A Simon Wiesenthal Központ tegnap felkérte a magyar külügyminisztert, hogy kezdeményezzen hivatalos vizsgálatot a háborús bűnös Képíró Sándorral ügyében – áll Efraim Zuroff lapunkhoz eljuttatott közleményében. Göncz Kinga tegnap egyébként hivatalos látogatást tett Izraelben. Arról nincs tudomásunk, hogy a magyar külügyminiszter a Simon Wiesenthal Központ izraeli irodájának vezetőjével is beszélt volna, az azonban biztos, hogy Efraim Zuroff levelet küldött Göncz Kingának, amelyben a következő kérdésekre várja válaszát.
– Tudták-e magyar diplomaták Képíró pontos tartózkodási helyét Buenos Airesben? Ha igen, mikortól?
– Küldtek-e információkat róla Budapesre? Ha igen, ki(k)nek?
– Igaz-e, hogy magyar diplomaták mondták Képírónak, hogy visszatérhet hazájába anélkül, hogy bármiféle szankció érné?
– Igaz-e, hogy a magyar hatóságok megsemmisítették vagy elrejtették Képíró azon iratait, amiket 1944-ben, valamint 1946-ban állítottak ki tevékenységéről?
Arra a kérdésünkre, mi a véleménye Képíró lehetséges felszólalásáról a csendőrség-történeti szimpóziumon, Efraim Zuroff azt válaszolta: nevetséges, hogy egy háborús bűnös beszél nyilvánosan az élményeiről. Mint lapunknak mondta: ez szégyen a szervezőkre és szégyen a magyar igazságszolgáltatásra nézve is.
*
„Pontosan a mai napon van hat hónapja annak, hogy átadtam a magyar ügyészségnek a Képíró bűnösségére és budapesti tartózkodásának pontos helyére vonatkozó információkat. Még rémálmomban sem gondoltam volna, hogy még mostanra sem indul eljárás ellene, és büntetlenül marad annak ellenére, milyen szörnyű bűntettben vett részt. Arra kérjük Önt, azonnal kezdeményezzen nyomozást azon tisztázatlan körülmények feltárása érdekében, melyek az ügyet körülveszik, és tegyen meg minden Öntől telhetőt annak érdekében, hogy az ügy a lehető leghamarabb sikeresen záruljon.” (Részlet Zuroff Gönczöl Kingához írt leveléből)
BLG

