Horkay Hörcher Ferenc, hetijegyzet@hetivalasz.hu
HORKAY HÖRCHER FERENC : KÁDÁRISTA RETRO – A pártállami újságírást személyében felidéző Avar János által szerkesztett Vasárnapi Hírek derekasan kiveszi részét az osztályharcból. Minden médiasza-kos hallgató figyelmére érdemes, ahogy a lap a tegnapi szám címoldalán összefoglalja álláspontját az ország helyzetéről. Folyt.
A kádárista retrófeeling nemcsak az örökbecsű Ludas Matyitól örökölt karikatúra címlapos alkalmazásából árad, hanem abból is, ahogy a független sajtóorgánum (el)bánik a magyar politika három vezéralakjával. Sólyom László nem leplezett megfeddésben részesül, mert „nem vesz részt az ünnepi zászlófelvonáson”. Vétkét azzal is hangsúlyozza a lap, hogy a róla szóló hírhez nem társít képet a szerkesztő. Sólyom intője alatt Orbán Viktort osztja ki a B.B. szignót (nem először) használó cikkíró. Technikája pofonegyszerű, régóta használt és jól bevált. A lap hasábjain a mértékadó európai konzervatív körök porolják ki az ellenzék vezérének fenekét, a jól értesült és bennfentes újságíró közbenjárásával. B.B. szerint ugyanis „A VH-hoz az az értesülés jutott el (sms-ben, emailen vagy forró dróton? – a szerző), hogy Orbán azért maradt távol, mert számítania kellett bizonyos európai vezetők bírálatára.” A sejtelmes utalás alátámasztására a következő laza, de a Teller-levelet is megszégyenítően nagy ívű mondat szolgál: „Őket állítólag nyugtalanítja Orbán politikájának populista irányvétele, összejátszása a szélső jobboldallal, valamint a fennálló kormányzattal szembeni „totális konfrontáció” politikája.” Ráadásként még egy homályos célzás egy állítólagos alkalomra, amikor – igaz, igen tapintatosan – Angela Merkel állítólag bírálta Orbánt (időpont, idézet sehol).
Nem csupán az a gond ezzel az állítással, hogy forrása könnyed eleganciával megnevezetlen marad, s az emlegetett rosszalló politikusok is névtelenségbe burkolóznak – vagy azért, mert félnek Orbántól, vagy hogy nehogy véletlenül cáfolni tudják a nekik tulajdonított véleményt. Az is kicsit problémás, ahogy az állítás alátámasztása helyett a cikk éles fordulattal búcsút vesz Európától, és meglehetősen összefüggéstelen belpolitikai pannót fest, szélsőjobboldali csoportoktól a népszavazással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésig. Ja, és persze a szöveg illusztrációjaként egy mosolygós Merkellel néz szembe egy megszeppent, de dacos és pökhendi Orbán.
Az ősbaloldali kormánysajtónak régen bevált szokása a külföldről érkező bírálat felmutatása, mellyel az Orbán-fóbiát európai kultúrjelenségként igyekszik föltüntetni. E bírálat persze a hazai közönségnek szól, s lehetőleg konzervatív nyugati lapban jelenik meg és/vagy konzervatív politikustól származik, hogy hitelesebbnek tűnjön. Ha az elmúlt néhány héten a nemzetközi sajtóban megjelentetett Gyurcsány szerepléseken végigtekintünk, akkor is e tendencia köszön vissza, középpontjában a Times Online nevezetes interjújával, mely az antiszemitizmus-vád megfogalmazása mellett a falusi Elvis-imitátor emlékezetes aduját is kijátszotta Orbánnal szemben.
Nem csoda, ha a Sólyomnak és Orbánnak címzett VH-s megrovás alatt is egy megnyerően mosolygós Gyurcsány kép villan elő, s a jámbor óhaj: ” – Ne aggodalmat és félelmet hozzon március 15-e, egymás tisztelete legyen a közös bázis.” No comment.

