Forrás: MA

Lovas rendőrök szorították a tüntetőket a budapesti Erzsébet térről a Dohány utcáig hétfőn, nem sokkal 18 óra előtt – jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.

2006.10.23 18:47 MTI

A rendőrök az Astoria felé szorítják a tüntetőket

A rendőrök az Astoria felé szorítják a tüntetőket a Dohány utca és a Blaha Lujza tér felől – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Több helikopter köröz a belváros felett. A tüntetők a „rendőrállam, ÁVH, rohadékok” szavakat ordibálják.

Megpróbálnak visszatérni a Kossuth térre a tüntetők

Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője hétfő este bejelentette, hogy mindenképpen megpróbálnak visszatérni a tüntetők a Kossuth Lajos térre még az éjszaka folyamán. A tüntetők egyik vezéralakja a Magyarok Világszövetségének székházában nyilatkozott az MTI-nek, miközben az épület előtti utcába szorított tömeg folyamatosan követelte a miniszterelnök lemondását.

Ha több százezer ember csatlakozik hozzánk és nem megy haza, akkor egy olyan nyomás nehezedik a karhatalomra és rendőri vezetésre, amely ellen, azt gondolom, nem szabad és nem lehet fellépni” – hangsúlyozta Molnár Tamás hozzátéve, hogy a tüntetés nem rendőrségi, hanem politikai kérdés.

Az ügyvivő elmondta azt is, a rendőrség ígéretet tett a tüntetők képviselőinek, hogy hétfőn három óra után visszatérhetnek a Kossuth Lajos térre, azt követően, hogy a védett vezetők elhagyták a helyszínt az október 23-i ünnepségek után. Molnár Tamás bejelentette: kedden pártok feletti mozgalmat indítanak Gyurcsány Ferenc lemondását követelve. Terveik szerint a szervezetben neves értelmiségiek és jogászok vennének részt.

Újabb rendőri erőket vezényelnek a Dohány utca felé

Mintegy száz, láthatóan jól felszerelt rendőrt vezényeltek rohamsisakban, mellvérttel, váll- és lábvédőkkel a Dohány utcához – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A szinte teljesen könnygázban úszó Károly körútra, a Deák tér és az Astoria közötti részre újabb rendőrcsapatokat vezényeltek a tüntetők irányába.

A jól felszerelt alakulat megpróbálja a hátsó utcákból bekeríteni a Dohány utca környékén lévő demonstrálókat, akiket a Rumbach Sebestyén utca felől és a Károly körúton próbálnak bekeríteni. Továbbra is több vérző embert látni az utcákon, még mindig lövöldöznek könnygázgránátokat. Füttyszóval fogadták a Károly körúton tüntetők a Parlament épülete fölött látható ünnepi tűzijátékot hétfőn – jelentette az MTI tudósítója nem sokkal este fél hét előtt a helyszínről. A rendőrök válaszként ismét könnygázgránátokat lőttek a demonstrálókra.

Az Astoriánál több ezres tömeg várakozik

A Fidesz-KDNP nagygyűlést követően a tömeg egy része, mintegy 3-5 ezer ember a helyszínen maradt – jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója. A nagygyűlésen részt vevők közül többen a Kálvin tér, illetve az Erzsébet-híd felé elhagyták a teret, ám sokan a helyszínen maradtak, és azt skandálják: „ÁVH”, „Hazaárulók”, „Gyurcsány, takarodj!”. Időközben a Károly körútról már a Dob utca torkolatáig szorították ki a rendőrök a tüntetőket.

Többen megsérültek a Dohány utcánál

Többen megsérültek a budapesti Dohány utcánál – jelentette az MTI tudósítója hétfőn a helyszínről. Nem sokkal 18 óra után mentőautó érkezett a helyszínre, amely megkezdte a sérültek ellátását. A tüntetők általában fejsérülésekkel fordultak a mentőkhöz. A rendőrök ismét felszólították a demonstrálókat, hogy hagyják el a teret. A rendőri sorfal a Dob utcánál sorakozott fel.

Rongálás a zsinagógánál

Fél tucat futballszurkolóra emlékeztető huligán hétfőn este rövid ideig randalírozott a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt.

Hétfőn este az órák óta tartó tüntetők közül a lovas rendőrök által a Dohány utca felé terelt demonstrálók közül néhányan antiszemita rigmusokat kiabálva fenyegetőző hangon közeledett a zsinagógánál szolgálatot teljesítő rendőrök felé. Ávósoknak nevezték őket, és azzal fenyegetőztek, hogy „megölik őket”.

A tüntetők közül néhányan védelmükbe vették a rendőröket és csitítani próbálták társaikat. Azok közül ketten – arcukat sállal betakarva – letépték a zsinagóga kerítésénél lévő, novemberi koncertet reklámozó molinót, majd egy mellette lévő másikat is leszakítottak a kerítésről. Közben az MTI tudósítója felett egy sörös üveget hajítottak a zsinagóga bejáratához. A néhány perces incidens alatt a Fidesz rendezvényéről hazaigyekvők közül többen hangosan kérdőre vonták a fiatal rongálókat.

