Közszereplők-e az egyházi vezetők – erre a kérdésre kell válaszolnia a bíróságnak abban a polgári perben, amely kedden folytatódott a Fővárosi Bíróságon. Pataki Árpád bíró a tárgyalás végén a bizonyítási eljárást berekesztette, de döntését csak január 25-én hirdeti ki. Ha az ítéletben megfogalmazott válasz igen lesz, akkor az Állambiztonsági Történeti Levéltárnak ki kell adnia hat egyházi vezető aktáját, amelyekből fény derülhet esetleges ügynök múltjukra is.
A 2006 március 7-én kezdődött pert Kozák Dániel, az origo internetes hírportál újságírója kezdeményezte, mert amikor meg akarta ismerni a négy nagy történelmi egyház több prominens vezetőjének aktáit. Közülük egyedül Bölcskei Gusztáv református püspök ismerte el hogy ő közszereplő, márpedig ez a feltétele az adatok hozzáférhetőségének. A bírósági ügy alperesei, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, Frenkl Róbert, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott országos felügyelője, Szebik Imre, az Evangélikus Egyház nyugalmazott elnök- püspöke, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia volt elnöke, Seregély István, alelnöke, Bosák Nándor és titkára, Veres András vitatják közszereplő voltukat. A keddi tárgyaláson Kozák Dániel azzal érvelt, hogy a közéleti viták során gyakran egybemosódnak az erkölcsi és a politikai kérdések, így az egyházi vezetők akkor is a politikai közvélemény formálói, amikor erkölcsi, társadalometikai kérdésekben foglalnak állást. Egri Oszkár, Zoltai Gusztáv jogi képviselője szerint viszont helytelen lenne a politikai véleményformálás fogalmát parttalanul alkalmazni. A katolikus püspökök jogi képviselője, Bodorovich Jenő azzal érvelt, hogy a közvélemény formálása nem azonos a politikai közvélemény „feladatszerű” alakításával, márpedig a törvény szerint ez az egyik feltétele annak, hogy valakit közszereplőnek minősítsenek. (FH)