Forrás: Népszava

Bár a politikusok azt ígérik, békés, méltóságteljes lesz a nemzeti ünnep, a rendőrség a korábbiaknál nagyobb erőkkel és az őszinél szervezettebben készül a különböző eseményekre. Erre szükség is lehet, hiszen a rendőrség szerint több mint 1200 rendezvényt jelentettek be, de a kifejezetten politikai demonstrációk száma is eléri a százat. Budapesten a Fidesz rendezvénye lehet a kritikus pont, ahová a MIÉP híveit is várják, de transzparensek és önkényuralmi jelképek nélkül.

A korábbi évekhez képest sokkal több megemlékezés, rendezvény és demonstráció lesz március 15-én országszerte. A rendőrség közlése szerint több mint 1200 rendezvényt jelentettek be, szemben a korábbi évek átlag 600 eseményével. Ebben az évben csaknem 400 bejelentés érkezett társadalmi szervezetektől, magánszemélyektől; a kifejezetten politikai demonstrációk száma összesen körülbelül 100-ra tehető. A nagyszámú rendezvény egyikének megtartását sem utasította el a hatóság, vagyis nem hoztak tiltó határozatot.

Nem mindenki ünnepel azonban március 15-én. Az MDF például ma, az ünnep előestéjén, 17 órakor tartja rendezvényét a Batthyány-örökmécsesnél, a Kereszténydemokrata Néppárt szintén 14-én, délelőtt 10 órakor a Pilvax kávézóban ünnepel. A pártok ifjúsági szervezetei is külön emlékeznek, mert nem tudtak megegyezni egy közös rendezvényben. Így a Fidelitas 14-én este a Pilvax kávézóban, a Fiatal Baloldal március 15-én 10 órakor a Bem József téren rendez ünnepséget, s az Ifjúsági Demokrata Fórum is külön megemlékezést tart.

A Belváros felkészült

Békés és nyugodt körülmények között tarthatjuk meg az V. kerületben március 15-re bejelentett több mint száz rendezvényt – közölte Rogán Antal polgármester, miután egyeztetett Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánnyal. A fideszes polgármester elmondta: megállapodásuk szerint az önkormányzat által már kihelyezett 19 térfigyelő kamera a rendőrségi törvénynek megfelelően fog működni, rögzíti a történteket, majd tárolják és idővel megsemmisítik a felvételeket. Ezenkívül a rendőrség és az önkormányzat szolgálata között forródrót létesül arra az esetre, ha a rendőri intézkedések belvárosiakat érintenének. A polgármester közölte, Gergényi Péter tájékoztatta arról, hogy az egyes rendezvények szétválasztására milyen intézkedéseket tettek. Rogán Antal megnyugtatónak nevezte azokat a rendőrség által biztosított feltételeket, amelyek szerint a rendezvények befejezése után a tömeg el tudja hagyni a Belvárost. Ugyanakkor arra kérte a BRFK vezetőjét, hogy a rendőrség ne a békés tüntetők megrendszabályozását, hanem az ünnep biztosítását tekintse feladatának, hiszen az ünnepségen részt vevők nem a rendőrség ellenségei. A rendőrség érdeke, feladata a békés ünnepség feltételeinek biztosítása – hangoztatta az V. kerület polgármestere.

