Nyugat-Európában évtizedeken át alighanem Arthur Koestler volt az egyik legismertebb magyar. Alapkönyve, a Sötétség délben referencia volt, reá hivatkozott szinte az egész antikommunista irodalom, a sztálinizmus hiteles ábrázolásában tudományos dolgozatok is forrásmunkának tekintették. Amit ma a jelenkori honi jobboldal evidenciaként emleget, hogy tudniillik nácizmus és kommunizmus kísértetiesen ugyanannak a totalitárius rendszernek a két arca, talán Koestler munkásságában kapott kifejezést először.
Ennek volt törvényszerű következménye, hogy a szovjet típusú szocializmus egészen a legtávolabbi csatlósokig Koestlert magát pokolfajzatnak tekintette, könyve egyenértékű volt az ördög bibliájával, olvashatatlan. Mármint abban az értelemben, hogy börtönbüntetés fenyegetése mellett volt tilos még kézbe venni is, nem csupán Rákosi, később Kádár Magyarországán is. Ezekben az években néhány tucat példánynál több (még idegen nyelvű változatban is) talán nem is jutott át a határokon, az is merész emberek jóvoltából, akik bátran vállalták a „csempészés” veszélyét. A rendszerváltás küszöbén, a rezsim végvonaglásakor jutott csak arra az Európa és a Reform könyvkiadó közösen, hogy Bart István fordításában a magyar olvasóknak végre kézbe adja a Darkness at Noont. Aztán csurrantak, csöppentek a többi Koestler-művek is, talán még mindig nem valamennyi.
Újabb másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre megjelenhessen az első magyar szerzőtől származó, az egész életet és életművet méltató és elemző tanulmány Koestler, a lázadó címmel, Márton László tollából a Pallas Könyvek sorozatában. A kötet föltárja, hogy Koestlert azért is fogadta el hitelesnek az egész demokratikus világ, mert élményanyaga a legszemélyesebb természetű. Az író ifjú korában kommunistaként kezdte, ilyen minőségében rajongott a Szovjetunióért, kiábrándulásáig nem csupán hívő volt, hanem aktív propagandista, az ügy harcosa is. Amikor aztán értelme kinyílt, amilyen lelkesen és fönntartás nélkül korábban a bolsevizmus agitátora volt, olyannyira hittel és meggyőződéssel szegült szembe korábbi elfogultságaival.
De Koestler és főként életműve nem csupán a Sötétség délben volt, jóllehet világhírét ez a könyv teremtette meg; az életmű ennél sokkal gazdagabb és sokszínűbb. Az életutat felületesen mondhatnánk akár kalandosnak is, ha nem minden mozzanatát a világtörténelem alakította volna. A K und K monarchiában és a Horthy-rendszer kezdetekor szembesült először Koestler zsidóságával, ami aztán a legkülönbözőbb formákban alakította sorsát. Ez vezette el a baloldali mozgalmakig, de szinte ugyanolyan mértékben a cionizmusig, a freudizmusig is. Mi sem volna könnyebb, mint kimutatni a judaizmus alapvetően befolyásoló szerepét a koestleri műben. Ha ez olyan egyszerű és magától értetődő volna.
De nem az. Márton Lászlónak nagy érdeme, hogy abban a tizenkét esztendőben, amíg Párizstól Budapestig végigböngészte az egész életművet, fürkészte az életrajzi adatokat, nyomon követte ezt a nehezen követhető vándorlást a monarchiától Oroszországig, a spanyol polgárháborúig, Izraelig, a Közel- és Közép-Kelet arab országaiig, sokkal, de sokkal többet tett a regisztrálónál. A magyar esszéirodalom legjobb hagyományait követve a lehető legmélyebb rétegekig ásott le, figyelme kiterjed mindenre, ami igazán lényeges. Olvasta Koestler ma még töredékekben ismert műveit is, értelmezi és magyarázza őket, fölfedi összefüggéseiket. Nem könnyű. Zaklatott a magánélet is; a törvényes házasságok és futó kalandok egybevetése; mind megannyi természetes következménye a történelem eseményeit újságíróként és íróként követni akaró jeles egyéniség hányattatásainak, nélkülük maga a mű egésze válnék fölfejthetetlenné. Márton László kutató lelkiismeretességgel hiánypótló esszét nyújt át azoknak, akik többet, ha nem is a teljességet (ami lehetetlen), de a legfontosabbakat szeretnék tudni korukról és előzményeiről.
Várkonyi Tibor
