ÁGOSTON ZOLTÁN
Az első betű
Követési távolság
Kiss Yudit: Apám halálának nyara. Noran Kiadó, Budapest, 2006. 260 oldal, 2499 Ft
Holló Anna, e könyv egyes szám első személyű elbeszélője egy helyütt a következőképp jellemzi önmagát: „nyughatatlan mítoszteremtő, aki a fejemben lakozó szocialista realista társbérlője” (59. o.) Nos, van igazság e karakterizálásban, de nem kell megijednünk, szocialista realizmusnak a szöveg megformálásában nyoma sem lesz. Ez itt csupán az öngúny helye, tágabban az elbeszélő önmagára, illetve saját szólamára irányuló távolságtartó iróniájának megnyilvánulása, mely Kiss Yudit első szépirodalmi kötetének egyik fontos erénye. Nem tudhatom, a szerző – aki a fülszöveg szerint 1956-ban Budapesten született, közgazdászként húsz éve külföldön dolgozik, elemzéseit különböző neves külföldi orgánumokban publikálja, s 92 óta Genfben él – vajon azt az egy könyvet írta-e meg, amire a fáma szerint minden írástudó képes, vagy új magyar regényíró született. Az Apám halálának nyarát – ezt a számtalan kisebb-nagyobb magán- és köztörténetet elegyítő, az elbeszélői főszólam mellett leveleket, táviratokat, s különböző jellegű szövegrészeket magában foglaló művet – én ugyanis regényként olvastam, szemben a fülszöveg óvatos ajánlásával („szépirodalmi mű”).
A könyv az elbeszélő, Anna apjának életét a vég felől értelmezve írja le. Az apa a deportálást és a haláltábort Wallenberg menlevele segítségével kerüli el, hithű kommunistává válik, akit sem az 56-os forradalom, sem 68 prágai tavasza vagy a 81-es lengyel ellenállás, végül pedig a 89-es rendszerváltás sem ingat meg ideológiájának érvényességében. Holló Fülöp számára a zsidóság teljes vallási és kulturális hagyományával együtt elutasítandó atavizmus. A felvilágosodott racionalista magabiztosságával a világ minden jelenségét megmagyarázza az osztályharc és néhány hasonlóan reduktív teoréma segítségével. Az Anna szellemi önállósodásának folyamatát bemutató elbeszélés végére azonban egyre inkább az az esendő – bár a külső szemlélő számára továbbra sem rokonszenves – ember áll előttünk, aki az egyszer átélt és kommunikálhatatlannak érzett rettenetet élete végéig csak elfojtások, tabuk, hazugságok révén képes „kezelni”. Kiss Yudit az Anna által elmondott történetet hét fejezetre osztja, amelyeket apró rajzok kísérnek: az egyre növekvő számú karral ábrázolt gyertyatartóé. Az utolsó fejezettel az egyik legfőbb zsidó szimbólumhoz, a hétágú menórához jutunk, ám annak fénye az apa életébe nem hoz világosságot.
A regény narrációjában az „apám halálának nyara” szókapcsolat olyan visszatérő fordulatként működik, amely a rituális elbeszélések szabálya szerint tagolja, rendezi, összetartja ismétlődéseivel az elbeszélést, egyben a kötetbe foglalt nyelvi univerzum történéseinek időbeli origója, melyhez képest előre vagy hátra utal az elbeszélő; ugyanakkor pszichológiai szempontból a gyakori ismétlődés egyben a fixációra utal, a gyász súlyára, a túlélők nehézségeire. Mindemellett, s a regényben megörökített számtalan halál ellenére, ha nem tűnik blaszfémiának, Kiss Yudit elbeszélői stílusa eleven. Beszélője, Anna a tragikus mozzanatokat tárgyilagosan adja elő, kritikus látásmódját sem önmagával, sem a szeretett apával kapcsolatban nem függeszti föl. A rövid szövegszekvenciákban megjelenített különböző eseményekből, figurákból mint mozaikkockákból rakja össze a család gazdag, szövevényes történetét. A regény jellemző vonása továbbá – a belső és külső történések fölötti elvontabb szinten – az irodalmi allúziók alkalmazása, s nem csupán Borowski, Celan, Primo Levi vagy Canetti, Elie Wiesel alakja-művei idéződnek föl, hanem Petőfitől Tandoriig, Borgestől Lázár Ervinig terjed a skála. Mi több, Kertész Imre Sorstalansága lesz az egyetlen olyan impulzus, amely a véletlen folytán ugyan, de rést üt az apa világgal szembeni védekező mechanizmusán, és átmenetileg kibillenti magabiztosságából.
