Borókai Gábor, borokai.gabor@hetivalasz.hu
A szocializmus békessége – Áll a bál Kisbarnaki Farkas Ferenc teljes rehabilitációja miatt. Szekeres Imre miniszter ennyit még nem mentegetőzött, mint mióta – a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságának jóváhagyásával – visszaadták a rangját Szálasi vezérezredesének. A tábornokot 1950-ben, távollétében ítélték rangvesztésre és életfogytiglani börtönre, amely döntést a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1998-ban megsemmisített. A rendfokozat posztumusz helyreállításához a HM-re is múlhatatlan szükség volt, s a jogi procedúra idén ősszel ért véget.
A Holokauszt Emlékmúzeum történésze szerint Kisbarnakinak vitatható szerepe volt a Szálasi-rémuralom idején, ezért elfogadhatatlan a joghátrányok alóli teljes mentesítése. Míg Szakály Sándor történész, a Rehabilitációs Bizottság tagja szerint a tábornok ártatlanságát kimondó legfelsőbb bírósági ítélet után más következtetésre nem juthattak.
Megértve a Szálasi nevével fémjelzett vészkorszak elszenvedőinek felháborodását, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a vezérezredesi rangfokozat visszaadása empátiahiányról árulkodó hiba volt. S a bírálók azon érvét is elfogadom, hogy az eljárás rossz üzenetet hordoz, s felesleges indulatokat szít.
Nem vagyok híve az értelmetlen gerjedelmeknek, s igazán kívánatosnak tartanám, hogy ebben az országban békésebb idők jöjjenek. Ehhez azonban a sérelmek, a fájdalmak kölcsönös elismerésére és megértésére lenne szükség. Ennek pedig nyomát is alig látni. (A holokauszt-emléknap 2001-es bevezetése határozottan ilyennek tűnt, cserébe azonban össztűz zúdult a kommunizmus bűneit feltáró, az elkövetőket és módszereiket leleplező Terror Háza Múzeumra.)
Azok, akik mélységesen felháborodtak, s társadalmi vitát kezdtek a közvélemény előtt szinte ismeretlen Kisbarnaki rehabilitációja miatt, magától értetődő természetességgel veszik tudomásul, hogy az ötvenes években családok ezreit megnyomorító, az ötvenhatos forradalom után százakat siralomházba és bitófára küldő, ezreket bebörtönző, tízezreket internáló politikai vezetőknek semmiféle joghátrányt nem kellett elszenvedniük. Így aztán vita sem lehet a rehabilitációjukon. Nemcsak a hajuk szála nem görbült, de néhány éve morális kifehérítésük is kezdetét vette – sokak felháborodására.
Mert talán nincs rossz üzenete annak, hogy a forradalom leverésében, a vezetők kivégzésében kulcsszerepet alakító Apró Antal villájába telepítették a köztársaság miniszterelnökének rezidenciáját? Nincs rossz üzenete annak, hogy az MSZP-hez közeli Politikatörténeti Alapítvány lapjában a Kádár és Nagy Imre (így együtt!) körül kialakult magot az egész század legjobb, legtisztességesebb kollektívájának nevezik? Nincs rossz üzenete annak, hogy a Kádárt dicsőítő könyv szerzője épp 1956 ötvenedik évfordulóján roadshow-zta végig a közszolgálati médiumokat? És talán nincs rossz üzenete annak, hogy a jövő elzálogosításáért felelőssé tehető Fekete Jánost és Marjai Józsefet a kormány állami kitüntetésre terjesztette fel?
Miféle társadalmi békére vágynak azok, akik Kisbarnaki rehabilitációját megfontolatlan, rossz üzenetként, ám Kádár és Apró örökségének vállalását bátor tettként élik meg? Mintha ilyen békessége már lett volna ennek az országnak. Ezt hívták szocializmusnak, ahol a nyugalmat elhallgattatással, a szájak betapasztásával érték el. Ez volt a nyelés és kussolás békessége, ahol a hatalom bármit megtehetett, semminek sem volt következménye.
Demokráciában ez a békesség akkor sem állítható elő, ha a rendőrség brutális erődemonstrációkba fog. S akkor sem, ha ezért főrendőrök extrabizalmat és címeket kapnak. Demokráciában ez az út járhatatlan, ezért rövid. Büszke masírozás helyett újat kellene választani. Közösen járhatót.
Amíg a választás lehetőség.
Gyűlöletesszencia – Akkor miért kommunistázol? – támad Farkasházy Áldozat Tivadar a szerinte mindent készen kapó, Audival vágtázó Orbán Viktorra, miután kérdésgörgetegével Koós Jánosból, Karel Gottból, Buksi heverőből, Trabant ventilátorból, s többtucatnyi hétköznapi életérzésből valóságos szocialista nosztalgiatornyot épít alája, hogy onnan a mélybe taszítsa: Csak nem azért, mert apád az volt? A Hócipő főszerkesztőjének férje nem elégszik meg az eredménnyel, folytatja: Húsz évvel túlélsz! Európában fogsz lakni, ott nem dolgozol, ahol csak akarsz! Te fogod a ceruzámat? Tudod, mit fogjál? Hernyót!
Farkasházy így rántja Dugovics Tituszként az alpáriság mocsarába Orbánt. S a mutatvány inkább figyelemre méltó, mintsem bírálandó, merthogy az írásmű 2000-ben a szárszói találkozón hangzik el. Akkor, amikor az ország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják. S a felszólamlás – tetszés szerint – a hatalommal szembeni bátor kiállásként is értékelhető.
Csakhogy a szerző – aktualitást érezvén – a Hócipő legutóbbi számában újra megjelentette a szöveget. Majd rögvest utána a 168 Óra is helyet szorított Farkasházy hat évvel ezelőtti dolgozatának.
Szóról szóra ugyanannak.
Miután a szocialista-szabad demokrata koalíció az országot olyan mély morális, politikai és gazdasági válságba süllyesztette, ahonnan évekig kell kikászálódnunk.
Farkasházynak és a 168 Órának mégis ugyanaz a mondandója 2006-ban, mint 2000-ben volt.
Figyelmeztetés ez mindannyiunknak. A bátorság könnyen tovaszáll vagy értelmezhetetlenné válik, s helyén nem marad más, mint a megkérgesedett gyűlölet.
