Akár tetszik, akár nem, az Árpád-sávos zászlók ismét bevonultak a magyar történelembe. Nem a történelmi helyükön, hanem új történelmi szerepben, akárki akárhogy tagadja is. Pedig ennek a zászlónak mindenképpen múzeumokban és történelemkönyvekben (meg persze a legkülönbözőbb címerekben) volna a helye. Akkor is, ha az Árpád-házi királyok egy részének – mert Szent Istvánnak még vörös zászlója volt – zászlajára gondolunk, meg akkor is, ha a nyilasok által használtra. És mégis kitört a történelmi karanténból, hogy kihívón megmutassa: van mögötte valamilyen erő, valamilyen szellem, valamilyen törekvés, amely igenis kifejezhető a piros-fehér csíkok sorozatával. De vajon miért robbanhatott be a politikai színpad közepébe ez a zászló, azok után, hogy Szálasi nyilasai szennyezték be, és mi az, ami hatvan évvel később valójában a jelkép mögött van? Mi az, illetve kik azok?
Mindenekelőtt természetesen olyanokról van szó, akik a rendszerváltás után egyre bátrabban és nyíltabban próbálták meg rehabilitálni nemcsak a horthysta, hanem a Horthytól jobbra álló szélsőséges és rasszista magyar nacionalizmust is. Új hungaristák, a nemzetközi újfasizmussal szimpatizáló, azzal kapcsolatot tartó csoportok, amelyek azonban egyre több megmozduláson szorosan összekapcsolódtak nagyobb szervezetekkel, sőt párttal is, és közben szellemi támogatást kaptak a jobboldali sajtó jó néhány vezéralakjától. Így válhattak az egyik, Orbán Viktor által is előfizetésre ajánlott hetilapban Európa hőseivé azok a nyilasok, akik a német nácikkal a Várat védték a szovjet csapatokkal szemben, és így kerülhettek be oldalágon a mai, polgárinak nevezett jobboldal tiszteletben tartott elődei közé a már korábban megkülönböztetett tisztelettel kezelt Tisza vagy Bethlen (aki közben forog a sírjában) mellé, de legalábbis mögé. A korábbi elszigeteltség és megvetettség megszűnt, az Árpád-sávos magyar szélsőjobb egyszer csak nyíltan megjelenhetett a szalonképes polgári körökben, majd magában a „polgári” pártban is. Ebből (mármint a zászlóvivők számának gyors terjedéséből) persze az is következik, hogy az őszi tüntetéseken talán már olyanok is lengették az Árpád-sávos zászlót, akiknek nem volt még megközelítő fogalmuk sem arról, hogy mit is jelentett ez a jelkép a magyar közelmúltban, hanem egyszerűen csak a többieknél még magyarabbnak akarták mutatni magukat. Ez azonban egyáltalán nem csökkenti azok felelősségét, akik nagyon jól tudják, mi az Árpád-sávos zászló üzenete a mai Magyarországon, de úgy tesznek, mintha az nem jelentene semmit.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy nem is rosszra, hanem egyenesen a legrosszabbra gondolok, nem árt határozottan kimondani, hogy a legnagyobb magyar jobboldali párt, a Fidesz nem nyilas, nem fasiszta, nem náci párt, sőt feltételezem, hogy egyetlen tagja sem szimpatizál ezekkel az eszmékkel. De ha a párt vezetői nem vigyáznak, összenő, ami nem tartozik össze. Márpedig nem vigyáznak. Éppen ellenkezőleg, előre megfontolt szándékkal össze akarják mosni a magyar jobboldal minden hagyományát, hogy ne lehessen megkülönböztetni, mi a követendő és mi a vállalhatatlan. Az Árpád-sávos zászló használatát például azzal mentegetik, hogy ez nem más, mint hagyományőrzés, az Árpád-házi királyok tisztelete, amit nem tehet semmissé