Népszabadság * Tamás Ervin * 2007. március 13.
A legnagyobb ellenzéki párt vezetői irtózatosan dühösek azokra, akik „fényeznek”, azaz üres PR-fogásnak tekintenek minden olyan akciót, amely arra irányul, hogy a politikai ellenfelek közelebb kerüljenek egymáshoz. Persze, néha nehéz megállapítani, hogy egy-egy gesztus, konzultációra való meghívás mit takar valójában, de fogadjuk el: nem más, mint praktika, számítás. Csakhogy ebben az ajtóbecsapós politikai világban már a „fényezés” is több a semminél.
Mert minden közeledés így kezdődik. Nézem a tegnapi lapszámban az izraeli kormányfő és a palesztin elnök jelentőségteljes paroláját. Tárgyalásuk, mint a címből megtudható, eredménytelenül zárult. Ők csak tudják: rengeteg „fényezés” kell egy megállapodáshoz. Persze fölösleges a történelmi kínai-amerikai pingpongdiplomáciát előhozni, leltárt készíteni szemben álló országfők mosolygós vállveregetéséről. Igen, ott és akkor semmi sem tűnik igazán komolynak, azután egyszer csak felsejlik valami homályos kiút, majd jön a szalagcím: áttörés.
De nem akarom erdőbe vinni az olvasót, beismerem – hamis a párhuzam. Az országok közti kapcsolattartásnak megvannak az íratlan diplomáciai szabályai, a keményebb párbajok nem tartoznak a nyilvánosságra – pontosan fordítva, mint a belpolitikában, ahol nem köt a protokoll, sőt a táborok számára inkább azt kell minden eszközzel jelezni, hogy nem alkuszunk! A kulisszák mögötti paktumokra, egyezségekre általában csak később derül fény. Ha derül.
Mégis, úgy tűnik fel, hogy a jelenlegi helyzetben a „fényezés” is vonzó. Annyi sebbel teli a közélet, hogy a hétköznapi polgár számára már az álbéke is jobb, mint a háború, a látszatnyugalom is, mint a hisztéria. Valami hasonlót érez, sejt a legnagyobb ellenzéki párt, amelynek politikusai sorra „leplezik le” a PR-fogásokat, s még mielőtt bármi történne, puszta trükknek minősítik a dialóguskezdeményeket, még akkor is, ha azok az MDF-től érkeznek. Ne legyünk naivak, kevés példa van arra, hogy ahol pénzről, hatalomról van szó, nagyvonalú lenne a koalíció. És sajnos – ha „történetileg” nézzük – nem sok haszna származott a gesztuspolitikából sem Antall Józsefnek, sem Horn Gyulának, de még Medgyessy Péternek sem. Orbánéknak pedig jelenleg elemi politikai érdekük karanténban tartani Gyurcsányt, ugyanakkor leszakítani néhány politikust a „fürtről”, s ahol lehet, rést ütni az MSZP, illetve az SZDSZ cseppet sem monolit egységén.
„Fényeznek” tehát ők is sebesen. A hét végén Gráf József, a szocialisták újdonsült elnökségi tagja lett megdicsérve Orbán Viktor által, mivel neki „volt elég vér a pucájában, hogy kiálljon a gazdák elé”. Ő tehát hirtelenjében üdítő kivétellé vált az „új arisztokrácia” kormányában, pedig nem is oly rég még hangosan zöldbárózták, mert cége részt vett a Bólyi Állami Gazdaság privatizációjában. De érdekes momentum volt az is, amikor a szakértői kormány fejének elfogadták volna a korábban politikai patákkal bőven ellátott Bokros Lajost, aki „sokat fejlődött az utóbbi időben”.
A legfontosabb kérdés azonban az, hogy lehet-e hinni annak, hogy a „fényezés”, ahogy a diplomáciában, előbb-utóbb a belpolitikában is tartalmi sikerrel jár. Ennek már esélyétől is rettegnek néhányan. Esély tehát van.
