Forrás: Klubrádió

Magyarországon a rendszerváltás óta példátlan, hogy mértékadó politikus előrehozott választásokat követel – kommentálták a múlt héten elhangzott Orbán Viktor-nyilatkozatokat a Political Capital elemzői. A Klubrádió Hetes Stúdiójának adott heti elemzés arra is rámutat, hogy Gyurcsány Ferenc válasza külföldről érkezett az antiszemitizmus vádjának hangján.

Utolsó esély a kormánybuktatásra

Juhász Attila és Gyulai Attila úgy vélte: a radikalizálódás a Fidesz tudatos politikai stratégiája, hiszen Orbán Viktor tudja, ha idén nem sikerült kormányt buktatnia akkor az 2008-2009-ben már sokkal nehezebb lesz. 2010-ben pedig előállhat az a helyzet, hogy egy sikeres reformkormány indul neki a választási kampánynak a Fidesz ellen – mutattak rá a politológusok. Ennek a stratégiának a része az orbáni kettős beszéd, egyfelől az alkotmányos keretekhez való ragaszkodás hangoztatása, másfelől pedig burkoltan az alkotmányon kívüli eszközök emlegetése, például a Bibótól vett idézet, orbáni parafrázisa, miszerint a demokráciában a nép elkergetheti kormányát. Gyurcsány Ferenc pénteki Times-interjújában adott választ Orbán Viktor kijelentéseire, többi között az antiszemitizmust és az Árpád-sávos zászlót társítva a Fidesszel.

Intő jelek Orbán Viktor előtt

Az elemzők a legutóbbi közvélemény-kutatási eredményekre utalva ugyanakkor rámutattak arra, hogy Orbán Viktor nem áll nyerésre radikális szólamaival. A Fidesz elnöke számára legfigyelmeztetőbb az lehet, hogy Gyurcsány Ferencet, pártja mélyrepülésének ellenére is, nagyobb arányban tartják alkalmasnak a kormányfői posztra, mint az ellenzéki vetélytársát. Orbán Viktort a Fidesz szimpatizánsok ötöde is kevéssé tartja alkalmasnak Gyurcsánynál – hangoztatták.

Médiára frizírozott szóvivő

A kormányzati kommunikációs csapat átalakítása nyugati mintákat követ – hangsúlyozták a Political Capital munkatársai. A piacon bizonyított profik beemelése nem újdonság, és erre tesz kísérletet a Gyurcsány-kormány is, amikor tapasztalt marketing- és PR-szakemberekkel képzeli a kormány imázsának alakítását.

A kormányszóvivő kiválasztásánál, Demcsák Zsuzsa személye mellett vélhetően a médiaelfogadottság, a közkedveltség játszotta a szerepet és nem a politikai, államigazgatási tapasztalat.

Comments are closed.