Nagy kár, hogy már hosszabb ideje csak igen kevesen emlékeznek a kortalan klasszikusok tanításaira. Például most, amikor a hisztérikus belpolitikai viszonyok napirendre tűzték a gyülekezési törvény áttekintését és netán egyes részleteiben a módosítását is, az államfő és hivatala úgy válaszolt a házelnök megkeresésére, mintha légüres térben élne. Mint tíz napja a Fidesz kordonbontásakor, most is alkotmányos alapelvekre hivatkozott, ami jogos és megszívlelendő, olyan demokráciában, ahol közvetlen veszély nem fenyegeti a közbiztonságot, ahol az arra illetékes szervek nem figyelmeztetnek esetleges várható közeli, netán súlyosabb következményekkel is járó rendbontásra.
Goethe mondta, igaz, idestova két évszázada, hogy „szürke, barátom minden elmélet, zöld csupán az élet aranyfája”. Vagyis kizárólag jogi formulákra hivatkozni akkor, amikor „helyzet van” emelkedett lélekre és szellemre vall, csak ha már itt a baj, kései lehet a sopánkodás. A vezető ellenzéki párt szóvivőjének szokásos nyegle stílusában kétségbe vonja a nemzetbiztonsági szervek figyelmeztetését arra, hogy március idusához közeledvén megismétlődhet, netán komolyabb formában is a tavalyi október 23., és akkor nagy bajba juthat nem csak Budapest néhány neuralgikus pontja, netán az egész ország is. A törvényes, mert demokratikus úton megválasztott kormány megbuktatási kísérlete, nem parlamenti úton (mert a képviselőházban erre van mód), minden jogállamban elképzelhetetlen az utcán tüntetni, bármiféle zászlót lobogtatni, táblát rázni, harsogni szabad, de erőszakos eszközökkel, pláne fegyverrel rátámadni a közrend védelmezőire, mindenütt büntetendő cselekmény.
A hisztéria, már a kordonbontás előtt is, azóta meg még vadabbul, a Kossuth Lajos teret kiáltja ki „szent területként”, az alapvető jog kategóriájába csak ezt a néhány négyzetmétert sorolja. Hol sérül a gyülekezés és a véleménynyilvánítás alkotmányos lehetősége, ha 93 035 négyzetkilométeren mindenütt lehet tüntetni, mi több, a sanyargatott, kiforgatott zsebű nép narancsot, tojást, paradicsomot hajigálhat a miniszterelnökre? Kinek bizsereg az alkotmány szövege a zsebében, ha a kritikus napig, a fenyegetések időpontjáig a Parlament, a törvényhozás épülete előtt nem lehet zsibvásárt rendezni? Ahogyan Gyurcsány Ferenc Debrecenben, Székesfehérvárott, Veszprémben meghallotta a távozását követelők zsivaját, eljut hozzá akkor is, ha nem hivatali ablaka előtt skandálják éjjel-nappal.
De ezúttal tényleg sokkal többről van szó. „Helyzet van”, a forrófejű, reszketős türelmetlenségtől fölpiszkált tömegek (az reszket a türelmetlenségtől, akit nem hagy nyugodni féktelen, itt és most bizsergető hatalmi vágya) állítólag cselekedetekre is készülnek. A higgadtság tényleg azt tanácsolja, hogy rá se hederítsünk az olyan szőregi kiáltásokra, hogy „március 15-én kiharcoljuk az előrehozott választásokat”. Néhány száz, inkább csak néhány tucat egzaltált jól érezte magát, mert ordibálhatta, ami a torkán kifért, de nem tőlük, nem elsősorban tőlük kell tartani. Hanem azoktól, akik Orbán Viktor kordonbontó hepciáskodásából, kacsintó buzdításaiból azt olvassák ki, eddig nem ment tavaly szeptember 18-án, október 23-án, veselkedjünk most neki, mindent egy lapra téve föl. Nem a nem létező budapesti Téli Palota megostromlására kell gondolnunk, (bár a jelzések a Parlament megrohanását sem zárják ki), hanem az olyan provokációkra, amelyek a rendőrséget radikálisabb visszacsapásra kényszeríthetik, és ebből külföldön a kiküldött propagandistákkal lehet látványosnak szánt akciókat rendezgetni.
