Népszabadság * Fekete Gy. Attila * 2007. március 14.
Nyomozást rendelt el kedden a Fővárosi Főügyészség Képíró Sándor volt csendőr százados ügyében – értesült a Népszabadság.
Polgári lakosság elleni erőszak bűntettének gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség kedden a Népbíróság által háborús bűnökért 1946-ban 14 év szabadságvesztésre ítélt Képíró Sándor ügyében – értesült a Népszabadság.
Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak azt mondta: a főügyészség ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást. Az eljárás lefolytatására a Budapesti Nyomozó Ügyészséget jelölték ki, hivatalosan ki nem mondva azért, mert az eljárás lehetséges gyanúsítottja (a 92 éves Képíró Sándor) a soha el nem évülő bűncselekmény elkövetésekor csendőr volt.
Képíró ügyében két hete mondta ki a Fővárosi Bíróság, hogy nem hajtható végre az a még 1944-ben hozott ítélet, melyben a bíróság a Magyar Hadsereghez való hűtlenség és rossz hírének keltése miatt tíz év szabadságvesztésre ítélte. Ezt az ítéletet ugyanis Magyarország 1944-es német megszállásakor hatálytalanították.
Az 1946-os népbírósági ítélet meghozatalakor Képíró már nem tartózkodott Magyarországon: Argentínában telepedett le. Nyilatkozataiban azt hangoztatta: nem a Népbíróság ítélete, hanem az országot megszálló szovjet csapatok elől menekült oda.
Képíró 1942-ban csendőrként szolgált, amikor a Délvidékre bevonuló Magyar Hadsereg az újvidéki razziák idején 1300 szerbet, zsidót és cigányt lőtt a Duna jege alá. Az 1944-es délvidéki deportálásokban már csendőr századosként vett részt.
Képíró felelősségre vonását az utóbbi hónapokban mind határozottabban követelte a háborús bűnösökre vadászó Simon Wiesenthal Központ és a szerb kormány. Vuk Draskovics szerb külügyminiszter februárban az újvidéki zsidó közösség előtt azt mondta: „ha a magyar hatóságok teljesítenék kötelességüket, nem történhetne meg, hogy Képíró Sándor szabadon hal meg”.
Miután azonban a Fővárosi Bíróság végrehajthatatlannak nyilvánította az ellene még 1944-ben hozott bírósági ítéletet, Képíró ügyvédje, Zétényi Zsolt közölte: fontolóra veszik, milyen jogi lépéseket tehetnek a volt csendőr századost háborús bűnökkel vádló, a bíróság döntését bíráló Simon Wiesenthal Központ ellen.
A 92 éves egykori csendőr ártatlannak tartja magát, s aljas rágalomnak nevezte az ellene felhozott vádakat.
Szakértők szerint nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Képíró tevőlegesen részt vett volna az újvidéki vérengzésben. A Budapesti Nyomozó Ügyészségnek a most elrendelt nyomozás keretében mindenesetre a teljes Képíró-aktát újra elő kell vennie, és át kell tanulmányoznia.

