Forrás: hirszerzo.hu

„A kormányellenes tiltakozások beárnyékolták a március 15-i ünnepségeket”

Hírszerző információ 2007. március 16. 10:10

Többnyire rövid, tényközlő tudósításokban számoltak be nagy külföldi hírügynökségek a március 15-i fővárosi megemlékezésekről és az esti zavargásokról. Többen kiemelték, hogy a vártnál nagyobb tömeg vett részt a Fidesz demonstrációján, és megemlítik az árpádsávos zászlókat is, mint „évszázados magyar lobogót”, amelyet „most a nyilaskeresztes párttal társítanak”.

Az AP amerikai hírügynökség budapesti tudósítása szerint a kormányellenes tiltakozások beárnyékolták a március 15-i ünnepségeket.

Csütörtökön napközben nem érkezett jelentés erőszakcselekményekről, jelentősebb incidensekről, az est leszállta után azonban több mint ezer bőrfejű és szélsőséges nézett farkasszemet a rohamfelszerelést viselő rendőrökkel, miután a hatóságok bejelentették a tavalyi zavargások kulcsfigurájának tartott Budaházy György őrizetbe vételét – olvasható az amerikai hírügynökség jelentésében.

Könnygáz, vízágyú, szemeteskuka

Az AP részletesen beszámolt a tüntetők és a rendőrök késő esti összetűzéseiről, többek között megemlítve, hogy a rendfenntartók vízágyút és könnygázt vetettek be a hevenyészett utcai barikádokat felállító, szemeteskukákat felgyújtó tömeg feloszlatására.

„Marginalizálódott elemek” (Fotó: Járdány Bence) A tudósító utalt rá, hogy „egyes tüntetők” árpádsávos zászlókat hordoztak. Magyarázatul azt írta erről a szimbólumról, hogy „évszázados magyar lobogó, amelyet most a nyilaskeresztes párttal társítanak”.

Mint írta, sokkal nagyobb tömeg vett részt a Fidesz késő délutáni ünnepi megemlékezésén, mint egyesek várták a kormány ama figyelmeztetése után, hogy szélsőségesek a csütörtöki rendezvények bomlasztására készülnek.

Megjegyzi, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megjelenését a parlament és a Nemzeti Múzeum előtt gúnyos kiabálásokkal és füttyel fogadták. Idézett Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Demszky Gábor budapesti főpolgármester beszédéből, az előbbiből azt emelve ki, hogy „egy demokráciában az embereknek joguk van meneszteni a kormányukat, ha az nem tartja tiszteletben akaratukat”, az utóbbiból pedig azt, hogy „tíz magyarból kilenc velünk van, azok, akik nem hisznek a két egymással örökösen hadakozó Magyarország lidércnyomásában”.

A Reuters brit hírügynökség tudósítása százezerre tette az ellenzéki rendezvényen részt vettek számát, és azt írta, hogy radikális csoportok is voltak a Fidesz nagygyűlésén. (Az AP az MTI jelentésére hivatkozva 200 ezres számot közölt.)

„Az ellenzék és a szélsőjobb”

„A parlamenti ellenzék és szélsőjobboldali csoportok tiltakozó akcióit” a Gyurcsány Ferenc megbuktatását célzó újabb kampányként írta le a tudósító, és szélsőjobboldali tüntetőknek nevezte a Demszky beszédét füttyökkel, pfujozással, tojásdobálással megzavarók tömegét.

A Reuters késő esti tudósításában úgy vélte, a csütörtöki volt a legnépesebb ellenzéki rendezvény a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a hatalomból való kiszorítását célzó, a múlt év végén kezdett kampány óta. A brit hírügynökség szintén beszámolt az általa több ezer fős létszámúra becsült és „javarészt szélsőjobboldali radikálisoknak” minősített tüntetők és a rendfenntartók késő esti összetűzéseiről, a vízágyúk és könnygáz bevetéséről.

A hírügynökség megjegyezte: a tavaly szeptemberi-októberi zavargásokkal ellentétben a csütörtöki erőszakos cselekmények a társadalom peremére sodródott csoportok számlájára írhatók.

A BBC is hosszabb cikkben, videóklippel illusztrálva foglalja össze a történteket, kiemelve, hogy a zavargások a „nacionalista vezető”, Budaházy György elfogásával kezdődtek. A CNN honlapján két magyar vonatkozású hír található: a címlapon az, hogy Zsa Zsa Gábor férje beperli Bill O”Reillyt, a Fox műsorvezetőjét, a másik, már némileg elrejtve, az AP említett összefoglalója.

A hamburgi Der Spiegel is tárgyszerű összefoglalót közöl, megemlítve, hogy a tiltakozások tavaly szeptemberben kezdődtek, miután a kormányfő egy párton belüli beszédében elismerte, hogy a választások előtt hazudott a nyilvánosságnak a gazdaság és az államháztartás helyzetéről.

Könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség a szkinhedek és szélsőjobboldali aktivisták ellen – írta csütörtök esti jelentésében a francia AFP, idézve a tüntetők követelését, hogy engedjék szabadon a nap folyamán előállított „két vezetőjüket” (Budaházy Györgyöt és Tomcatet). A hírügynökség részletesen beszámolt az összetűzésekről, s megemlítette azt is, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök összetartozásra hívott fel.

(Forrás: MTI, BBC, CNN, Der Spiegel)

Comments are closed.