az, hogy a nyilasok (ráadásul nyilaskereszttel) kisajátították maguknak a régi magyar szimbólumot. Csakhogy nem lehet úgy tenni, mintha nem tudnánk, mit követtek el és mit képviseltek a nyilasok, miközben az Árpád-háziak tisztelete a mai magyar közéletben és politikában az égvilágon nem jelent semmit. A nyilasok közvetett elfogadásának viszont nagyon is könnyen értelmezhető jelentése van, hiszen a szélsőséges nacionalizmusnak és rasszizmusnak ma is akad nem kevés követője Európában, de Magyarországon is. De még ha elvonatkoztatunk is Szálasitól, és kizárólag az Árpád-házra koncentrálunk, akkor is baljós lenne az (egyébként persze nem létező) üzenet, hiszen egy, a mainál jóval nagyobb valamikori Magyarország zászlaját lengetni ebben a leszűkített kontextusban is csak egyvalamit jelenthet itthon és külföldön: azt, hogy nem európai együttműködésre, hanem vélt vagy tényleges történelmi igazságtalanságok és sérelmek felhánytorgatására törekszünk. Az pedig súlyos, akár véres konfliktusokkal, és garantált vereséggel végződne. Nyilván tisztában van ezzel a Fidesz vezetése, ezért aztán nem is vállalja nyíltan az „Igazságot Magyarországnak” Kossuth téren is elővezetett programját, mégis egyetlen szóval sem kifogásolja sem ezt a követelést, sem a hozzá kapcsolódó szimbólumok használatát. Mert azt feltételezi, hogy a magyar jobboldali hagyományban csakis a trianonozó, és gyakran szélsőnacionalizmusba átcsapó üzeneteknek van igazi, megfogható, hasznosítható érzelmi mondanivalójuk. Ezt becsatolni, becsatornázni egy „polgári” pártba, úgy, hogy magára a pártra ne lehessen ráfogni, hogy a trianoni békediktátum megváltoztatását akarja, vagy úgy, hogy ne lehessen magyar fensőbbségtudattal megvádolni, olyan trükkös hadművelet, amelyet Orbán Viktor már egy évtizede kitartóan folytat.
Csak az a baj, hogy ez a politikai hadművelet mára egyre fenyegetőbb valódi hadműveletté válik. Éppen azért, mert kezd összenőni, ami nem tartozik össze, és ebből következően a Fidesz köreibe bevont szélsőségesek a maguk radikalizmusával és akcióival magukkal rántják és rángatják a pártot is. Orbán Viktorral az élen, aki nélkül természetesen ez a műsor nem jöhetett volna létre. Ő az, aki személyes vonzerejével képes tömegeket utcára vinni és mozgatni, mint ahogy egyedül ő lenne képes arra is, hogy nemet mondjon az Árpád-sávosok megjelenésére is. Ő az, aki a magyarigazolvány bevezetésével, majd a kettős népszavazással és a Trianonban széttört tükör összeillesztésének ígéretével azt a képzetet keltette híveiben, mintha Trianon megváltoztatható lenne, miközben ő lenne az egyetlen, akinek a Fidesz-hívek többsége elhinné azt is, hogy nem, ez már lehetetlen. És ő az, aki autójára kiragasztva a Nagy-Magyarország matricát, azt sugallja az Árpád-sávosoknak is, hogy ha szavakban nem is, de szívében velük van, ugyanúgy érez és gondolkodik, holott ő lehetne az egyetlen, aki kimondhatná, hogy ezzel az illúzióval és a hozzá kapcsolódó történelmi gyalázatokkal örökre le kell számolni.
A zászló, ha lengetik, harci jelkép, alatta kell gyülekezni és harcba indulni. De milyen harc lesz az, amelyre az Árpád-sávos zászló alatt gyülekeznek az utcákon? Milyen harc, amelyet a történelmi vagy Nagy-Magyarország autómatricák alatt folytatnak? Ne tudjuk meg.
Bolgár György