Az elbeszélő immár vagy másfél évtizede él konszolidált polgári viszonyok közt berendezkedve, ám szívében kitörölhetetlen idegenséggel Genfben, Kálvin vagyis „az összehúzott szemöldök városában”. Az elidegenedettségnek a mienknél sokkal előrehaladottabb fokáról számol be, így aztán a magyarországi olvasó már szinte alig irigyli a genfi elbeszélőt… A regény megírásának helyszínére vonatkoznak az általában „ma reggel” kezdetű, a tördeléssel és a nagybetűk mellőzésével is megkülönböztetett rövid, időnként felbukkanó szövegrészek. Még inkább a tóra, melynek látványa, léte az elbeszélő számára az egyik legfőbb lelki erőforrás: a természetet, az életet jelentik a civilizáció sivatagában. E passzusok a mindenkori írás „most”-jával furakodnak be az elbeszélés múltjainak különböző rétegei közé, s bennük mintha a szerző venné át a szót saját elbeszélőjétől. E szövegrészek olykor poétikusan, máskor tárgyszerűbb leírással beszélnek a város „fenséges és ellenőrizhetetlenül szabad lakójáról”, a tóról, amely az elbeszélő számára valamiképp a transzcendenciával való kapcsolatot jelenti, saját szavával „égi hírlapot”. (Kár, hogy a szerző megjegyzéseként aposztrofált egy-két mondatos beszúrásokról Kiss Yudit nem tudott lemondani, ezek ugyanis teljesen külsődleges elidegenítő effektusok, nem a regény terén belül adódó eszközök.)
Az Apám halálának nyara politikai nevelődési regény is, melyben az elbeszélő-főhős útja a kommunista ideológiából való fokozatos kiábránduláshoz vezet. Éspedig annak hatására, hogy megismerkedik azzal a valósággal, amelynek nem itatta át minden porcikáját az erőszakos üdvözítés eszmerendszerének hazugsága. E nem preformált valósággal Anna először külföldi útjain találkozik, amikor az anyanyelvébe akkoriban belekódolt hamisságot az idegen nyelvek használatával el tudja kerülni. E „valóságügyi tanulmányok” kezdetben jellemzően a spanyol nyelvterületre irányulnak, ami nem lehet véletlen, üzenete van: a nyolcvanas évek sötét, kopott és nyomasztó Magyarországából érkező lány egy hajnalon a barcelonai Sagrada Famíliára csodálkozhat rá. Paradox helyzet ugyanakkor, hogy Anna azért tölt Spanyolországban, majd Mexikóban hosszabb időt, elfogulatlanul megtapasztalván ott az új világot, az ideológiamentes valóságot, mert korábban Che Guevara és a spanyol polgárháború hősei iránti rajongása miatt elsajátította a nyelvet. Végül és nem mellékesen: Anna nevelődése – kritikus individualista szemléletmódjának megőrzésével – eljut a zsidó identitás vállalásáig, amire apja, csakúgy, mint a dogmatikus gondolkodástól való megszabadulásra, képtelen volt.
A figurák közül az elbeszélő és az apa alakja emelkedik ki kontúrosságával, bár számos érdekes szereplő lép színre az életrajzi regénybe szőtt sok-sok apró történetben, így az Anna által sosem ismert, az apát a deportálások előtt egy szegedi lelencházba adó és így megmenekítő Szera nevű nagyanyja. (Az életrajz irodalmi formálása a higgadt, távolságtartó elbeszélő által, valamint a konkrét történelmi és politikai valóságba ágyazottság szintje Kiss Yudit kötetét Konrád György Elutazás és hazatérés című művével rokonítja.) Emlékezetesen szép a Gigi nevű idősebb, diszszidens rokon alakja; első, gyermekkori szerelmeként egyedül neki sikerül kimozdítani az apát a szögletes elvtársiasság modorából. Ám az elbeszélő lánytestvére furcsa módon nem tartozik a kötet megformált alakjai közé, „testvérem” alakja árnyékszerű, nemritkán a dramaturgia üres helyeinek betöltésére szolgál.
A könyv utolsó harmadában-negyedében olykor az okos, társadalomtudományokban jártas elbeszélő elemző-politizáló kedve felerősödik, az irodalmi stilizáció szintje csökken, s megnövekszik a publicisztikus fejtegetések aránya. (Ilyenkor a szöveg didaktikussá válik, például épp a haláltáborokról szóló rövid eszmefuttatás esetében, amely így hiányérzetet kelt, lásd 199. o.) Ugyanakkor sajnos megszaporodnak a stilisztikai, nyelvhelyességi hibák, amelyeknek jelenléte nem hozható összefüggésbe az idegenbe szakadt elbeszélő nyelvi kompetenciájának szándékolt megváltoztatásával, hanem egyértelműen a szöveggondozás lanyhulásának tudható be. (Egyebek mellett bosszantóan elszaporodnak az „egy”-ek: „Egy dupla halál súlya telepedett rám.”, 205. o.)
A regény végén aztán újból előtérbe kerül az elbeszélő nem racionális, mítoszteremtő hajlandósága: Anna előbb egy barcelonai öregemberben ismeri fel látomásszerűen a halott apát, végül kisfia, Simon álmát írja le, amelyben az apa a sírjára tett kővel mint lámpással világítva tér haza a Németvölgyi úti lakásba. Holló Fülöpöt az íróasztalánál tiszta lap várja, melyen „az ábécé első betűjét már megkezdte valaki”. Ha az itt véget érő regényszöveget jól folytatjuk, akkor a papíron az alef áll: vele kezdődik az „Ádonáj”, Isten legismertebb megnevezése, ahogy a teremtés kezdetének leírása is az ábécé első betűivel veszi kezdetét. A lány ekképpen új kezdet lehetőségével ajándékozza meg eltékozolt életű apját.
Kiss Yudit kötete az utóbbi évek apa-könyveinek sora felől szemlélve is önálló értéket képvisel. Az Apám halálának nyara figyelemre méltó, az átlagosnál érettebb első kötet, s úgy vélem, talán mégsem ama egyetlen, amelyre, állítólag, mindenki képes.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 09. szám