Lovas rendőrökkel szorították a tüntetőket a zsinagógához

A lovas rendőrök végigvágtattak a Károly körúton az Astoria felé, a demonstrálók a Dohány utcai zsinagóga előtti térre menekültek. A tüntetők közül többen megdobálták a zsinagóga épületét, néhányan feliratokat téptek le.

A rendőrök folyamatosan könnygázgránátokat lőnek ki. A helyszínen több sérültet, vérző embert látni. A templomot védő rendőrök szóváltásba keveredtek a tüntetőkkel, majd jobbnak látták visszahúzódni a zsinagóga rácsa mögé. A helyszín fölött folyamatosan rendőrségi helikopter köröz.

A Városháza park környékéről a szomszédos kis utcák felé menekülő tüntetők közül többen azt kiabálták:” Menjünk a Kossuth térre!” Az MTI tudósítóinak jelentése szerint a tüntetők tömege a Dohány utca és a Wesselényi utca sarkánál összeért a Fidesz-nagygyűlésen résztvevők tízezreivel. A tüntetők kordont emeltek a Károly körút teljes szélességében és összetörtek egy rendőrautót, betörték a szélvédőjét és kiszúrták a kerekeit.

Átvezényelték a rendőröket a Deák tér irányába

Átvezényelték a rendőröket az Astoriához közeli Dohány utcából a Deák tér irányába – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója hétfőn késő délután. A Fidesz elnökének beszéde alatt az Astoria és a Blaha Lujza tér közötti szakasz zsúfolásig megtelt.

A Vas utcai Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói Ascher Tamás rektor és osztályfőnök vezetésével vizsgafilmjükhöz egymást fotózzák a tömegben. Mint az MTI-nek elmondták, kitűnő lehetőség ez az alkotáshoz. A tömeg nyugalommal hallgatta a szónokokat, bár egyre többen érdeklődtek a Deák tér környéki események felől. A Fidesz megemlékezése a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. Ezt követően a tömeg csendben oszlani kezdett.

A tüntetők egy kiállított páncélautót toltak a Károly körútra – Csatatérré változott az Erzsébet tér egy része

(Bővebb cikk a témában)

Az 1956-os forradalomra emlékeztető járművek közül egy kiállított páncélautót toltak ki a tüntetők a budapesti Deák térről a Károly körútra hétfőn délután – jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.

Kuncze: A népszavazásnak nincs értelme, de látni kell a kérdéseket

(Bővebb cikk a témában)

Kuncze: „Orbán Viktor kívülről könnyen beszél és könnyen szítja a hangulatot, miközben egyébként a Fidesznek nincsenek programjai azoknak a problémáknak a megoldására, amelyekkel momentán Magyarországnak szembe kell néznie.”

Orbán: Meg kell adni az embereknek a lehetőséget, hogy szavazzanak arról, ami ma akaratuk ellenére történik

(Bővebb cikk a témában)

Ügydöntő népszavazásokat javasolt a reformok ügyében Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP október 23-i nagygyűlésén.

Csatatérré változott az Erzsébet tér egy része – Figyelmeztető lövések a Bajzsy-Zsilinszky út sarkán

(Bővebb cikk a témában)

Figyelmeztető adtak le a rendőrök a Bajzsy-Zsilinszky út sarkán. Könnygázt vetettek be a rendőrök a budapesti Alkotmány utcában, valamint a Nyugati téren a tüntetőkkel szemben – jelentették az MTI helyszínen lévő tudósítói.

Több ezer tüntető és több száz motoros gyűlt össze a Corvin köznél

(Bővebb cikk a témában)

Több ezer tüntető és több száz motoros gyűlt össze hétfőn kora délután a Corvin köznél – jelentették az MTI helyszínen lévő tudósítói. A mintegy ötezer főnyi tüntető a Szent István-bazilikától indult, miután ott gyűltek össze azok az emberek, akiket a rendőrök nem engedtek a hivatalos állami ünnepség idejére lezárt Kossuth Lajos térre.

Mintegy száz tüntető leállította a forgalmat a Szent István körúton

(Bővebb cikk a témában)

A főként fiatalokból álló csoport a Markó utcából vonult a Szent István körútra. Az Árpád-sávos és nemzetiszínű zászlók alatt vonulók a miniszterelnököt gyalázó jelszavakat kiabáltak.

Képek: Közbiztonságra veszélyes eszközöket talált a rendőrség a Kossuth téren

(Bővebb cikk a témában)

Vascsöveket, szúró- és vágószerszámokat, kalapácsokat, vasgolyókat, zoknikba csomagolt faszenet talált a rendőrség a Kossuth téri demonstráció helyszínén.

Felszámolta a rendőrség a Kossuth téri tüntetést – demonstrálók nem tartották be a megállapodást

(Bővebb cikk a témában)

Kiürítették hétfőn hajnalban a rendőrök a Kossuth Lajos teret, miután az ott demonstrálók nem tették lehetővé a lezárt terület biztonsági átvizsgálását.

Comments are closed.