Poroszkóp
Tíz percbe is beletelik, amíg sorra kerülök – a környékbeli építkezések illegálisai is a kisboltban kezdik a munkanapot. Ugyanazok az arcok, akikről a nyolcvanas években komoly szociofotókat készítettek, és akiknek minden, kreativitás híján lévő csitri hálás, aki fotósulikban keresi az önmegvalósulást gimi után, közgáz előtt. Hálás, mert ő is elkészítheti a százezredik ugyanolyan fekete-fehéret, a modellt szerencsére újratermelte a magyar társadalom. A menü nem változott, szilvát kértek akkor is, most is azt kérnek Attilától. Igaz, akkor még pálinka volt az üvegre írva, ma meg ízű szeszes ital. Visszautasíthatunk hát minden rossz ízű híresztelést, hogy a rendszerváltás után nem sikerült kitörni a hazugságspirálból. A felirat az üvegen aprócska győzelme az igazságnak, persze, de ínséges időkben úgy kell, mint egy falat kenyér. Vagy mint munkásnak az üveg tartalma. Hatan állnak előttem ampullára várva, van hát időm, kedvemre körbefürkészhetem a kisboltot. Magam sem hiszem, hogy ez túlságosan izgalmas időtöltés, amíg meg nem akad a szemem a konzervespolcon. A többitől jól elkülönítve, központi helyen három méretes konzerv áll egymásra pakolva. A legfelső paradicsom, szép piros csomagolásban. A középső valamilyen tudjákmilyengazdaságos, egyszerű fehér címkével, e kettőt pedig egy zöldborsókonzerv tartja. „Ne mondd, hogy véletlen!” – támadok Attilára, amint végre sorra kerülök.
„Nem is!” – veti oda, aztán elmagyarázza: zászlót akart kitenni, de azt veszélyesnek ítélte. Az üzletre nézve. „Gondolj bele, mennyi droid van. Egymillió most is Gyurcsányra szavazott, a történtek után. Ezek rögtön mocskos fideszesezni kezdenek, nem vásárolnak itt többet, ha meglátnak egy magyar zászlót. Fodor Gábor is mit zagyvált a parlamentben? Hogy tüntetésen ne legyen magyar zászló, mert az kisajátítás. Remek. Akkor miért nem volt ilyen nagy a szája, amikor az áprilisi MSZP-nagygyűlésen, az Andrássy úton lobogott sok ezer trikolór?” – kérdez költőit. Az is fáj Attilának, hogy fasisztának titulálják az árpádsávos lobogót (igaz, ezt nem rakta ki konzervekből). „Volt benne nyilaskereszt, nem tagadhatod” – heccelem, mire kifakad: akkor aztán tényleg tiltsuk be a piros-fehér-zöldet is. Ott volt a közepén a Rákosi-címer, azért lyukadt ki ötvenhatban, ugyebár. E szerint akkor a nemzeti zászló az ávót, a kivégzéseket, a padlássöprést jelképezi? Minthogy választ Attila láthatóan nem vár, inkább azt tudakolom tőle, nincs-e mégis igaza Fodornak, hiszen láthatóan ő maga is azért pakolta ki a konzerv-trikolórt, mert Gyurcsány-ellenes jelentést tulajdonít neki, tehát pártpolitizál vele. „Fenét!” – vág vissza Attila. „Gyurcsány nem pártpolitikai, hanem erkölcsi kérdés. A három szín nekem azt jelenti, amilyennek az országnak lennie kellene, és amilyen ma nem” – mondja. „Ahol Orbán Viktor a főnök?” – feszítem tovább a húrt, de már nem ő, hanem a hirtelen betoppanó ifjú bölcsész, Nóra válaszol határozott nemmel. „Egy erkölcsi probléma megoldására azt a javaslatot tudta adni, hogy szavazzunk a Fideszre. Gyalázat. Meg hogy Gyurcsány azért mondjon le, mert az emberek megvonták tőle a bizalmat. Nem vonták, de különben sem azért kellene lemondania. Az erkölcs nem demokratikus kategória. Nem mennyiségi, hanem tisztán minőségi” – oktat. „Akárcsak a túróstáska. Egyet adjál, de az finom legyen” – vetek véget a szemináriumnak ismét Attilához fordulva -, időközben a munkások is megjöttek a második körért.
Stumpf András újságíró
