elsődleges célpontja. A jelentős mértékben megkönnyített munkavállalási és letelepedési feltételek párosulnak az ingyenes és kötelező nyelvi tanfolyamokkal. De a legnagyobb segítség a kialakult egyházi „filiérák” által vállalt közvetítési szerep. Migrációs központokat hoztak létre Romániában és Olaszországban, elsődleges feladatuk, hogy ellenőrizhető munkaerőt közvetítsenek olaszországi munkahelyekre. Egy papi ajánlólevél többet ér akár egy diplománál is.
A pártpolitika is szerephez jut ebben a konjunktúrában.
Az Olaszországi Románok Identitása Párt 2006 novemberében jött létre. A párt létrehozóinak elsődleges célja, hogy összetartsa a majdnem száz román érdekeltségű szakszervezetet és egyesületet, továbbá, hogy javítson a román munkavállalók rossz hírén. Egy olasz európai parlamenti képviselő kifejezte már aggodalmát amiatt, hogy az olasz börtönök lakóinak tizenkét százaléka román állampolgár.
A csángóknak viszont jó a hírük, és ez nemcsak itt tett jót Romániának, hanem más európai országokban, sőt Izraelben is. A párt szóvivőjének elmondása szerint számítanak a több mint nyolcvanezer csángó támogatására. Ennek érdekében már tárgyaltak az Olaszországban dolgozó csángók képviseletében munkálkodó egyházi elöljárókkal is.
A migrációról szóló fontosabb konferenciákon mindig jelen van a jászvásári püspök, és a közbenjárására újabb támogatásokra tesznek szert. Jelentős könnyítéseket sikerült elérniük a banki kölcsönök és a lízing területén. Így, egyesztendei munka után a csángók lízingelt autókkal látogatnak haza, két-három évi munka után már lakást vásárolnak azok, akiknek folyamatosan van munkájuk. A Romániában vásárolt ingatlanok értékét kezdetben felverték a hazalátogató csángók, most már az eladással küszködnek, mivel a fenntartással megbízott rokonok nem tudják ezt hosszú távon biztosítani. Azokat a terveket, hogy majd otthon építkeznek olasz pénzből, kiváltották azok a könnyebben megvalósítható álmok, amelyek arról szólnak, hogy a családnak abban az országban van a helye, ahol az apa dolgozik. Ezért az eddig otthon hagyott gyerekeket is kiviszik Olaszországba, hogy egyesülhessen a család. A román közösségeket építő papok vagy előttük tapossák ki az utat, és térképezik fel a lehetőségeket, vagy ha szükséges, akkor a nyomukban vannak, hogy az egyébként mélyen vallásos csángóknak a lelki igényeit kielégítsék.
Következményként nagyobb veszély
Az otthon maradottakra is hatással vannak a következmények. Az egyház terve, hogy a magyar nyelvet mint anyanyelvet kérvényezők mondjanak le erről a lehetőségről az olasz nyelv javára, mert „ez a jövő”. Nagy esélyük főleg azokban a falvakban van, ahol a magyar nyelvű oktatás bevezetése nem lett népszerű, vagy talán még el sem kezdődött. A következő tervük az, hogy olasz nyelven is tartsanak misét, ha már a gyerekek tanulják a nyelvet az iskolában. Ilyen jól előkészített, a csángómagyarság ellen elkövetett szabotázzsal még nem találkozhattunk. Ez egy kitervelt folyamat része, és világosan mutatja, hogy a román nemzeti tudat maximális hatóerővel működik – vagyis inkább csökkenjen a népesség, de növekedjen a románság országon belüli aránya -, és tartogat még meglepetéseket.
Magyarországon jelenleg egyetlen, a határon túli magyarok támogatására vonatkozó program igyekszik segíteni a szülőföldön való boldogulást, ez a Szülőföld Alap. Azzal kapcsolatban, hogy lesz-e ennek a programnak valami pozitív távlati vetülete erre a térségre, nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, hiszen tudomásom szerint nincs, aki propagálja és koordinálja ezt a programot Csángóföldön.
Kihalt falvakat láttunk már Magyarországon. Bármennyire szomorú és elképzelhetetlen, ez a sors vár Csángóföldre is. A születések aránya megváltozott a rendszerváltás után, a migráció hatalmas méreteket öltött. A mezőgazdasági ágazat ösztönzését és koordinálását nem végzi senki. A politikai és a pedagógusi pályán kívül a munkalehetőségek megszűntek a falvakban, akiknek módjuk van rá, a közeli városokban vállalnak munkát. A falvak elöregednek és előbb-utóbb elnéptelenednek, kivéve azokat, amelyek városok közelében fekszenek.
Megoldások mindig vannak. Talán az összefogás és az információk akadálytalan áramlása hiányzik.
A kitelepítések gondolatának korszaka bukkan majd fel újra? Ha már fogy a magyar, akkor a megoldások közé kell sorolni a csángókat is, mint egy lehetséges megoldást? Kinek kellenek a csángók?
Csángó Bogdán Tibor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csángó Koordinációs Irodájának vezetője, a Csángó Tükör című folyóirat főszerkesztője
