Levelezés 2007-03-09 00:16
Súlyos taktikai hibák
Révai György, e-mail
Gyurcsány Ferenc kirohanást intézett az állítólagos antiszemiták ellen. Nem értem. Magyarországon, a Horthy-fasizmust és a nyilas rémuralmat kivéve, amikor állami politika volt a zsidóellenesség, az elmúlt száz évben az antiszemitizmus nagyjából azonos szinten mozgott. Inkább egyes érdekcsoportok próbáltak zsidóellenességet szítani, nem sok sikerrel. A bunkóság persze mindig tetten érhető volt, így most is, de nem több.
Gyurcsány megpróbálja Kádár János emlékét is kiirtani a magyar baloldaliak és a korszak iránt nosztalgiát érzők lelkéből. Szerintem ezek súlyos taktikai hibák. Miniszterelnökünk, úgy tűnik, maradék támogatottságát is szeretné elveszíteni, és elhatározta, hogy hülyét csinál magából. Nem így Orbán Viktor, aki próbálja ébren tartani népe csökkenő lelkesedését. A legutóbbi megnyilvánulása: erős állam a multikkal szemben. Ez lágy muzsika a magyar fülnek. Nekem is tetszik. (Sosem titkolom, hogy nekem az EU és a multik szerepe nem tetszik.) Csak egy a baj. Az egész blöff. Ma a magyar gazdaság elfogadhatóan működő részét a multik képezik. Az energiaszektor, az ipar, a szolgáltatás, sőt már a mezőgazdaság jól működő része is ezek tulajdonában vagy irányítása alatt van. Tetszik, nem tetszik, lényegesen magasabb színvonalon működnek, mint magyar társaik, érvényesítik óriási anyagi, technológiai és munkaszervezési fölényüket. Jelenleg senkinek nem érdeke a visszaszorításuk. Legfeljebb nem tetszik.

