NOL * Lapzsemle * 2007. március 16.
Szakított a Fidesz a szélsőjobbal?
Gavra Gábor cikke, Hírszező: „2002 óta először fordult elő, hogy a Fidesz nyilvánosan megtagadta a közösségvállalást az Orbán Viktor által fél évtizede az egy zászló alatt gyülekező egy táborba integrálni próbált „nemzeti radikális” (ejtsd: hungarista) csoportokkal.
Szijjártó Péter előbb a Fidesz (ki tudja, honnan származó) információi szerint a párt nagygyűlése helyszínére, egy órával a rendezvény elé tervezett radikális megmozdulás betiltását követelte; majd Orbán Viktor pártja gyakorlatilag kormánybérenceknek nevezte az este a Nemzeti Múzeum elé, a Fidesz-gyűlés tőszomszédságába igyekvő Kossuth térieket.
Mindez kétségtelenül a kormányfő taktikai sikere. Nem lepődnénk meg azonban, ha kiderülne: akár néhány éves távlatban a magyar jobboldal nyerhet azon, hogy a Fidesz vezetőit az antiszemitizmus csodafegyverét bevető baloldali roham színvallásra kényszerítette az utcai harcosokkal kapcsolatban. És bár távol áll tőlünk, hogy bármit elkiabáljunk, őszintén reméljük: néhány év múlva az idei március 15-ére nem a 2006-os „harag ősze” folytatásaként, hanem a parlamentáris jobboldal és a „nemzeti radikálisok” szakításának időpontjaként emlékezünk.”
Lázítás a parlamenti politika védett melegéből
A Népszavábban Dési János írja: „nem mindegy, hogy a komoly politika miként viselkedik ebben a helyzetben. Párizsban vagy Koppenhágában nem kérdés – határozottan a törvényesség pártjára áll e vagy sunyin vigyorog, és azt számolgatja, vajon mennyit árt ez megint a kormány népszerűségének. Mert nálunk bizony akadnak olyanok, akik a parlamenti politika védett melegéből lázítanak időnként, hátha a „nagy balhé” lehetetlen helyzetbe hozza a kormányt.
Csakhogy mindez nem a kormány szégyene, hanem az egész országé. Amit Párizsnak elnéz a nagyvilág, azt Budapestnek kevésbé. A tetejébe ne felejtsük el, makacs mód hónapok óta folyik a rendőrség tekintélyének sorvasztása, ami önmagában is komoly veszélyforrás.”
Repülő tojás, tebenned bízunk mi…
„Hetvenes évek van megint Magyarországon. Illetve: még rosszabb lett. Mert most mindezt demokráciának csúfolják. Emberek állnak e demokráciában az út szélén és felírják az adataikat. Mert ünnepelni mennek, az ellenzéki párt nagygyűlésére. Az egyetlen reménység ebben a helyzetben a Demszky felé repülő tojás, ami esetleg végre célba ér…” – a Magyar Nemzet publicistája összegzi így az ünnep tanuilságait.
Kicsit kevés! Sőt!
Márton László író beszédet mondott a Nagy Imre Társaság március 15-i antifasiszta ünnepségén a Bem-szobornál. A Népszavában ma megjelent írása az ott elmondottakat ismétli meg: „Sohasem hittem, hogy a politikai színkép fekete-fehér ábrákból állna. Ma sem hiszem, hogy a Fidesz szavazói, tagjai vagy képviselői az ország vesztét akarnák vagy erőszakos hatalomátvételen törik a fejüket. De az „egyszer már elhatárolódtunk mindenféle szélsőségtől, nem határolódhatunk el mindennap” kicsit kevés! Sőt nagyon kevés!
Háborúellenes tömegtüntetés
„A Petőfi-szobor környékét minden oldalról elárasztotta a tömeg. Több szakszervezet a tiltás ellenére saját zászlaja alatt vonult fel. Előkerültek a rejtegetve hozott transzparensek. Petőfi-, Kossuth- és Táncsics-képek, feliratok. Csodálatos látvány volt. A piros, arannyal hímzett szakszervezeti zászlók!” – írja a Magyar Hírlapban Döme Piroska az 1942-es, hábrúellenes tüntetéssé változott március 15-éről. – ” A Mária Valéria utcában hangzottak fel a függetlenségi mozgalom jelszavai! És a rendőrség még mindig nem avatkozik közbe! És ezrek viszik: „Függetlenség! Szabadság!”, „Le a háborúval! Le a háborúval! Békét!”, „Egy katonát sem Hitlernek!” A hangunk megbátorodik. Minden lépésnél megbátorodik: „Egy katonát sem Hitlernek!”, „Hozzák haza honvédjeinket!” A kísérő rendőrkordon közelebb nyomul. „Éljen Horthy!”, „Nemzeti Egységet!” – hangzik fel spontán, de a rend őrei visszakoznak.
A VKF különbírósága 36 perben hozott ítéletet. Hiába tanúsította Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szekfű Gyula, hogy a vádlottak igaz magyar hazafiak. Ezután jött a 2. magyar hadsereg pusztulása, majd 1944. március 19., amikor egyetlen napon háromezer magyar politikust hurcoltak el a megszálló hitleristák. Következtek a deportálások, a nyilas uralom, és az ország megbélyegezve, romokban hevert. Mindaz megtörtént, amitől meg akartuk óvni hazánkat – írja a Magyar Hírlapban Döme Piroska.
Hatvanöt év telt el 1942. március 15. óta. Akkor dúlt a világháború, Európa népeit Hitler seregei tartották fogságban. De azon a napon ebben a kis országban történt valami. A Történelmi Emlékbizottság által szervezett koszorúzás háborúellenes tömegtüntetéssé változott. Jelszavai azoknak a hazafiaknak a szándékát fejezték ki, akik meg akarták állítani a háborút. Úgy éreztük, hogy hozzájárulhatunk ehhez, s megakadályozhatjuk legalább a mi országunk pusztulását.
„Itt van Rajk László, szemét SZDSZ-es!”
„Nyomasztó érzés volt a tömegben a bajkeverők közé keveredni. Mert a március 15-én délben a főváros ünnepségét a Petőfi-szobornál, Demszky Gábor főpolgármester beszédét tojásdobálással, üvöltéssel, fütyüléssel megzavaró, árpádsávjaikat vadul rázó – amúgy egyébként nem túl népes csoport – semmi másnak nem nevezhető, mint botrányokozónak, bajkeverőnek. Szó sem volt itt politikáról. Legfeljebb ürügy gyanánt” – írja Szász István a Népszavában.
” „Itt van Rajk László, szemét SZDSZ-es!” – kiabálja egy tetőtől talpig árpádsávos zászlóba öltözködött fiú. Rajk László sajnálattal tekint a süvölvényre. Talán arra gondol: hol voltak ezek a hős hazafiak a nyolcvanas években, amikor ő és a demokratikus ellenzék többi bátor ifjú embere a diktatúra kemény tiltásával szemben március 15-én kokárdával s egy szál virággal járult Petőfi szobrához. Megértem a kedves arcú, fiatal hölgyet, aki azt mondja, ezt nem lehet kibírni, és sírva fakad.
