Forrás: Mazsihisz

Dr. Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének a Holokauszt Emlékközpontban elmondott beszéde a Zsidó Ügyvédek és Bírók Nemzetközi Szövetsége budapesti konferenciájának megnyitóján.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák!

„Emlékezzünk Budapestre” mondja a konferencia címe. Igen Önök olyan országba, olyan városba érkeztek, ahol valóban van mire emlékezni. Emlékezni az itt élt közel egymillió zsidó emberre, az itt élt zsidó jogászokra, ügyvédekre.

Önök olyan városba érkeztek, ahol a soah előtt 1920-ban az ügyvéd szó egyben zsidó ügyvédet is jelentett, az ügyvédek majd háromnegyede zsidó volt, az országban több mint fele.

Ez nem kis eredmény, ha tudjuk, hogy a 1861-ben az akkori Legfelsőbb Bíróság még nem engedte, hogy zsidók ügyvédi vizsgát tegyenek és az első zsidó ügyvédek csak külön császári engedéllyel nyithattak Pesten irodát 1861 végén, Goldstein Simonnak és Schönberger Árminnak hívták őket. Még évtizedekig kellett várni, hogy ügyészek és bírók is lehessenek zsidók, mégis 1920-ban már 3,8 % közülük is zsidó volt.

Olyan városba érkeztek, ahol 1920-tól megfosztották a zsidó jogászokat foglakozásuktól, munkaszolgálatra hurcolták őket, ahol többségüket elérte a biztos halál, akik megmaradtak azokra a koncentrációs tábor, a gázkamra várt.

Kevesen élték túl a soaht és kezdhettek új életet.

Az új világban is érezhették az antiszemitizmust, bár akkor már anticionizmusnak hívták, és az sem vigasztalta őket, hogy a zsidók elleni támadások vezetői maguk is zsidók voltak, nagyobbrészt korábbi kollégáik.

Olyan országba érkeztek, ahol évtizedekig szóba sem kerülhetett a zsidó kárpótlás, majd a kommunizmus összeomlása utáni első kormány megpróbálta kizárni a zsidókat a kárpótlásból és négyszer kellett az Alkotmánybírósághoz fordulnom mire az egyenlő bánásmód érvényesült. Ezzel együtt is a magyar törvények példát mutattak az egész művelt világnak, mert nemcsak az anyagi károkért, hanem a meggyilkoltakért életért is adtak kárpótlást a rokonoknak.

Megkezdték a közösségi kárpótlást is, de még messze nem fejezték be. A magyar kormány még csak az első lépeseket tette meg a Párizsi békeszerződés végrehajtásra, és még mindig elzárkózik az örökös nélkül maradt vagyonok átadásától a zsidó közösség részére. Ahol a múzeumok gyűjteményének egyrésze még mindig a zsidótörvények alapján elkobzott képekből, szobrokból tevődik össze.

Olyan országba érkeztek, ahol a százezer fős zsidóság – legtöbbjük Budapesten- nyugodtan él és megpróbálja újjáépíteni közösségi életét. Több mint negyven zsinagóga működik az országban, óvodákat, iskolákat egyetemet tartunk fenn, öreg otthonainkban, kórházunkban gondozzuk a holocaust túlélőit, a szociálisan rászorultakat.

Olyan országba érkeztek, ahol a szólásszabadságot többféle módon korlátozzák, de a zsidók ellen korlátlanul használhatja bárki, a zsidók elleni szóbeli támadásokat sem a büntető, – sem a polgári bíróságok nem szankcionálják.

Van miről beszélniük, eszmét cserélniük.

Remélem lesz idejük megismerkedniük ezzel a csodálatos várossal, amelyhez a világon csak Párizs mérhető, és ami nem lenne ilyen gyönyörű, ha nem együtt építették volna katolikusok, evangélikusok és zsidók, magyarok, szlovákok, németek, akiket összekötött a város szeretete.

Magyarországnak és a magyarországi zsidóságnak nem csak múltja van, hanem ragyogó jövő vár rá, és mindannyiunk érdeke, hogy ez így is legyen. Hiszek abban, hogy ez a tanácskozás is elősegíti ennek a jövőnek a mielőbbi megvalósítását.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Mazsihisz news