Bene lesz a parancsnok

Méltóságteljes és nyugodt ünnepre készülünk – mondta korábban Bene László országos főkapitány az ünnepi előkészületekről. A holnapi rendezvények biztosításának országos parancsnokságát az altábornagy látja el, az operatív irányítást helyettese, Szabadfi Árpád fogja végezni. A megyékben és a fővárosban a megyei, illetve fővárosi rendőrfőkapitány lesz a biztosítás parancsnoka, akik az országos főkapitánnyal együtt a Teve utcai székház operatív központjában foglalnak majd helyet. A fővárosban két tömegrendezvény lesz, az állami ünnepségekért az Őrezred parancsnoka, míg a Fidesz nagygyűlésének biztosításáért Tóth László, a budapesti főkapitány közbiztonsági helyettese felel majd. A gumilövedékek használatára a biztosítás parancsnoka adhat engedélyt, a helyszíni parancsnok csak akkor dönthet erről saját hatáskörben, ha gyorsan kell cselekedni. Bene utasításának megfelelően a tüzelő egység a helyszíni parancsnok közvetlen közelében lesz és csak annak egyértelmű utasítására, meghatározott irányba és személyekre, hangsúlyozottan csak lábra célozhatnak. (A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a rendőrség nem állt el a gumilövedékek használatától.) A főkapitány elmondása szerint átgondolták a taktikát és fejlesztették a technikát. A biztosításban részt vevő egységek tagjainak ruháján külön helyet alakítottak ki a jelvénynek, a jelvényszámot pedig belehímezték a dzseki mellrészébe. Sőt, ha sisak viselése lesz szükséges, azon is lesz jól látható azonosítószám. A főkapitány hangsúlyozta: utasításának értelmében azok a rendőrök, akik ellen az októberi események kapcsán ügyészségi eljárás indult, nem vehetnek részt a biztosításban.

Mozgolódó szélsőjobb

Nemcsak a rendőrség, de a szélsőjobboldal is készülődik. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt elnöke, Toroczkai László vezette Mi Magunk Mozgalom már korábban bejelentette: vidéki demonstrációk tömegével igyekeznek majd megosztani a rendőri erőket Budapesten. Utóbbi azért nem sikerülhet, mert a rendőrség kellő csapaterővel rendelkezik, a vidékről vezényelt csoportokat a határvadász századok helyettesítik majd. Ismét hallatott magáról az Erzsébet híd elfoglalásakor elhíresült Budaházy György is, akit a rendőrség hosszú hónapok óta hiába próbál előállítani. Budaházy legfrissebb levelében azt írta: „Hős lelkű őseink ma nem látnak okot az ünneplésre, méltóságteljességre, emelkedettségre! Sőt ilyen áron, hogy az országot egy elmebeteg bűnöző által vezetett minden eddiginél nemzetvesztőbb kormány irányítja, még a békességet sem tartják értéknek. Akinek van füle, hogy meghallja a hangjukat, az kiabálást hall! Azt kiabálják, hogy: FEGYVERBE, huj, huj hajrá! Induljon a tavaszi hadjárat, vesszenek a hazaárulók, az idegenszívű bitangok! (…) Harcba szólítok mindenkit, aki tudja és érzi, hogy veszélyben a haza, hogy jelenjen meg március 15-én délután Budapesten! Jelenjen meg, mert gyáva népnek nincs hazája, és ezután már nincs mentség a hezitálásra, a teszetosza álellenzéki magatartásra.”

A polgárpukkasztó akcióiról elhíresült Polgár „Tomcat” Tamás is a tüntetéseken való részvételre buzdít. Legutóbbi blogbejegyzésében arra kérte a jobboldaliakat, hogy ne hagyják otthon az árpádsávos zászlókat. Sőt, az 1956-os forradalmi lobogóhoz hasonlóan vágjanak lyukat az árpádsávos zászló közepébe is, ezzel bizonyítván, hogy az nem nyilas jelkép.

Tomcat webnaplójában hozzáteszi: „Ha valami lesz, az feltehetőleg este kezdődik, mégpedig a Művészetek Palotájánál. Éjszaka barikádépítések és utcai harcok várhatók, de az is lehet, hogy nem.”

Az oldalt írta: Szalay Tamás Lajos, közreműködött: Fazekas Ágnes, Lengyel Tibor

Keretes cikkek

Jelentősebb rendezvények Budapesten március 15-én

Szervezet Helyszín Időpont Állami Kossuth tér 9:00 Állami Múzeumkert 11:00 SZDSZ Petőfi-szobor 13:00 MIÉP Hősök tere 14:00 Jobbik Vörösmarty tér 15:00 Fidesz Erzsébet híd, pesti hídfő 16:00 Magyar Nemzeti Bizottság 2006/ Nemzeti Múzeum 18:00 Goj Motorosok Állami Művészetek Palotája 20:00 Forrás: Népszava-gyűjtés

