Két és fél éven át tartó titkos, nem hivatalos tárgyalássorozat eredményeképpen Szíria és Izrael megegyezésre jutott a békekötés feltételeiről. Erről három teljes oldalt betöltő tudósításban számolt be tegnap a Haaretz. Jeruzsálemi kormányforrások szerint sem Ehud Olmert kormányfő, sem elődje, Ariel Saron „nem tudott” a tárgyalásokról. Damaszkusz ugyancsak cáfolta az izraeli lap hírét.
Szilvan Salom volt izraeli külügyminiszter viszont megerősítette, hogy Alon Liel, a minisztérium volt magas rangú vezetője találkozott szír tárgyalópartnerekkel. A lap értesülése szerint a javasolt békeszerződés alapján Izrael fokozatosan kivonulna a Golán-fennsíkról az 1967. június 4. előtti vonalak mögé, de továbbra is ellenőrizné a Jordán folyó és a Kineret (Genezareti-tó) vizének felhasználását. A határövezet mindkét részén 1:4 arányú demilitarizált övezetet létesítenének, vagyis Szíria területén négyszer akkora lenne, mint Izrael területén. Szíria beszüntetné a Hezbollah és a Hamász támogatását. A lap szerint az első találkozókat 2004 nyarán rendezték, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök közvetítésével, az eddigi utolsó a júliusi libanoni háború idején zajlott.
Yehuda Lahav (Tel-Aviv)
Keretes cikkek
Olmertet vádolják