Az izraeli Háárec című lap értesülése szerint titkos megállapodás született Szíria és Izrael között a zsidó állam által 1967 óta megszállva tartott Golán-fennsík kiürítéséről. Az újság információit szíriai és izraeli oldalról is cáfolták.
1 Az izraeli Háárec című újság szerint Izrael és Szíria képviselői megegyeztek egy esetleges békemegállapodás feltételeiről. A lap úgy tudja: a tárgyalások titkos európai találkozókon folytak 2004 szeptembere és 2006 júliusa között.
A békeegyezség értelmében Izrael fokozatosan kivonulna az 1967-ben megszállt Golán-fennsíkról. A kiürítés ütemében nincs egyetértés, Izrael 15 évre húzná el a folyamatot, Szíria szerint 5 év alatt is lehetséges lenne a terület kiürítése.
A megállapodás nem jelenti a két ország hivatalos kötelezettségvállalását, de az egyezséget Ariel Saron volt miniszterelnök, majd utódja, Ehud Olmert kormányának tudtával dolgozták ki – írja az újság.
Ugyanakkor Ehud Olmert szóvivője azt mondta: sem a miniszterelnöknek, sem hivatalának nem volt tudomása a szíriaiakkal folytatott titkos találkozókról. Szíriában külügyminisztériumi források szintén tagadják, hogy bármilyen megállapodás született volna.
Feltételek
A Háárec szerint Szíria kötelezettséget vállalna, hogy beszünteti a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamasz támogatását, és eltávolodna Irántól is.
A lap úgy tudja, hogy a két ország a Kineret-tó keleti partja mentén természetvédelmi területet hozna létre, amely a Golán lejtőire is kiterjedne. A területet szíriaiak és izraeliek is szabadon látogathatnák. Izrael ugyanakkor megtartaná a Jordán folyó és a Kineret-tó vízkészlete feletti ellenőrzést.
A határ két oldalán demilitarizált övezetet alakítanának ki, amelynek izraeli oldalról egy, szíriai oldalon négy kilométer szélesnek kellene lennie.