Forrás: hirszerzo.hu

2007. január 16. 12:10

Nem hivatalos, titkos tárgyalásokat folytatott Izrael és Szíria az utóbbi két évben Európában, és egyetértésre jutottak egy esetleges békemegállapodásról – írta keddi számában a Haáretz című izraeli újság.

A lap információ szerint a tárgyalások Ariel Saron kormányának magas rangú tisztségviselőinek tudtával zajlottak, akiket folyamatosan tájékozattak a találkozók eredményeiről. Az izraeli kormány szóvivője az AFP francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Ehud Olmert jelenlegi kormányfő nem tudott sem a titkos tárgyalásokról, sem azok eredményeiről. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik európai ország közvetített a tárgyalások alatt.

A Haáretz úgy tudja, hogy a tárgyalások akkor szakadtak meg, amikor Damaszkusz azt követelte, hogy hivatalos körülmények között folytatódjanak a megbeszélések. Ezt Tel-Aviv visszautasította. Szíria szeretett volna javítani kapcsolatán az Egyesült Államokkal is, leginkább az országot sújtó gazdasági embargó feloldása érdekében.

A megbeszélések alatt a két fél több kérdésben is megegyezésre jutott. A terv szerint Izrael visszavonulna a Golán-fennsíkról, ahol egy ütközőzónát és demilitarizált övezetet hoznának létre, de Tel-Aviv ellenőrizné az ott található vízkészletet. Damaszkusz vállalná, hogy befejezi a Hezbollah és a Hamász támogatását, valamint elhatárolódna Irántól, és segítene az iraki helyzet békés megoldásában. (FH/Haáretz)

Comments are closed.