Forrás: Heti Válasz

7. évfolyam 10. szám, 2007.03.08.

Gyurcsány Ferencnek a londoni Timesnak adott nyilatkozata szerint „soha nem volt annyi antiszemita megjegyzés, mint mostanában”, s ezért „valami rettenetes történik” Magyarországon.

A Népszabadság interpretálásában a miniszterelnök drámai hangot ütött meg, a Magyar Nemzetében durván rágalmazott. Ki-ki valóságérzékelésének megfelelően választhat magának lapot.

A magunk részéről mindkettővel egyetértünk. A hang szerintünk is drámai, az állítás pedig nemcsak rágalmazó, de önleleplező is. Az előbbi állításon nincs mit magyarázni, az utóbbihoz viszont elkél az utószó. Ez következik.

Amennyiben Gyurcsány Ferenc valami rettenetes történést tapasztal Magyarországon, jól teszi, ha nem londoni lapban sopánkodik, hanem Budapesten cselekszik. Lévén ő a miniszterelnök. Egy ellenzéki politikus telipanaszkodhatja Európát, hogy otthon tűrhetetlenséget lát, s nem képes vele mit kezdeni, de ha egy kormánypárti ugyanerre adja a fejét, különösen, ha ő a kormány feje, nemcsak tehetetlennek és ezért nevetségesnek látszik odakinn, de rögvest le kell mondania itthon, mert valamit nem tud megoldani, ami az ő dolga, és amihez minden eszköze adott.

Csakhogy valamennyien tudjuk, akik itt élünk, hogy Magyarország miniszterelnökének ma nincs dolga az antiszemitizmussal, s nem azért, mert nem lehet antiszemitizmusra utaló jeleket találni (sajnos lehet, s ha az őrültek lankadnak, rejtélyes médianácik, büntetésig soha el nem jutó kisegítőik mindig akadnak…). De azért, mert Magyarországon nincs olyan komolyan vehető politikai erő, amely támogatná vagy soraiban eltűrné az antiszemitákat.

Nem lehet kétségünk afelől, hogy Gyurcsány nyilatkozata nem önleleplező segélykiáltás, nem jelzés, amivel felelős politikus – mint utas a vészfékkel – kizárólag súlyos veszély esetén él. Sokkal inkább annak a nyilvánvalósága, hogy a miniszterelnöknek és környezetének a közbizalom elherdálása után már nincs vesztenivalója. Puszta cél a hatalmi lét meghosszabbítása, amiért minden mindegy játékot játszva a kimerülőfélben lévő kommunikációs patronkészlet újabb és egyre ön- és közveszélyesebb elemét robbantják fel.

A patronok közül az első a nagy jólét, s a dübörgő gazdaság hazugsága volt, szoros egységben az államháztartási adatok eltitkolásával, ami a választási győzelemhez vezetett, s ami miatt az ország nem készülhetett fel lélekben a megszorításokra. Ezt az átverést mára már csak az Orbánt félők tábora képes megbocsátani. A sorban a félelemkeltő, terroristaveszéllyel riogató – timpanonon kommandózós, rendőrpalotába belövős – ámokfutás következett. Most pedig turbóváltozatban ránk köszönt a „soha nem látott mértékű” antiszemitázás, ami igyekszik kizökkenteni reformletargiájából az országot, külföldön pedig magyarázatot adni a kormány irányította rendőrség múlt őszi brutális fellépésére.

A fenti hazugságok közül mindegyik felér egy-egy Rubicon-átlépéssel, vagy ha úgy tetszik, a vészfék eszement rángatásával. (Az utóbbi különösen megbocsáthatatlan, mert a durva torzítás súlyosan rombolja az ország képét és tekintélyét.) És biztosak lehetünk abban, hogy ha a vonatot kétszer is indokolatlanul megállító utas harmadszor is ráteszi a kezét a vészfékre, a felbőszült társak kihajítják a mozgó járműből.

Gyurcsány Ferencet és ötletgyártóit nem kidobni kellene, hanem lefogni.

Mielőtt tényleg valami rettenetes történik.