R. R. képviselő úr és Sz. P. szóvivő úr fantazmagóriának tartja és „manipulációnak” minősíti a nemzetbiztonsági intéseket, gúnyosan somolyogva (ellesett főnöki fintor) a lehetetlenségek birodalmába utalja a jelzést. Mintha nem is lett volna tévéostrom, Deák Ferenc tér, Erzsébet hídi barikád! És mintha teljesen kizárható volna, hogy a vérszomjasok, az elégtételre áhítozók időközben nem szerezhettek volna be ütő, vágó, lövő eszközöket, amelyekkel sikamlóssá tehetik a pesti aszfaltot, komoly incidenseket kockáztatva. A baloldal is beleesett a kelepcébe, amikor a tévéostromot zömében futballhuligánok garázdálkodásának tulajdonította. Voltak köztük azok is, mert fölismerhetők a pályák tájékáról, de feledni, mellőzni nem lehet, hogy e huligánoknak csak játékterük a stadion, de a fejükben kiverhetetlenül ott a nácizmus, a gyűlölet, az antiszemitizmus, és ha a politika egy párttal a hátterében kitágítja ezt a játékteret, mindenre képesek. Összefogva azokkal, akik hangzatos nevű nemzeti bizottságokat alakítanak, önhergeléssel várják a kínálkozó alkalmat.
A már említett két úr ingük pöckölésével (mert zakójuk nincs) „blöffnek” mondják a nemzetbiztonsági figyelmeztetéseket. Szombaton meg a Fidesz-szóvivő a tőle megszokott hangnemben fölháborodott, amiért Hiller István a demokratikus pártok közös föllépését kérte az árpádsávos újfasiszta tömörüléssel szemben. (Csak úgy mellesleg jegyezzük meg, a rohambakancsosok, fekete ruhások, Szálasi sejtett sírját koszorúzók mást sem lobogtattak, csak az árpádsávot, mintegy annak cáfolatául, hogy az kizárólag „történelmi ereklye” volna). Hiller István fölhívását az ifjú úr azzal dobta vissza, hogy az Orbán-kormány idején az újnácik bezzeg nem tüntethettek. Az ilyen kitérő válaszok szoktak arra szolgálni, hogy ne kelljen még szavakkal sem szembehelyezkedni azokkal, akik szálasista zászlaikat elvitték a kordonbontást követő zsenge tüntetésükre. Az Orbán-párt azt is kifogásolja, hogy a Külügyminisztérium körlevélben kérte a nagykövetektől, állomáshelyükön ismertessék, mennyire törvényszegő volt a „szerelési hadművelet”. Mindenütt a demokráciával alapvetően ellentétes dölyf: a Fidesznek, Orbán Viktornak szabad Brüsszelben „rendőrterrorról” jajongania, a tájékozatlan Martens urat csatasorba trombitálnia, de ez kizárólagos jog, ha Gyurcsányék cáfolják, mert a „rendőrterror” nem igaz, az már elviselhetetlen förtelem.
A Fidesz vezetőinek az a nagy bajuk, hogy belterjesek, csak a hazai hecckampány ébrentartása a gondjuk, kifelé alig pillantanak. Nem veszik észre a jobboldali Le Figaro és a liberális Le Monde első oldalán, hogy a francia hírszerzés figyelmeztet, Párizsban és más városokban olyan erőszakos terrorveszély fenyeget, amely annak idején Madridot borította gyászba. És egyetlen párt, sem kormányoldali, sem baloldali ellenzéki nem sipákol arról, hogy félrevezetik, mert ha a demokráciát bármilyen jellegű, külső vagy belső támadás érné, az nem volna gyerekjáték.
