Míg Orbán Viktor Fidesz-elnök, a magyar jobboldal legfőbb vezetője olyan nyilatkozatot tett, mely szerint Közép-Európát igazából nem a szélsőjobb, hanem a „kommunista hatalomgyakorlás módszereinek újjászületése” fenyegeti, addig az ugyancsak az Európai Néppárthoz tartozó Angela Merkel német kancellár hathatósabb fellépést követelt az erősödő németországi szélsőjobboldal ellen.
Orbán Viktor múlt csütörtökön Brüsszelben megismételte azt a két héttel korábban Strasbourg-ban tett felszólítását, amely szerint az Európai Uniónak nem kellene támogatnia hazug és a kommunizmus örökségét továbbvivő kormányokat. A strasbourgi kijelentés kapcsán hazánkban vita bontakozott ki: vajon úgy kell-e érteni ezt, hogy az EU szüntesse be Magyarország pénzügyi támogatását. Orbán ezt az értelmezést cáfolta, ám a kormánytáboron belül ennek ellenére is akadt olyan vélemény, amely szerint az ellenzéki vezető kijelentése hazaárulással ér fel.
A brüsszeli konferencián, melyet a CDU-hoz közelálló Konrad Adenauer Alapítvány és az Európai Parlament magyar néppárti delegációja közösen rendezett, Orbán ezen felül egyfajta veszélyességi rangsort is felállított. Közép-Európában – mondta – nem a szélsőjobboldal újjászületése az igazi veszély – ez a politikai erő ugyanis nem igazán befolyásos -, hanem a szélsőbal. A Fidesz-vezető szerint ennek hagyományai „megfertőzték a társadalmat”.
Orbán e kijelentése alapvetően ellentmond saját, ugyanezen témában elfoglalt alapállásának. Mert bár az MSZP-t gyakran minősíti az MSZMP örökösének, vádolja az elődpárt diktatórikus törekvéseinek továbbvitelével, bírálatainak tartalma éppen ellenkező irányú: az MSZP-SZDSZ kormány tevékenységében leginkább annak piacpárti, „kapitalista” elemeit „pécézi ki”, ő maga viszont egyfajta „antikapitalista”, „gondoskodó” politikus képében lép fel. Különösen tetten érhető volt ez a Fidesz ígéretet ígéretre halmozó tavaszi választási kampányában. Szociológusok szerint egyébként igaz, hogy az államszocialista ideológia megfertőzte a magyar társadalmat – még ma is túl sokan várnak mindent a gondoskodó államtól -, ám a jelek szerint a fertőzés legfőbb továbbvivője jelenleg éppen a Fidesz.
Orbán az általa veszélyesnek minősített szélsőbalt gyakorlatilag azonosítja az MSZP-vel, ami saját kritikai alapállása alapján is képtelenség. Szélsőbaloldalinak néhány töredékpárt minősíthető – mint például Thürmer Gyula Magyar Kommunista Munkáspártja -, de hogy ezek veszélyesek lennének a magyar vagy a többi közép-európai társadalmakra, azt senki sem gondolhatja. Ha körülnézünk a térségben, azt vizsgálva, mely pártok okozzák a legtöbb galibát, szinte kivétel nélkül szélsőjobboldali szervezeteket találunk: a Lengyel Családok Ligáját, a Szlovák Nemzeti Pártot vagy a Nagy Románia Pártot. S az a néhány ezer ember is, aki az elmúlt hetekben a Kossuth téren a Gyurcsány-kormány nadrágszíjmeghúzó intézkedései ellen tüntetett, ezt nem vörös zászlók alatt tette. Éppen ellenkezőleg: a téren csaknem annyi árpádsávos lobogót lehetett látni, mint nemzetiszínűt.
Merőben másként látja a helyzetet Orbán elvbarátja, Angela Merkel. A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnök asszonya, kancellár a német rendőrszakszervezet berlini kongresszusán felszólalva az eddiginél erőteljesebb fellépést szorgalmazott a szélsőjobb ellen. Természetesen hasonló értelemben szólalt fel ugyanazon a kongresszuson Kurt Beck, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke is.
Mindezt annak ellenére, hogy Németországban a szélsőbaloldal lényegesen erősebb, mint Magyarországon, és nem is tekinthető teljesen veszélytelennek. Hiszen a berlini Szövetségi Gyűlésben frakcióval képviselteti magát egy olyan párt, amely nem megy a szomszédba némi baloldali populista demagógiáért, és amelyben kifejezetten kommunista szárny is működik. A józan német politikai erők azonban – és ebbe a kategóriába valamennyi parlamenti párt beletartozik – megértették: az igazi veszély a szélsőjobb irányából fenyeget. E felismerés nem is igényelt különösebb éleslátást – elég, ha csak a kommunista világrendszer bukására, a Szovjetunió eltűnésére és a szélsőjobbal szerzett német történelmi tapasztalatokra gondolunk.
És a megértést nemcsak történelmi, hanem jelenkori politikai tapasztalatok is segítették. Egyre gyakoribbak ugyanis a szélsőjobboldaliak által külföldiek vagy német demokraták ellen elkövetett erőszakcselekmények, neonáci incidensek. November 9-én, a „Kristályéjszakának” nevezett hitlerista pogrom évfordulóján például ismert szélsőjobboldali suhancok letépték a koszorúkat arról az emlékkőről, amelyet a nácik alatt lerombolt odera-frankfurti zsinagóga helyén állítottak fel. A megemlékezés napján elhelyezett mécseseket ugyancsak szétdobálták, a megfékezésükre érkező rendőröket pedig náci karlendítéssel és „Sieg Heil!” kiáltásokkal fogadták.
Ugyanaznap Münchenben, ahol fölavatták Európa legnagyobb, újjáépített zsinagógáját, nem voltak ilyen incidensek – részben, mert a nyugatnémet szélsőjobb a keletinél kevésbé hajlamos az utcai erőszakra, főként azonban a hathatós biztonsági intézkedések miatt. Jó oka volt ezeknek: már korábban kiderült ugyanis, hogy szélsőjobboldaliak merényletet akartak elkövetni az avatóünnepség résztvevői ellen. Az összeesküvőket leleplezték és már el is ítélték.
A nyugodtan neonácinak nevezhető Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) legutóbb két keletnémet tartomány parlamentjébe is bejutott és pozíciókat szerzett néhány berlini kerületben is. E siker hullámain a párt hét végi kongresszusán megerősítették tisztségében Udo Voigt pártelnököt, aki beszédében a szélsőjobboldal sorainak erősítésére szólította fel elvbarátait. Hogy az ilyen felszólítások nem pusztába kiáltott szót jelentenek, azt egy, a múlt héten Berlinben közzétett tanulmány is megerősíti. Eszerint Németországban fokozódik az idegengyűlölet, a rasszizmus és az antiszemitizmus.
Merkel asszony ezt a veszélyt nem tagadta vagy kicsinyelte le. Inkább rámutatott legfőbb okára: a mostanság szerencsére csökkenő, de még mindig hatalmas arányú és a társadalomra nézve igen kártékony munkanélküliségre.
Kepecs Ferenc
