Forrás: Klubrádió

A radikálisok támadják a kormányt a megszorítások miatt, nem azok, akik a reformok terheit viselik – mondta a miniszterelnök a Klubrádióban. Gyurcsány Ferenc a Kontrában úgy vélte: emögött tudatos politikai tevékenység áll, amely elbizonytalanításra, destablizációra irányul. Mint fogalmazott, az országtól vesz el az ellenzék, amikor minden reformkísérletre nemet mond. A miniszterelnök kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített elvárt adó összegét biztosan nem áremeléssel fogják majd kiegyenlíteni. A kormányfő keményen bírálta az ellenzéket és Orbán Viktort.

A kormányfő leszögezte: sem a kormánypártokat, sem személyesen őt nem lehet ilyen módon meghátrálásra bírni. Az Alkotmánybíróság által megsemmisített, az elvárt adóra vonatkozó szabályozás kapcsán azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy az ebből következő bevételkiesést nem áremeléssel próbálják majd behozni. Mint mondta, a kormánynak vannak tartalékai, amiből ezt ki lehet egyenlíteni. Hozzátette: az Alkotmánybíróság ítéletében csak jogi megoldásbeli hiba van, ami a jövőben korrigálható.

Gyurcsány Ferenc erősen bírálta Orbán Viktort: „Nem kell elviselni a fél országnak, hogy  az ellenzék vezetője a lábát beletörölje(…)” Mint mondta, Orbán Viktor képtelen megemészteni, hogy másodszor is alulmaradt. A miniszterelnök teljes szenvedélyével és felháborodással utasítja vissza azt, hogy egyesek nyiltan zsidóznak és árpád sávos zászlókat lengetnek, a Fidesz pedig nem teszi egyértelművé, hogy neki ilyen támogatás nem kell. „Én már a XX. század alapján megtanultam a leckét, ők meg nem tanultak semmit…” – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy konkrét utasítások helyett inkább az alkotmányos fellépést kéri a rendőrségtől. A miniszterelnök szerint nem szerencsés, ha egy politikus próbál beleszólni abba, hogy hogyan kell egy utcai rendezvényt biztosítani.

Comments are closed.