Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. március 8.

Egyikből a másik

Veres András püspök meg sem várva a püspöki karnak az egyházi vezetők közszereplői minőségét kimondó bírósági ítéletre vonatkozó állásfoglalását, bejelentette fellebbezési szándékát (Átvilágíthatók az egyházi vezetők, február 9.). Meglepett a hír, hiszen az elmúlt években ő és az azóta nyugállományba vonult Gyulay Endre voltak a katolikus püspöki kar leghatározottabban politizáló tagjai. Ami pedig magát a püspöki kart illeti, a választások előtt a templomokban ismertetett álláspontja egyértelműen a jelenlegi ellenzékre való szavazásra buzdította a híveket.

Az egyházi vezető a hívek előtt tekintély, állásfoglalása útmutatás a számukra. Ha ezt politikai kérdésben vagy egyéb, a közéletet érintő, a társadalmat – jó vagy rossz értelemben – megosztó kérdésben teszi, akkor közszereplővé válik. Nyilvánvaló, hogy ha vallási, hitéleti gyakorlatban szól vagy cselekszik, akkor ez nem minősíthető közszereplésnek, még ha olykor nem is egyszerű az elhatárolás.

A Mazsihisz jogi képviselője azért tartja valószínűnek a fellebbezést, mert nem ért egyet azzal a jogértelmezéssel, hogy egyházi vezetők feladatszerűen alakítják a politikai közvéleményt. Ezzel kapcsolatban eszembe jut az a krisztusi tanítás, amit még az iskolában tanultam: adjátok meg Istennek, ami az Istené és a császárnak azt, ami a császáré. Mi volt ez, ha nem a politikára vonatkozó megállapítás?

Szerintem a Fővárosi Bíróság ítéletével kapcsolatban Iványi Gábornak van igaza, aki megállapítja, hogy az egyházi vezetők közügyekben és politikai kérdésekben rendszeresen megnyilvánulva szereplői a közéletnek. Helyesen mondja a metodikus lelkész, hogy az ítélettel szemben tiltakozásuk azt a célt szolgálja, hogy mentességet, különleges elbánást biztosítsanak maguknak. Ehhez a magam részéről annyit tennék hozzá: ez az ökuméné “sajátos” formája.

Dr. Del Medico Imre

Budapest

Én kezdeményeztem…

A Népszabadság február 27-i számának címlapján megjelent “Történelmi szakítás Kádárral?” című írásban olyan tárgyi tévedés van, ami személyemet is érinti.

Idézem: “…az Országgyűlésben, ahol a kommunizmus áldozatainak – a korábban a Fidesz által kezdeményezett – emléknapján minden felszólaló a soha többé« jegyében emlékezett meg a kommunista diktatúrákról.”

A történelmi valóság az, hogy nem a Fidesz, hanem én kezdeményeztem a 2000. február 4-i, napirend előtti felszólalásomban, hogy legyen a kommunizmus áldozatainak emléknapja a következő szavakkal: “Visszatekintve a mögöttünk lévő XX. századra, a magyar történelem utolsó száz évére, kijelenthetjük: aki egy áldozatról is megfeledkezik, olybá tekintendő, mintha az összes áldozatról megfeledkezne”. Korábban ezért állíttattam emléktáblát a XII. kerületben dr. Homonnay Tivadar, Budapest egykori főpolgármestere emlékére, aki a nácizmus és a nyilas uralom sötét időszakában menedéket nyújtott lengyel és magyar zsidó gyermekeknek. Ekkor kaptam Izrael Állam akkori nagykövetétől, David Kraustól, “odaadó és fontos tevékenységemért” köszönőlevelet.

Önálló indítványomat a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról, a H/2218. számú előterjesztésemet, amelyet egyesek “rögeszmémnek, kényszerképzetemnek, pótcselekvésemnek” minősítettek, de a Magyar Országgyűlés a kisgazda, a Fidesz-, az MDF-, a MIÉP-frakció és három szocialista képviselő szavazatával elfogadta.

