Forrás: Népszava

Ha valaki nem tudná, a Dob utcának is van folklórja. Ungár Richárd­ ugyan ügyvéd, a hitközség jogásza, de kitűnő elbeszélő is, akinek ez az Új mesék a Dob utcából már nem az első könyve. Nem általában foglalkozik az egykori zsidónegyed történeteivel, hanem kifejezetten az ortodox – soha nem a szép, nagy Dohány utcai, hanem kizárólag a Kazniczy utcai templomba járó – családok gyermekeivel. Főleg az 1930-as években keletkezett helyi legendák, mondjuk inkább a kisebb-nagyobb elhíresült esetek szerepelnek ebben a kéttucatnyi történetben, legfeljebb a gyakran poén nélküli befejezések nyúlnak át a mába. Elbeszélői humora a jeles zsidó regényírók szerény tanítványának mutatja, az egyébként igen kíméletes szerzőt, aki szinte csak olyanokkal foglalkozik, akik túlélték a második világháborút. Azok pedig a Dob utcai gettóban sem lehettek túl sokan.

– bel –

Comments are closed.