Lengyel Tibor

A MIÉP-eseket is az Erzsébet hídhoz várja a Fidesz

„Nem kell semmitől sem tartani” – közölte a március 15-i Fidesz-nagygyűlésre utalva Deutsch-Für Tamás. Orbán Viktor kabinetfőnöke szerint a párt megemlékezése „a béke, a szabadság és az egyetértés jegyében” fog lezajlani. A politikus arra kérte a rendezvényükre készülőket, hogy semmilyen pártzászlót, transzparenst vagy önkényuralmi jelképet ne vigyenek magukkal. Mint mondta, „1989-ben éreztem magam az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor aggódása miatt”. Hozzátette, a kormánypárti politikusok március 15-ét megelőző, „hisztériakeltő” megszólalásairól „Grósz Károly és Fejti György krokodilkönnyei” jutottak eszébe, az utolsó állampárti vezetők ugyanis szerinte hasonló aggályokkal igyekeztek elriasztani mindenkit az ünnepségektől. Bár több száz önkéntes vállalta, hogy biztosítja a rendet, Deutsch-Für kijelentette, az esetleges rendbontás megakadályozása a rendőrség feladata. A kérdésre, hogy mit szól az ellenzéki párt ahhoz, hogy a MIÉP-esek a Hősök terén rendezett gyűlésük után átmennének a Fidesz rendezvényére, a politikus azt mondta, mindenkit szeretettel várnak, attól függetlenül, hogy kire szavazott, de az aktivistákat arra kérik, ne használják a párt zászlaját. Amióta bejelentették, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez várják híveiket, azóta magyarázkodnak a Fidesz politikusai. Sokan nem értették, miért ott tartanak nagygyűlést, ahol október 23-án barikádot építettek a randalírozók. Deutsch-Für szerint azért választották a helyszínt, mert közelben van a Petőfi-szobor, a Pilvax kávéház, és valaha ott működött a Landerer és Heckenast nyomda is. A helyszínt egyébként gyalogosan az Astoria felől érdemes megközelíteni. Az Astoria és a Ferenciek tere metrómegállók zárva lesznek, a rendezvény után megnyitják az addig lezárt Erzsébet hidat. Március 15-én reggel a Kossuth téren az állami lobogó felvonásán nem vesz részt fideszes politikus, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy „a Gyurcsány-kormány börtönbe zárja az állami lobogót”. Nyakó István szerint sajnálatos, hogy az újnyilas zászlótól nem határolódik el a Fidesz, az állami lobogótól viszont igen. Az MSZP szóvivője emlékeztetett arra, hogy két hete Navracsics Tibor még azt mondta, részt vesznek az állami lobogó felvonásán március 15-én. Hozzátette, a Fidesz a távolmaradással politikai eszközként használja a köztársasági elnököt, akinek nyilván nem az volt a szándéka, hogy egy színjáték akaratlan elindítója legyen. Egy nemzetközi megfigyelőhálózat képviselőit Magyarországra hívja március 15-re a tavaly október 23-i rendőri beavatkozás vizsgálatára létrejött Civil Jogászbizottság. Mintegy 100-150 külföldi állampolgárt várunk Budapestre március 15-re, akik figyelik az utcai eseményeket, kitüntetett figyelemmel az esetleges rendőri beavatkozásra – mondta Morvai Krisztina, a szervezet társelnöke. Közölte: a nemzetközi megfigyelők többek között Svájcból, Németországból, Amerikából és Ausztriából érkeznek. A kormányszóvivői iroda reagálása szerint a szervezet nyílt levele „túllép a műfaj szokásos keretein: formájában és tartalmában is egy parlamenti kérdés vagy interpelláció szövegét idézi (…) nehezen minősíthető másnak, mint politikai akciónak”.

Fazekas Ágnes

Felhívás a magyar nőkhöz

A magyar nőkhöz intézett felhívást március 15-e kapcsán Gurmai Zita. A szocialista európai parlamenti képviselő arra kéri a magyar nőket, segítsék az országot a legfontosabb nemzeti ünnep békés megünnepléséhez, „hiszen mi, nők vagyunk azok, akik a történelem folyamán már számtalanszor bebizonyítottuk, hogy gátat tudunk vetni, ha kell, az ordas eszméknek”.