Nem könnyen tört utat magának az emléknap. A Magyar Közlöny 2000. június 16-i, 58. számában dátumelírással jelent meg az országgyűlési határozat, ezért a Magyar Közlöny 61. számában helyesbítést kellett közzétenni…

Dr. Horváth Béla

volt kisgazda országgyűlési képviselő

Áldozni kellene a megelőzésre!

Sajnálattal értesültünk a debreceni lakótelepen keletkezett tűzről, és annak eredményeként kiégett egymás feletti lakásokról (Panelháztűz Debrecenben, február 27.). Valószínűleg a tűzoltók gyors és hatásos munkájának, valamint a szerencsének köszönhető, hogy nem követelt emberáldozatot a tűzeset.

A híradásokból egyértelmű volt, hogy a tűz nagyméretű kiterjedésének oka, hogy a lakások közötti közműaknákban gyorsan, függőlegesen terjedt a tűz. A tűzmegelőzés területén évtizedek óta ismertek olyan technológiák, anyagok (közte magyar gyártmányok is), amelyekkel ez a tűzterjedés hatásosan megakadályozható.

Szövetségünk e területen dolgozó tagjai évek óta hangoztatják, hogy ezt a problémát meg kell oldani, mivel a panelházak lakásainak tízezreiben nincs védelem e veszély ellen. Ennek eredményeként a múltban is előfordultak hasonló tűzesetek.

További probléma, hogy e házak lépcsőházai nem füstmentesíthetők (nincs erre alkalmas berendezés ide beszerelve), így ezen keresztül a menekülés, mentés szinte lehetetlen, ahogy ez Debrecenben is történt.

E problémák megoldása bizonyos költségekkel jár, de nem óriásiakkal, töredéke lehet azon összegnek, amelyet már évek óta – és remélhetőleg továbbra is – e panelházak felújítására fordítanak, jelentős részben támogatásból. Azt el kellene érni, hogy egy ilyen támogatott felújításnak minimum követelménye legyen a tűz-, és életveszélyt megszüntető megoldások beépítése.

Biztos vagyok abban, hogy a debreceni tűzkár összegéből több ezer lakás fenti tűzvédelme megoldható lenne, és az életveszélybe került lakosok védelmét pedig pénzben ki sem lehet fejezni!

Zellei János

elnök, Tűzvédelmi Szolgáltatók és Vállalkozók Szövetsége

Levélturmix

A Népszabadság február 26-i számában megjelent cikkemben (Egy diák, két professzor és két miniszter) háromszor szerepelt Adam Smith fő műve, A nemzetek gazdagsága. Úgy látszik, a gazdagság ma (megint?) nem hangzik jól, a korrektor ugyanis következetesen átjavította gazdaságra. Pedig Adam Smith valóban a nemzet rendelkezésére álló “szükségleti és kényelmi cikkek” bőségéről vagy szűkösségéről írt, meg persze arról, hogyan működik az a rendszer, amely előállítja ezeket a javakat. Klasszikusokat átírni a művészetben bevett és nemegyszer sikeres vállalkozás, de a tudományban nincs helye.

Madarász Aladár

közgazdász

Csak semmi extrém! című írásukra (március 1.) szeretnék reagálni. Mivel a velem készített beszélgetés félreértésre adhatott okot, ezúton szeretném korrigálni mondandómat. “A hobbi- és bravúrsportok képviselőinek minden úgy jó, ahogy van” – szerepel a cikkben, ám akikről beszéltem, semmiképp nem összetévesztendők az extrém sportokat profi szinten űzőkkel! Mi hivatásos sportolók vagyunk, akiknek nem minden úgy jó, ahogy van. Küzdünk, hogy jobbak legyenek a körülményeink, és harcolunk a hiányzó elismerésért és megbecsülésért. Sportolunk, mert ez az életünk.

Horváth Kinga

wakeboard Európa-bajnok

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.