A 62 éve kivégzett Szenes Hannáról, e kiváló magyar zsidóról, szocialista-cionista chalucról (úttörőről), brit ejtőernyősről, izraeli költőről és népi hősről igen keveset tud a magyar lakosság és a közvélemény.
Szenes HannaSzerencsés adottságok és nem annyira szerencsés történelmi körülmények teremtették meg annak a lehetőségét, hogy ezek a fogalmak, tulajdonságok, állapotok benne leljenek otthonra. Szenes Hanna életének sok részlete látszatra máig is rejtély a számunkra, ám jól mintázza azt a radikális változást, mely tízezrek tudatában játszódott le Közép-Európában. Első pillantásra nem is világos, mi késztette ezt az asszimiláns, a budapesti életben sikeres zsidó család fiatal lányát arra, hogy kivándoroljon Palesztinába. Pusztán az első zsidótörvénnyel magyarázni a váltást túl felületes lenne, hiszen a többség mégsem ezt az utat választotta, ráadásul az akkori tudásunkat figyelembe véve, a Palesztinába történő utazásnak és ottlétnek is megvolt a maga rizikója. S Hannában (vagy Anikóban) is nem egymást megszüntető, hanem inkább párhuzamosan létező, majd egymást váltó identitásról beszélhetünk.
Naplójában, amely egy szolid, zsidó vallású, magyar lány bejegyzéseivel kezdődik, 1938. október 16-án azt írta, hogy „csak mi nem kaptuk vissza területeinket”, ám 27-én már arról ír, hogy cionista lett. Azonosságában immár a zsidóság nem csak vallási, de nemzeti jelentőséget kapott. 1938.november 12-én, a kettősség jegyében azt vetette papírra, hogy „a Felvidék egy részét visszakaptuk. … De meg kell állapítanom azt, hogy nekem lelkileg ennél is többet jelent az az út, amit a cionizmus útján teszek.” Valószínűleg erről van szó, Erec Jiszraelről, az új zsidó élet hatalmas vonzásáról, egy hatalmas tehertől való megszabadulásról, amit az akkori európai, és benne a zsidóság alávetett helyzetének, a zsidó autonómia hiányának nevezhetünk, és ami felülmúlta azt a magyar nemzeti kötődést, mely a trianoni területek iránti vágyakozásban testesült meg és amin ő is nevelkedett a Horthy-korszakban.
De Szenes Hanna Palesztinában is az maradt, ami volt, érzékeny megfigyelő. Bár számtalanszor leírta, hogy mennyire tetszik neki a gyakorlati cionizmus, ám Naplójában az ereci viszonyokról is kendőzetlenül ír: „borzalmas, ami szembetűnik az országban: romboló pártoskodás és szervezettség hiánya egyaránt. Nagy elkeseredettség és reménytelenség. Minden ember a másikat vádolja, minden ember önmagát ártatlannak érzi és gyűlöli a másikat.” (Nesz-Cijona, 1941.szeptember 22.) Azaz, bár magánleveleiben kerülte a kritikát, nem maradt teljesen vak azokkal a rossz jelenségekkel szemben sem, melyet választott, új hazájában tapasztalt. Mégis maradt, mert „a cionizmus, a szocializmus ösztönös volt nálam, mielőtt még tudatos lett volna.” (Haifa, 1943.szeptember 19.) Sőt: „Itt az ember sokkal ritkábban, kevesebbet beszél cionizmusról, és sokkal inkább él annak megfelelően…” (Nahalal, 1939 október) – fogalmaz ismét.
S aztán, egy életre-halálra történő nagy fogadás keretében – kapcsolódóan ahhoz, milyen híreket hallott Magyarországról – kiképzésre jelentkezik a brit hadseregbe, s egy különleges kötelék egyik tagját alkotva képzik ki. Magyar társai sem voltak kis emberek, Joel Nussbacher es Peretz Goldstein. 1944 januárjában Kairóba kerül, aztán ledobják az olaszországi Bariban a „Minnie” fedőnevű brit ügynököt (ez volt Szenes Hanna kódneve). Március 13-án már Jugoszláviában ér földet, majd június 9-én, Reuben Dafnival együtt átlépte a magyar határt, ahol rögtön elfogják. A történet innen jól ismert, több börtön után, a Gestapo fogságát is megjárva, november 7-én végzik ki a Margit-körúti fegyházban.
Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mivégre volt ez a halál, nehéz jó választ adnunk. Katonailag-politikailag Szenes Hanna akciója teljesen értelmetlen volt. Sem neki, sem Budapestre érkezett társainak nem sikerült bármi pluszt hozzátenni az egyébként sem túl erős magyar, és benne a cionista ellenállási mozgalom munkájához. Vesztüket csak akkor tudták volna elkerülni, ha valahogy integrálódni tudtak volna az ellenállási mozgalomba. Ám ez azért nem történhetett meg, mert alig volt ellenállás, ráadásul igen ellenséges környezetben kellett volna tevékenykedniük. Kémek, árulók, kollaboránsok övezték az ejtőernyősök útját.
A háború után azonban, a hősökre áhító világban, Szenes Hanna kultusza kezdett megteremtődni, 1945. november 7-én, halálának első évfordulójára a cionista ifjúsági mozgalmak kezdeményezésére, emléktáblát lepleztek le a budapesti Hősök Emléktemplomában, november 11.-én pedig a cionista szövetség szervezett emlékülést a meggyilkolt ejtőernyősnő tiszteletére. Úgy tűnt, hogy az embriófélben lévő magyar demokrácia befogadja a cionista Szenes Hannát. De a folytatásra a rendszerváltásig várni kellett, hiszen a kommunista hatalomátvétel után alakja – mivel egy személyben volt cionista és brit tiszt – kiszorult abból a magyar ellenállási panteonból, ami kizárólag a moszkovita kommunisták szenvedéseit volt hajlandó befogadni. A zsidó államban azonban ápolták az emlékét, olyanként emlékeztek rá, aki életével és halálával is szimbolizálta a fiatal állam hősiességét és harcát az ellenséges környezettel szemben. Ráadásul költeményei az izraeli folklór részei lettek, mindmáig gyakran éneklik tévékben és rádiókban.
Rendszerváltás utáni megemlékezésNagy kérdés azonban az, hogy Magyarországon – bár hivatalosan megtörtént – de miért nem következett be Szenes Hanna életének (és halálának) tartalmi recepciója, emlékét miért nem ápolják szélesebb körök. Az okok – bármily meglepő – de hasonlatosak ahhoz, ami a kommunista időszakban történt. Mivel a második világháború során Magyarország a vesztesek közé lavírozta magát, a magyar közvélemény nagyon nehezen fogad be olyan hősöket, akik ennek a vesztességnek nem csak az okaira utalnak rá, de maguk is alanyai, holtukban is tanúi a vesztességet lehetővé tevő rossz szövetségnek, és az ebből következő politikának.
Ráadásul a második világháború alatti ellenállási mozgalom tevékenységét a lakosság az ország háborús vereségéhez és az utána következő újabb diktatúrához, a pártállami évtizedekhez kötötte, így az ellenállók emlékét sok furcsaság veszi körül: hivatalos tisztelet, ugyanakkor alacsony népi azonosulás övezi alakjukat.
Ezért részletesebb magyarázattal kell szolgálnunk, hogy a szélesebb nyilvánosság számára világossá tegyük Szenes Hanna mártíriumának valódi értelmét. Meg kell mutatnunk, hogy alakja arra példa, hogyan győzhet a fény a sötétség, a szabadság a zsarnokság, a gyengeség az erő felett. S a természeti jog a formális jogok, az akkori magyar jogrendszer felett, mely maga sem volt más, mint a jogtalanság rendszerének jogi álcája. Ezt kell megértetnünk a felnövekvő generációkkal, ha sikert akarunk elérni.
Novák Attila
A beszéd elhangzott, 2006. november 7-én, a budapesti Szenes Hanna parkban tartott, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyüjtemény Közalapítvány által szervezett emlékünnepségen.