Simon Zoltán

Az éterben is erősít a jobboldal

Március 15-én, reggel hat óra előtt öt perccel kezdi meg műsorszolgáltatását a Lánchíd Rádió Budapest – közölte Belénessy Csaba főszerkesztő. Hozzátette, „emlékezetes naphoz”, a sajtószabadság ünnepéhez akarták kötni a startot; „ha mozgalmas hétvége lesz, azt a rádió nyilván közvetíteni fogja”, de nem mérlegeltek ilyesmit. Belénessy elmondta: a 40 belsős munkatárs mellett 40 külsőst keresnek, utóbbiakat elsősorban a tulajdonosi kör másik két médiumának munkatársai közül. Mint ismert, a rádiót két jobboldali médium, a Magyar Nemzet és a Hír Tv – részben azonos – tulajdonosi köre birtokolja. Töröcskei István, a Pro Aurum Zrt., valamint Liszkay Gábor, a napilap és a tévécsatorna első embere úgy jutott frekven­ciához, hogy még ősszel megvették a frekvencianyertes Lánchíd Rádió Kft.-t

Simon Zoltán

„Zsidók vagyunk és nem félünk”

Mintegy félszáz aláíró nehezményezte Feldmájer Péternek, a Mazsihisz elnökének a hét eleji nyilatkozatát, amelyben azt javasolta hittestvéreinek, hogy a március 15-i nemzeti ünnepen maradjanak otthon vagy utazzanak el a fővárosból. „Minden józan polgártársunkhoz hasonlóan, minket is aggodalommal tölt el az elmúlt hónapok során tapasztalt utcai erőszak (…), ez az agresszió nem egyszer primitív rasszista és antiszemita megnyilvánulásokkal járt együtt. Mindez az egész magyar társadalom problémája, és nem elsősorban a magyarországi zsidóságé” – írta több zsidó származású értelmiségi a Zsidók vagyunk és nem félünk című nyílt levelében. „Nem szeretnénk kisebbíteni az antiszemita jelenségek veszélyét, de végre ki kell jelenteni: a hivatalos zsidó vezetők ezzel kapcsolatos kommunikációja gyakorta öncélú” – vélekednek a szerzők, köztük Heller Ágnes filozófus, Szántó T. Gábor író, a Szombat című lap főszerkesztője és Gadó János szociológus, a Szombat szerkesztője.

Simon Zoltán

Park és parkoló a Kossuth téren?

Előreláthatólag finanszírozható a központi költségvetés terhére a Kossuth tér rendezése – válaszolta Gyurcsány Ferenc a házelnök levelére. A miniszterelnök nem írt összeget, de elfogadta a házelnök által előterjesztett nagyságrendet és támogatta, hogy közpark létesüljön az Országház körül. A főpolgármesteri hivatal (FH) becslése szerint 1,23 milliárd forint állami forrás és 2,44 milliárd forint magántőke kellene a Kossuth tér rendezéséhez, ahol közpark létesülne, és akár két mélygarázs is épülhetne. Az FH elképzeléséről szóló, Szili Katalinnak küldött levelet az Országgyűlés elnöke továbbküldte a miniszterelnöknek, és azt kérte Gyurcsány Ferenctől, tájékoztassa a munkálatokhoz szükséges állami forrás biztosításának lehetőségéről. A Kossuth téren először egy kerítéssel körülvett közparkot hoznának létre, és kicserélnék a jelenlegi betonburkolatot díszkőre, s csak később épülhetne meg a mélygarázs vagy mélygarázsok. Az FH becslése szerint a zöldfelület kialakítása 260, a díszkő burkolat 460, a kerítés 330, a padok pedig 180 millió forintba kerülnének, és nemcsak az államnak. A mélygarázs befektetői pénzből épülne, a tervek szerint 1,1-1,5 milliárd forintos beruházással.

Szalay Tamás

Comments are closed.