Hát túlestünk a legfrissebb orbániádán, az esedékes évértékelésen. Politikusok és politológusok boncolgatják azóta is. Megszólalt – és megszólal még – mindenki, aki számít, és aki nem. Most például én. Ráadásul úgy, hogy a beszéd szövege mellett itt fekszik előttem az exkormányfői házaspár vagyonnyilatkozata is. E két megnyilatkozás összevetése különösen izgalmas dimenziókba vezeti a botcsinálta elemzőt.
Azt szokták mondani, hogy a szenilitásnak (jó, fogalmazzunk így: a képességek hanyatlásának) három fokozata van. Az első, amikor az ember észreveszi magán, hogy már nem a régi. A második, amikor ezt mások is észreveszik. A harmadik, amikor már csak mások veszik észre.
Nem dolgom, hogy beszámozzam a helyzetet, ítéljen az olvasó…
„Régi keleti történettel” (az erőltetett dakota és a finomított zsidóviccek helyett) kezdett a szónok. A vissza-visszatérő költői kép(zavar) a kútba esett ostoba szamárról szól. E boldogtalan jószág testesíti meg esetünkben a magyar népet. Érdemes elidőzni azon, mi dúlhat annak a lelkében, aki jelentős beszédében nem talál szebb allegóriát a lakosságra? Szerintem nem, illetve csak annyiban, hogy vajon mit tenne a rétor, ha ne adj isten, újra hatalomra kerülne. (Nota bene: a szamár elé alapesetben répát szokás lógatni, hogy a menázsi érzékszervi ígéretével kecsegtetett buta állat csak húzza, húzza a kordét. Vö.: pl. Széchenyi-terv.)
Freud azonban nem elsősorban emiatt szökik a hírlapíró gondolatai közé. Hanem például azért, mert a tudatalattiból hirtelen előtüremkedett az elfojtás: „a polgári oldalnak ismét erős csapata van. Szájer Európában, Kósa Debrecenben, Tarlós a fővárosban, Járai a nemzeti bank élén…”.
Hoppácska! Járai tehát mégsem az a Fidesz által annyiszor hangoztatottan független szakember, aki a nemzet pénzügyeinek pártok feletti letéteményese? Ezt eddig Orbán még nem mondta ki. Tulajdonképpen végső ideje volt.
Beszélt Orbán a (vágyott?) tulajdonviszonyokról is: „Oda juthatunk, hogy egyre többen érzik majd úgy, aki nem lop a közösből, az saját családját rövidíti meg”.
Nos, hogy a „közöst” az elnök hogyan kívánja megteremteni, visszaállítani, ma még nincs tudományosan kidolgozva (ámbár a marxizmus klasszikusai – kivált Lenin – ebben is irányt mutathatnának). Talán államosítással, de az is lehet, hogy csak szépen kérné, adják vissza. És akkor újra lesz végre társadalmitulajdon-védelmi főosztály a rendőrségen, mondjuk Simicska Lajossal az élén.
„Írva vagyon – így továbbá Orbán -, hogy elveszi az Úr a nyájat azoktól, akik magukat legeltetik s nem a nyájat.” (Freud Zsigmond doktor, adjál jelet! Kitől és miért is vette el az Úr a nyájat 2002-ben…?)
A dús legelőtől így már csak gondolati macskaugrás a vagyonbevallás.
Újból felvetődhet a képességek korábban említett hármas felosztása. Mert mit is mondhatnánk arról, hogy a pártelnöki pár abban sem tud egybehangzóan nyilatkozni, mekkora lakásban élnek. (Az egyetlen kéz által kitöltött két okirat Orbánnál félreérthetetlenül 92+101 négyzetmétert jelez, feleségénél 82+101-et.)
Orbánék mindösszesen 41 ingatlan tulajdonosai részben vagy egészben. Lévai Anikó – őszinte részvétem neki és családjának – tavaly elveszített édesapja után 17-et örökölt. Ez szomorú gyarapodás. Amellett mégsem lehet szó nélkül elmenni, hogy utóbbiak méretéről nincs adat. Pontosabban a „nem tudom” vezérformula indokolja a kitöltetlen rovatokat. (Vajh, bárki más emberfia megengedhet-e magának ekkora pimaszságot bármely hivatalos bevallásában…?)
„A háttérből a nyílt színpadra lépett egy kiváltságos csoport, egy új arisztokrata klikk” – szögezte le pénteken Orbán Viktor. Keletkezett továbbá – amennyire eddigi beszédeiből értesültem, az arisztokráciánál jóval korábban – egy új többség is, szemben velük. Ezúttal e délibábos új többségre függesztve tekintetét, reménykedik ő a visszatérésben.
Erről az új többségről amúgy nekem is eszembe jut egy „régi keleti történet”.
A falu szélén lerobban egy teherautó. Süvölvény fiúcska bámulja a sofőrt, amint szereli a járgányt. Rábök egy szerszámra: az mi?
Franciakulcs – feleli az ember. – Ilyen az apukámnak is van, csak neki kettő – így a kölyök. – És az mi?
– Kombinált fogó.
– Ilyen az apukámnak is van, csak neki kettő. És az mi…?
Így megy ez, míg meg nem javul a kocsi. Az akkor már nagyon mérges pilóta az árok széléhez lép, hogy könnyítsen magán, közben odaszól a gyereknek.
Ha azt találod mondani, hogy a te apukádnak ebből is kettő van, fenéken billentelek.
A fiú rázza a fejét: nem, ebből az én apukámnak is csak egy van. De neki sokkal nagyobb.
Veress Jenő
